Back to top

Jelentősen nőttek az élelmiszerárak augusztusban

Elsősorban a cukor, a búza és a növényi olajok drágulása miatt, két hónap csökkenés után augusztusban jelentősen nőttek az élelmiszerárak a világon az előző hónaphoz képest.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) számításai szerint az augusztusi árindex 127,4 pont lett, 3,1 százalékkal magasabb a júliusinál és 32,9 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

A FAO élelmiszerár-indexe kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag - növényi olajok, szemestermények, húsfélék, tejtermékek és cukor - nemzetközi piaci árát veszi figyelembe.

Augusztusban a cukor árindexe 9,6 százalékkal emelkedett júliussal összevetve azon aggályok miatt, hogy Brazíliában, amely a világ vezető cukorexportőre, komoly károkat okozott a fagy.

A FAO növényi olaj árindexe 6,7 százalékkal nőtt, részben annak a hatására, hogy történelmi csúcsra ugrott a pálmaolaj ára, de emelkedett a repce- és a napraforgóolaj ára is.

A szemestermények árindexe átlagosan 3,4 százalékkal haladta meg a júliusi szintet, amiben szerepet játszott, hogy 8,8 százalékkal nőtt a búza ára, mert a korábban vártnál kisebb lesz a termés több vezető exportáló országban.

A hústermékek árindexe minimálisan nőtt, a tejtermékeké viszont szemernyit csökkent augusztusban júliushoz mérten.

Az átfogó árindex tavalyi átlaga 97,9 pont, három éve a legmagasabb volt, 3,1 százalékkal meghaladta a 2019. évit, de több mint 25 százalékkal alacsonyabb volt a 2011-es történelmi csúcsnál.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kizárólag magyar frisshús lesz az ALDI állandó kínálatában a NAK nyomására

Az ALDI mai bejelentése jelentős előnyökkel jár a magyar hústermelőknek, hozzájárul a tudatos vásárlás szélesebb körben történő elterjedéséhez, valamint jelentősen csökkenti a hústermékek előállításának ökológiai lábnyomát.

A jó sajt a földeken terem

A jó sajt a földeken terem – fogalmaz Szücs-Felföldi Krisztina, aki férjével együtt működteti a Joli Sajtműhely elnevezésű családi vállalkozást a zalaegerszeghez közeli Zalaistvándon.

Genomikai tenyészértékbecslés a magyartarka fajtában

A XXVIII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállításon a húshasznosítású szarvasmarha kategórián belül 5 csoportban hirdettek fajtagyőztest. Ezek közül az egyes fajtákat értékelő bírók közösen választották ki a húshasznosítású nagydíjas egyedet, mely idén a magyartarka lett anyatehén ikerborjaival, a Derecske Petőfi Mezőgazdasági Kft. prezentálásában.

Kenyérvíz, kenyérkávé, kenyérpuding, kenyérpörkölt: október 16. a kenyér világnapja

A kenyér az egyik legfontosabb táplálékunk, ami központi szerepet játszott a korai társadalmak kialakulásában is. Ázsia nyugati részén kezdtek el először gabonát termeszteni, innen terjedt el északra és nyugatra a gabonából készült kenyér. Ja, és nem csak vajjal kenve ehetjük…

Mit tehet a (hétmilliárd) vevő?

Azáltal, hogy megvesszük, megfőzzük, tároljuk az ételt, mi is az agrár-élelmezési rendszer aktív szereplőjévé válunk. Mindenki fogyasztó, és itt az idő, hogy átalakítsuk az agrár-élelmezési rendszereket. Erre emlékeztet a FAO, az ENSZ élelmezésügyi és mezőgazdasági szervezete az Élelmezés Világnapja, október 16-a kapcsán. De mit is tehetnénk pontosan?

Adománykonvoj hívta fel a figyelmet az élelmezési világnapra

Élelmiszeradománnyal megrakott kamionkonvoj hívta fel a figyelmet pénteken az élelmezési világnapra Budapesten, a világnapi akciót az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) valamint a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezte 16. alkalommal.

Már októberben megkezdődik a tejtermelést segítő támogatások kifizetése

A takarmánypiaci helyzetre való tekintettel az Agrárminisztérium intézkedett a tejágazat számára biztosított 30 milliárd forint célzott támogatás mielőbbi kifizetése érdekében – közölte Nagy István tárcavezető.

Wagyu marhahús egyenesen a laboratóriumból

A híres japán Wagyu marhahúsból egy kilónyi adag egyes exkluzív éttermekben akár 200 dollárnál is többe kerülhet, ám ez a különlegesség sokkal megfizethetőbbé válhat a laboratóriumban előállított másolatként.

Augusztusban tovább gyorsult a mezőgazdasági termelői árak emelkedése

Augusztusban már negyedik hónapja gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése, a júliusi 21,3 százalékról 24,1 százalékra emelkedett a drágulás mértéke.

Szürkemarha, magyartarka, piros tarka, vasderes

Ahogy az állatokkal bánik az ember, azt kapja vissza ̶ kezdte a húsmarha fajtabemutatót Kaltenecker Endre a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete titkára a hódmezővásárhelyi 28. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazdasági Napokon. Majd folytatta: a jövő kihívása a klímaváltozás, ebben már benne vagyunk, a szürkemarha ezt is kibírja megfelelő takarmányozással.