0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Embrióbeültetés után született teljes testvér csikók Mezőhegyesen

Köztudott, hogy a fogathajtásban nagyon fontos a lovak összhangja, harmóniája, és az is, hogy minél egyformábbak legyenek. Épp ezért a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. nóniusz tenyészetében a legkorszerűbb módszerekkel igyekeznek megteremteni a jövő fogatát.

Ahogy arról Bardóczky Veronika, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. lótenyésztési osztályvezetője beszélt, idén hatalmas öröm számukra, hogy két teljes testvér csikó született a ménesben. „Tavaly Nutria (321 Nonius XVII-23) nevű tenyészkancánkból mostunk egy embriót. A kancát a Vezér (5899 Mezőhegyes Nonius-14) nevű méntől termékenyítettük, és az embriót egy Vércse nevű kancába ültettük be, aki csak béranya volt ebben a tenyésztési helyzetben. Vércse egy kancacsikót ellett februárban. Az embriómosást követően Nutriát ismét Vezérrel termékenyítettük, és ő szintén kancacsikót ellett, úgyhogy két teljes testvér kancacsikó várja a jövő fogatát.”

A legelőn, a ménesben ugyan nem nagyon hasonlított egymásra a két csikó, mert a néhányhónapos korkülönbség ebben a korban még nagyon látszik, de a szakemberek várakozása szerint mire megnőnek, a küllemük és talán a vérmérsékletük is hasonló lesz.

„A jó minőségű tenyészkancákból szeretnénk minél több ivadékot nyerni – mondja Bardóczky Veronika. A ló csak egyet ellik egy évben, nem is szeretnénk ezen változtatni, hiszen az ikerellés nagyon veszélyes. Viszont úgy tudjuk gyorsítani a folyamatot, hogy embriót mosunk vagy petesejtet nyerünk ki egy adott kancától az adott évben, és akkor több csikó is tud születni.”

A mezőhegyesi nemzeti ménesbirtok egyik feladata két magyar lófajta, a nóniusz és a gidrán fajtafenntartása, azonban a feladatot nem öncélúan hajtják végre, hanem igyekeznek megtalálni mindkét fajta helyét a mai viszonyok között, ahol már nem ágyúvontató, hanem sportlovakra van szükség.

„A nóniusz tenyésztésének fő célja a fogatsport, hiszen nem a kancacsalád fenntartása az egyetlen küldetésünk, hanem az, hogy a sportban kipróbált egyedek kerüljenek vissza a tenyésztésbe.

Emellett díjlovaglásban is versenyzünk a nóniusz lovakkal, illetve rendőri használatra is sokat értékesítünk közülük. De a fő cél továbbra is a fogatsport célú tenyésztés, arra szelektálunk, ott pedig az egyforma egyedek, az összhang nagyon fontos” – hangsúlyozta a lótenyésztési osztályvezető.

A tenyésztés eredményét pedig nemcsak hazai fogathajtóversenyeken, hanem nemzetközi megmérettetéseken is kipróbálják.

Európa -bajnoksági szinten

„Szeptember 2. és 5. között a budapesti Kincsem Parkban láthattuk a mezőhegyesi négyes fogatot, hatalmas örömünkre ugyanis Papp János hajtónk részt vehetett a hazai rendezésű négyesfogathajtó-Európa-bajnokságon, miután alig két éve ült vissza versenyszinten a négyes fogat bakjára. Előtte kettesfogat-hajtásban volt magyar bajnok 2017-ben, de most három év fogatépítés és két év versenyzés után azt mondhatjuk, hogy Európa-bajnoksági szinten tudunk indulni, ráadásul a magyar mezőnyben azért a jobbak között vagyunk a nóniusz fogattal” – fogalmazott Bardóczky Veronika.

Forrás: Pegazus