0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Ökológiai termesztés: érdemes elkezdeni?

A biodísznövények egyelőre réspiaci termékek, a keresletük azonban folyamatosan növekszik. Az agrárpiaci információkat elemző AMI adatai szerint Németországban a dísznövényeknek jelenleg mindössze 1,7%-át termelik organikusan. A piac növekedésével azonban mind több vállalat hajlandó átalakítani az alkalmazott technológiát, és kezd ökológiai termelésbe.

A dísznövényekben található növényvédőszer-maradék kapcsán is egyre élesebb kritikát fogalmaznak meg a fogyasztók, amelyeket nem hagyhatnak figyelmen kívül a termelők és a kiskereskedők.

A Greenpeace által 2014-ben megrendelt tanulmányban az áll, hogy a hagyományosan termesztett és megvizsgált dísznövények többsége sok növényvédő szert tartalmazott.

Sok kereskedő már akkor váltott, és csak olyan növényeket forgalmazott, amelyben csekély volt a vegyszermaradék, így a termelők is kénytelenek voltak új technológiai megoldásokat keresni.

A fenntartható és környezetbarát termesztésű virágok kereslete e külső nyomás nélkül is észrevehetően megnőtt. Az egészséges életmód, a városi kertészkedés és általában a természetesebb élet iránti igény egyre érdekesebbé teszi az ökológiai termesztésű dísznövényeket, de a témában indított reklámkampányok is formálják a fogyasztók gondolkodását.

Új kereskedelmi csatornák

Németországban az ökológiai termesztésű dísznövényeket sokáig csak közvetlenül a termelőknél, faiskolákban lehetett megvásárolni. Az elmúlt években azonban egyre fontosabbá váltak a nagykereskedő partnerek is.

A Weiling bio-nagykereskedő például organikus dísznövények széles választékát kínálja a vágott virágoktól kezdve a balkon- és egynyári növényekig.

A virágüzlet-tulajdonosoknak speciális polcot is ad a növények értékesítéséhez. A bio-szuper­mar­ketek is egyre több dísznövényt kínálnak. A Denns bioboltokban például rendszeresen lehet bio-dísznövényeket vásárolni, az Alnatura boltok pedig karácsonyfát is árultak.

Mindezek mellett a bio-dísznövények már az ökológiai kereskedelmi egységeken kívül is egyre inkább elérhetők. A társadalom véleményének formálódása változásokat hozott, és ma már számos más iparági szereplő is versenyelőnyhöz próbál jutni az ökológiai termesztésű dísznövényekkel. Így az élelmiszerláncok, a szupermarketek és a barkácsáru­házak is egyre fontosabb forgalmazói az organikus dísznövényeknek.

Továbbra is kétkedők

A termelői érdeklődés is növekszik a biotermesztés iránt, mondta Beatrix Hohengartner, aki több éve tanácsadóként segíti a dísznövénykertészeket az átállás időszakában. Számos vállalat már régóta szeretne fenntarthatóan és lelkiismeret-furdalás nélkül termelni.

A tanácsadó szerint az olyan népszerűtlen munkafolyamatok, mint például a kémiai növényvédelem megszüntetése már önmagában erős érv ahhoz, hogy egy termelő váltson.

Sokan viszont az átalakításban látják annak a lehetőségét, hogy javítsák a cég imázsát és növeljék az ügyfeleik bizalmát.

Az organikus dísznövények iránti kereslet várható további növekedése ellenére a cégek egy része óvakodik az átalakítástól, mondja Hohengartner, mert tartanak a „tanulópénztől”. Az ökológiai növénytermesztésre való áttérés elleni leggyakoribb érv az, hogy felszaporodnak a kórokozók és kártevők. Az eddigi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a dísznövények ökológiai termesztésével ugyanolyan, vagy még jobb növényminőség is elérhető.

A Bioland tanácsadó több mint öt éve koordinálja az ökológiai gazdálkodás és a fenntartható mezőgazdaság egyéb formáinak (BÖLN) projektjeit, segítve a dísznövények ökológiai termesztését. Időközben számos területen történt előrelépés: egyre fejlettebbek az ökológiai gazdaságokban használt termékek, alapanyagok és a termesztési módszerek is.

Hasznos rovarokkal és biológiai védekezéssel, valamint a megfelelő termesztési irányítással sok dísznövény nagyon jó minőségben megnevelhető.

A szakértő szerint a betegségek és kártevők elkerülése érdekében megelőző intézkedésekre van szükség. Kiemelt figyelmet kell fordítani az optimálisan kialakított tápanyagellátásra, a klímaszabályozásra és a kártevők, illetve betegségek korai felismerésére.

Mi is a különbség?

Az ökológiai szemléletű dísznövénytermesztés során a kertészek a növények igényeit helyezik előtérbe. Az erőteljes, robosztus növények kevésbé fogékonyak a betegségekre, kártevőkre, ily módon a vásárló a saját otthonában is csökkenti a vegyszerek felhasználását. A dús gyökérzetük miatt a növények erőteljesen növekednek. Az előírásoknak megfelelően csak azok a dísznövények nevezhetők bionak, amelyek termesztése során egyáltalán nem használnak vegyszereket.

Ha egy termelő hagyományosról ökológiai termesztésre vált, sok területen kell alapvető változtatásokat bevezetnie.

Az ökológiai növénytermesztés sikeresebben alkalmazható széles fajkínálattal dolgozó kertészetekben. Ez azonban nagyobb odafigyelést, több szervezést igényel, nagyobb költséggel jár, bár a változatosabb fajösszetétel csökkenti a termesztés kockázatát. A legtöbb egy- és kétnyári virág alkalmasnak bizonyult ökológiai termesztésre. A virágágyi és balkonnövények mellett a szobanövények nagy része is termeszthető ökológiai módszerekkel. Az „ehető virágok”, gyógy- és fűszernövények esetében különösen érdemes áttérni ökológiai termesztésre, hiszen ezek vásárlói igen nagy jelentőséget tulajdonítanak a vegyszermentességnek.

Tilos a növényvédő szer

Ha lehetőség van rá, a vetőmagot és a dugványokat is ökológiai termesztésből kell beszerezni. A tapasztalat azonban az, hogy azokból sem elegendő mennyiség, sem megfelelő minőség nem áll rendelkezésre, ezért lehetőség van hagyományos termesztésből származó szaporítóanyag használatára is.

A földkeverékek és termesztőközegek pontos összetételét az EU-s jogszabályok egyelőre nem szabályozták. Ugyanakkor számos földkeverékgyártó cég kínál már bio minősítésű keveréket.

Az alacsony és közepes tápanyagigényű cserepes és vágott virágos kultúrák számára általában elegendő tápanyag van a termesztőközegben. Sokszor azonban a földkeverékben lévő komposzt nagy mennyiségű foszfort és káliumot tartalmaz, ezért szükség lehet nitrogén alapú kiegészítő trágyázásra, erre a célra egyre szélesebb a szerves trágyák választéka.

Az ökológiai termesztésben tilos vegyszereket és szintetikus növényvédő szereket használni. Az egészséges növények nevelésének a feltétele mindenekelőtt az egészséges vetőmag és dugvány, valamint nagyon következetesen kell betartani a higiéniára és a megelőző intézkedésekre vonatkozó előírásokat. A termesztéstechnológia során a növények ellenálló képességének javítására és a fertőzések megakadályozására is fókuszálnak. Különösen fontos a jól szellőző, jó talajélettel rendelkező, kiegyensúlyozott víz- és tápanyag-ellátású termesztő­közeg, valamint az optimális termesztési feltételek (hőmérséklet, térállás stb.) biztosítása.

A biológiai növényvédelmi intézkedések – például a baktériumok, hasznos rovarok –, valamint a különböző fe­romon- és más csapdák fontos szerepet játszanak az ökológiai növénytermesztésben.

A kémiai növekedésszabályozók használata szintén nem megengedett. Ezt helyes faj- és fajtaválasztással, visszacsípéssel, helyes tápanyag-ellátással, hőmérsékletszabályozással kell kiváltani.

Forrás: Kertészet és Szőlészet/oekolandbau.de