Back to top

Emlékkereszt-avatás Kövestetőn

A Mecsekerdő Zrt. – a 21 állami erdőgazdasággal összhangban – emlékkereszt-állítással tiszteleg az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előtt. A Kövestetőn álló emlékkeresztet 2021. szeptember 6-án áldották meg és szentelték fel.

Fotó: Mecsekerdő Zrt.
2021-ben hazánk rendezi az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. A rendezvény célja, hogy a hívekben elmélyítse és tudatosítsa, az egyház életének forrása és csúcsa az Eucharisztia. Ehhez kapcsolódóan, az állami erdőgazdaságok közös kezdeményezésének résztvevőjeként a Mecsekerdő Zrt. is emlékkereszt állításával tiszteleg a világesemény előtt.

A Kövestetőn álló emlékkereszt 30 x 30 cm keresztmetszetű tölgygerendából készült, magassága négy, szélessége 2,7 méter.

Az acél tartószerkezetbe illesztett kereszten a hazánkban idén tartott Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszus tiszteletére és emlékére 21 kis kereszt látható, valamint a „Minden forrásom belőled fakad” felirat olvasható.

Az emlékkereszt alapanyaga, a tölgy, a Mecsekerdő által kezelt sík- és dombvidéki erdők meghatározó fafaja, az állomány jelentős részét – 44 százalékát – teszi ki.

A tölgyerdők ökológiai értéke pedig különösen magas, a legtöbb erdei növény- és állatfaj a tölgyesekhez kötődik.

Az emlékkereszt olyan helyszínre került, amelyet több zarándokút is érint, egyúttal kedvelt és népszerű kirándulási célpont a természetjárók, kirándulók körében. A közelben vezet a Skóciai Szent Margit Zarándokút és a Magyar Zarándokút, valamint a Mária Út. Kövestető érintésével halad a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonala és a Hármashegy vonulatán átívelő zöld kereszt turistaút, néhány kilométerre keletre pedig a Kelet-Mecsek gyöngyszemeit és a mecseki üvegművesség emlékeit felfűző körtúraútvonal, az Üvegesek útja található, de említést kell tennünk a szintén körtúraként bejárható, az erdő élővilágát, a fafajokat és a régi mecseki mesterségeket – üvegfúvás, szénégetés – bemutató Kövestető-tanösvényről is.

Fotó: Mecsekerdő Zrt.

Az eseményen részt vett Dr. Hoppál Péter, országgyűlési képviselő, Dalvári Vince, az Agrárminisztérium főosztályvezetője, valamint Ripszám István, Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója, a keresztet Antal Géza kerületi esperes, pécsváradi apát áldotta meg.

Forrás: 
Mecsekerdő Zrt.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Folyamatosan növekszik erdeink területe és élőfakészlete

Az enyhe időjárás miatt idén előbb kezdődtek meg az Országfásítási Program keretében megvalósuló faültetések – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

Tölgybe álmodott hordók

Amikor tüzelik a hordót és meleg a fa, olyan az illata, mint a frissen kisült kenyér héja. A hordóba töltött bor kioldja ezeket az alkotóelemeket a fából, ettől lesz egyedi az aromája. Éppen ezért fontos, hogy hol nőtt fel a fa, honnan szerezték be a rönköt a kádárok. A Baranya megyei Palotabozsokon működő Európai Kádárok Kft. zömmel a mecseki Zengő és a Zemplén erdeiből származó tölgyből készít hordókat.

Önjáró drónnal gyűjtenek mintákat a fákról

A környezeti DNS vizsgálatával az adott területen élő fajokról lehet információt gyűjteni. Nagy előnye, hogy nem kell szem elé kerülnie az összes állatnak, növénynek, hanem a talajból vagy vízből vett mintákból kimutatható a genetikai anyaguk, így sokkal pontosabb képet lehet alkotni az adott terület biodiverzitásáról.

Erdeink a legjobb kezekben vannak

Az energiaválság miatt a kormány kiviteli tilalmat rendelt el az energiahordozókra, így a tűzifára is, mindezt azután, hogy rendeletben könnyítették meg a fakivágást a hazai erdőkben. A döntés heves indulatokat váltott ki; sokan úgy értelmezték a rendeletet, hogy fát szinte bárki bárhonnan kivághat, és a médiában is számos olyan hírről lehetett olvasni, hogy tarvágás fenyegeti a felbecsülhetetlen értékű hazai erdőket.

Több erdő – Jobb erdő – Versenyképes erdőgazdálkodás

Az előző uniós elszámolási ciklushoz képest majdnem háromszoros, összesen 310 milliárd forint pályázati támogatás jut, a magyarországi erdőkre 2027-ig. A kormány azt szeretné elérni, hogy a magyarországi erdők állapota javuljon, területük bővüljön, a fenntartásukat végző vállalkozások pedig versenyképesek legyenek - nyilatkozta sajtótájékoztatón Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár.

Fokozottan veszélyes az erdei túrázás

Az EGERERDŐ Zrt. kéri a Tisztelt Lakosságot, hogy a hétvégén NE TÚRÁZZANAK a Mátra és Bükk erdeiben!

Idén is tovább zöldül Budapest

Idén is folytatódnak a fővárosi zöldítések, fejlesztések: a tervek között szerepel egy újabb, Miyawaki-kiserdő telepítése, valamint nagyjából 12 ezer új tő cserjét ültetnek el és újabb komplett fasorok újulnak majd meg Budapesten - közölte a Budapesti Közművek (BKM) keretein belül önálló tevékenységet folytató Főkert Kertészeti Divízió kedden az MTI-vel.

Cápák kerültek elő Orfű mellett

Mélytengeri porcoshalak kövületeit tártak fel őslénykutatók a Baranya megyei Tekeres mellett. A középső-miocén időszak badeni emeletében képződött (15,2-12,6 millió éves) tengeri üledékből nyert leletanyag az egész Kárpát-medencében egyedülállónak számít. Az ősmaradványok vizsgálatával a tudomány közelebb került a Kárpát-medencében egykor élt mélytengeri gerincesek teljesebb megismeréséhez.

Káprázatos szépségű úszó erdő épült

Míg számunkra az utóbbi időben inkább az aszály jelentett fejtörést, a világ másik felén éppen az árvizek megszaporodása okoz nehézséget. Jellemzően mindig az aktuális problémánkat érezzük a legkomolyabbnak, mivel a megoldása meghaladja a meglevő képességeinket.

Oktatás a soproni erdőkben

Már több mint hetven éve támogatja a soproni Tanulmányi Erdőgazdaság az egyetemi oktatást és kutatást. Tavaly újabb mérföldkőhöz érkezett a TAEG Zrt., a Soproni Egyetemért Alapítványhoz való csatlakozással még szorosabbá vált az elméleti és gyakorlati oktatás kapcsolata. Az egyetem hallgatói így tanulmányaik során bekapcsolódhatnak a gazdálkodás napi feladataiba.