Back to top

Emlékkereszt-avatás Kövestetőn

A Mecsekerdő Zrt. – a 21 állami erdőgazdasággal összhangban – emlékkereszt-állítással tiszteleg az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előtt. A Kövestetőn álló emlékkeresztet 2021. szeptember 6-án áldották meg és szentelték fel.

Fotó: Mecsekerdő Zrt.
2021-ben hazánk rendezi az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. A rendezvény célja, hogy a hívekben elmélyítse és tudatosítsa, az egyház életének forrása és csúcsa az Eucharisztia. Ehhez kapcsolódóan, az állami erdőgazdaságok közös kezdeményezésének résztvevőjeként a Mecsekerdő Zrt. is emlékkereszt állításával tiszteleg a világesemény előtt.

A Kövestetőn álló emlékkereszt 30 x 30 cm keresztmetszetű tölgygerendából készült, magassága négy, szélessége 2,7 méter.

Az acél tartószerkezetbe illesztett kereszten a hazánkban idén tartott Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszus tiszteletére és emlékére 21 kis kereszt látható, valamint a „Minden forrásom belőled fakad” felirat olvasható.

Az emlékkereszt alapanyaga, a tölgy, a Mecsekerdő által kezelt sík- és dombvidéki erdők meghatározó fafaja, az állomány jelentős részét – 44 százalékát – teszi ki.

A tölgyerdők ökológiai értéke pedig különösen magas, a legtöbb erdei növény- és állatfaj a tölgyesekhez kötődik.

Az emlékkereszt olyan helyszínre került, amelyet több zarándokút is érint, egyúttal kedvelt és népszerű kirándulási célpont a természetjárók, kirándulók körében. A közelben vezet a Skóciai Szent Margit Zarándokút és a Magyar Zarándokút, valamint a Mária Út. Kövestető érintésével halad a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonala és a Hármashegy vonulatán átívelő zöld kereszt turistaút, néhány kilométerre keletre pedig a Kelet-Mecsek gyöngyszemeit és a mecseki üvegművesség emlékeit felfűző körtúraútvonal, az Üvegesek útja található, de említést kell tennünk a szintén körtúraként bejárható, az erdő élővilágát, a fafajokat és a régi mecseki mesterségeket – üvegfúvás, szénégetés – bemutató Kövestető-tanösvényről is.

Fotó: Mecsekerdő Zrt.

Az eseményen részt vett Dr. Hoppál Péter, országgyűlési képviselő, Dalvári Vince, az Agrárminisztérium főosztályvezetője, valamint Ripszám István, Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója, a keresztet Antal Géza kerületi esperes, pécsváradi apát áldotta meg.

Forrás: 
Mecsekerdő Zrt.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ritka beporzó a Bükkben

A vadkamerák mindenre „beindulnak”, legyen az mozgó fűszál, ugráló széncinege vagy egy lassú csiga.

A vízmegőrzésnek Kárpát-medencei léptékben van értelme

Szlovákiát is sújtotta az idei aszály. Ezért érdemes feleleveníteni, hogy már több évtizede vita folyik, miképp szervezzék újra a vízgazdálkodását. Az 1980-as években a kelet-szlovákiai Alföldön egyes kutatók közzétették, hogy az ott folyó vízügyi fejlesztésbe fektetett pénz megtérülése meghaladja a 170 évet, a Szlovák Tudományos Akadémia ki is rúgta őket.

Mocsárvilágból turistaparadicsom

A VADEX Mezőföldi Zrt. erdőgazdálkodása mintegy 19 ezer, vadgazdálkodása pedig csaknem 30 ezer hektárra terjed ki a közép-dunántúli térségben. Összetett tevékenysége során arra törekszik, hogy a magas színvonalú tartamos erdőgazdálkodás mellett kiaknázza a termőhelyben rejlő lehetőségeket, miközben a térség lakossági-társadalmi igényeit is kielégíti.

Haracsi Vendégház

A SEFAG Zrt. és a térségi szolgáltatók, önkormányzatok közelmúltbeli fejlesztéseinek köszönhetően számos turisztikai látnivaló, szállás megújult, illetve létesült a Zselici erdőben. A Haracsi Vendégház tavaly a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program keretéből, az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ közreműködésével létesült a Dél-dunántúli Kéktúra útvonala mentén.

Erdőtűz pusztít a cseh-német határon lévő Ceské Svycarsko Nemzeti Parkban

Több mint ötven lakost evakuáltak keddre virradóra a nyugat-csehországi Hrensko és Mezná településekről, miután vasárnap este óta egyre terjedő erdőtűz pusztít a Ceské Svycarsko (Cseh Svájc) Nemzeti Parkban.

Erdőtüzek oltásában segítenek a magyar katonák Szlovéniában

Szlovéniában az erdőtüzek oltásában nyújtanak segítséget a Magyar Honvédség katonái - tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium hétfőn az MTI-t.

A hadházi Nagyerdő néma kopjafája

A hajdúhadháziak napjainkban is számon tartják, hogy a török hódoltság végnapjaiban milyen megpróbáltatással néztek szembe hajdú őseik. Sillye Ferenc hajdani hajdúkapitányra pedig kifejezetten büszkék, emlékét kopjafa őrzi a Nagyerdőben.

Egy hete nem sikerül megfékezni az erdőtüzeket Dél-Franciaországban, megdőltek a hőségrekordok

Miközben sorra dőlnek meg a helyi hőségrekordok Franciaországban, a tűzoltók egy hete küzdenek a délnyugati Gironde megyében két erdőtűzzel, amely a prefektúra keddi közlése szerint eddig csaknem 20 ezer hektárnyi fenyőerdőt pusztított el.

Energiaigényes anyagokat helyettesíthet a fa egy uniós jelentés szerint

A fa az egyetlen megújuló, természetes erőforrás, amely energiaigényes anyagokat helyettesíthet - olvasható a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) honlapján hétfőn, eredetileg pedig a Fatáj honlapon előző nap közzétett összefoglalóban, amely a EP Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottságának (AGRI) jelentéséből készült.

Falbontó rendbontók

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez (MME) folyamatosan érkeznek bejelentések 2009 óta, hogy harkályok lyukakat vájnak az épületek szigetelésébe. Megoldás nem igazán létezik elriasztásukra, a károkozás mértéke ellenben nem csekély.