Back to top

Hazai márka világszínvonalon

Több mint ötven éve készülnek mezőgazdasági gépek, adapterek és alkatrészek a Linamar Hungary orosházi üzemében, amely a térség egyik legnagyobb foglalkoztatója. A cég az idei évben megújította értékesítő csapatát, amivel új piacok szerzése mellett a régi és új vevők gyorsabb, rugalmasabb és kezdeményezőbb kiszolgálása volt a cél.

Már fejlesztik hozzá a szintén összecsukható szárzúzóval felszerelt változatot
A Bábolnai Gazdanapokon az új, 8 soros, csukható SUN napraforgó-betakarító adapter prototípusát fogják kiállítani
Fotó: Linamar Oros
Az egykori Mezőgép állami vállalatot 1992 óta tulajdonolja a kanadai Linamar Corporation, amely az európai országok mellett Észak-Amerikába, valamint Észak-Afrikába is fejleszt, gyárt és értékesít termékeket.

A Linamar Hungary mezőgazdasági gépgyártással foglalkozó Oros Divíziója elsősorban saját fejlesztésű, kukorica- és napraforgó-betakarításhoz használható adaptereket állít elő.

2021-től új értékesítő csapatot állított fel Pásztor Andor vezetésével. A hazai és a keleti piacok építésével és gondozásával Szabó Zoltánt bízták meg.

A változtatás célja elsősorban a keleti irányú kereskedelmi nyitás - mondta. Szeretnének a jelenleginél nagyobb szerepet kapni a román, bolgár, moldáv és szerb területeken, de horvát, szlovén, szlovák piaci jelenlétüket is erősíteni akarják.

Bár a hazai gazdálkodóknak nem kell bemutatni az Oros gépeit, megrendelőik és partnereik gyorsabb, rugalmasabb és kezdeményezőbb kiszolgálásával kívánják javítani eredményeiket. Egyebek mellett

tökéletesítették az alkatrészellátást és 48 órán belül reagálnak megrendelőik megkereséseire.

Fontos lépés volt ebbe az irányba a webshopjukon kifejlesztett alkalmazás, aminek köszönhetően úgynevezett robbantott ábrák teszik lehetővé, hogy az is könnyen és gyorsan megtalálja a számára szükséges gépegységet – akár az utolsó csavarig -, aki nem rendelkezik műszaki végzettséggel.

A felületen a festék-lepattanást fedő matricákig bármit meg lehet rendelni.

A 12 soros, csukható CORNADO csőtörő
A 12 soros, csukható CORNADO csőtörő
Fotó: Linamar Oros

Az Oros „új arcaival” és termékeivel a Bábolnai Gazdanapokon is találkozhatnak az érdeklődők szeptember 9-11-én.

A cég a 12 soros, csukható CORNADO csőtörő mellett az új, 8 soros, szintén csukható SUN napraforgó-betakarító adapter prototípusát fogja kiállítani.

Utóbbihoz már fejlesztik a szintén összecsukható szárzúzóval felszerelt változatot, és ha már a fejlesztések kerültek szóba, a sorfüggetlen napraforgó-betakarító adapterük és a fékezhető, kormányozható trélerek új generációja készül az Oros szakmai műhelyeiben.

Szabó Zoltán kiemelte, hogy a gazdálkodók körében egyre keresettebbek a különféle adapterek összecsukható változatai, mivel megkönnyítik és meg is gyorsítják a mezőgazdasági gépek közlekedését és munkáját.

Az adaptereket többféle színben meg lehet rendelni, akár árnyalatig a kombájn színéhez igazítva.

Míg az előző évben a járványhelyzet hatására sokan kivártak a beruházásokkal, idén, aki teheti, vásárol és fejleszti az eszközeit

– mondta el az értékesítő szakember. A kereslet hatására gyártási kapacitásuk száz százalékát használják és eredményes üzleti évre számítanak.

A korszerű, jó minőségű adapterekkel kevesebb a szemveszteség, gyorsabb és hatékonyabb a betakarítás, vagyis ezek a beruházások garantáltan megtérülnek a gazdálkodóknak is – tette hozzá.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Import szója helyett lucernafehérje

A takarmánykeverékekben a szója szinte pótolhatatlanak tűnő fehérjeforrás, amely egyre drágább és a szállítása is akadozik. Dániában az ökológiai gazdálkodást folytató baromfitenyésztők a kihívásra egy magyaros megoldást fejlesztenek.

A nagyapai örökség újrafelfedezése

A Pozsony melletti Kismagyaron jártunk Klúcsik Attilánál, aki a családjával együtt pár éve úgy döntött, hogy egészséges élelmiszert termelnek maguknak. Belevágtak az alakor búza termesztésébe is, ami mára gazdaságuk egyik húzóágazatává nőtte ki magát.

Januártól a Nébih felületén kell vezetni az elektronikus permetezési naplót

A Nébih elektronikus gazdálkodási napló (e-GN) rendszerébe integrálódik az elektronikus permetezési napló. A felületen január 1-jétől a 10 hektárnál nagyobb összterületen gazdálkodóknak naprakész nyilvántartást kell vezetniük a szántóföldi kultúrában végzett rovarölő szeres kezelésekről.

Esnek a globális élelmiszerárak

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült adatok szerint januárban az átfogó árindex 131,2 pont lett, ami 1,1 pont (0,8 százalék) csökkenés decemberhez képest. Ez volt a 10. egymást követő havi csökkenés.

Mérlegen a mezőgazdaság

„Több, mint 30 éve vagyunk a piacon, és talán az idei az első, amikor egy kicsit át kell gondolni az eddigi termékválasztékunkat. Ehhez részben hozzájárult az is, hogy az elmúlt évben rendkívül rossz volt a termés, főleg az ország keleti részén”- hangsúlyozta a Molnár Sándor.

Szójababot kukorica helyett?

A tavalyi aszály miatt az Egyesült Államok egyes területein a húsmarhák abraktakarmányában részben a szójabab lépett a kukorica helyébe. Kutatók azonban több dologra is figyelmeztetnek a szója etetésével kapcsolatban.

A gazdaság mindenese

A Fendt teljesen új fejlesztéssel jelentkezett az idei AGROmashEXPO-n, a 7. generációs Fendt 728 Vario traktorral hívta fel magára a szakma figyelmét, s elnyerte a Nemzetközi Fejlesztési Nagydíjat. A 7,5 liter lökettérfogatú, 6 hengeres, AGCO Power motort teljesen újratervezték ehhez a teljesítménytartományhoz.

Új szabályokra kell odafigyelnie a gazdálkodóknak a támogatások érdekében

Az uniós előírásoknak megfelelően a korábbiakhoz képest jelentősebb szerepet kapott az új Közös Agrárpolitikában (KAP) a fenntarthatóság, ugyanakkor a magyar kormány a nemzeti társfinanszírozás mértékének emelésével arra törekedett, hogy egyensúlyba kerüljenek a környezeti és versenyképességi szempontok – jelezte előadásában Feldman Zsolt csütörtökön, a Komáromban tartott fórumon.

USA: Hová lett a föld?

Az USA-ban 2013/14 óta mintegy 6,5 millió hektár mezőgazdasági terület tűnt el a statisztikákból. Ez megegyezik Németország teljes gabonatermő területével. Mi történt ezekkel a talajokkal? És ami a piac szempontjából fontos, szükség esetén újra művelésbe lehet őket vonni?

A lucerna mint fehérjeforrás

A Tedej Agrártermelő és Szolgáltató Zrt. és a Debreceni Egyetem 2018-ban kezdett közös kutatást alternatív fehérjeforrások és fehérjetakarmányok előállítására, illetve azt lehetővé tévő újgenerációs technológia kidolgozására. Az öt éves a Protemill-projekt elindításáról, a tervekről és gazdaságossági számításról annak idején lapunk is beszámolt a „Veszteségből fehérjekoncentrátum” című cikkben.