Back to top

Ötmilliárd forintos fejlesztés kezdődik a veszprémi állatkertben

Ötmilliárd forintos fejlesztésbe kezdenek a veszprémi állatkertben, ahol új nagymacskakifutó és háziállatbemutató épül 2023 közepére.

Fotó: MTI/Vasvári Tamás
A támogatói okirat aláírása alkalmából tartott keddi sajtótájékoztatón Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára azt hangsúlyozta, hogy az állatkertek kulturális és közösségi színterekként működnek, melyekben oktatási, nevelési és tudományos munka is zajlik.

Török László, a veszprémi állatkert igazgatója elmondta, hogy 3 hektárnyi területen zajlik majd az építkezés.

Az akadálymentesen látogatható nagymacska kifutón tigris, hiúz és hópárduc kap majd helyet. A kifutó egy többszintes sétaúton lesz megközelíthető, mely a talajszint és a lombkoronaszint között halad. A háziállatbemutató három nagy istállót, egy kocsiszínt és egy beállót foglal magában. A legtöbb városi gyerek már nem találkozik közvetlenül a háziállatokkal. Ezért van nagy jelentősége, hogy a látogatók itt közvetlen közelről láthatják a legkülönfélébb állatokat, köztük sertést, baromfit, tehenet - hangsúlyozta az igazgató. Közölte: szerdán kezdik meg az állatok elköltöztetését más kifutókba, az építkezés pedig még ebben az évben megkezdődik.

Fotó: MTI/Vasvári Tamás
Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy az évről évre mindinkább megújuló állatkert a térség egyik leglátogatottabb turisztikai attrakciója.

Mint mondta, a létesítmény már több napra elegendő programot kínál a családoknak.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere elmondta, hogy tíz esztendő alatt megháromszorozták az állatkert területét és a látogatószám is évről évre növekszik.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Követendő példa az ezeréves határnál

Vannak olyan vidékek Romániában, ahol még mindig visszafogottan gondolkodnak a mezőgazdasági társulásról, mert egyesek emlékezetében még mindig elevenen él a szocialista tervgazdaságon alapuló termelőszövetkezeti rémálom. Szerencsére, a rendszerváltás óta eltelt 30 esztendő alatt felnőtt egy nemzedék, amelynek a tagjait már nem kísérti a múlt szelleme.

Nyolc pavilonban várják a látogatókat a Vadászati Világkiállításon

Nyolc pavilonban várják a látogatókat a Vadászati Világkiállításon a Hungexpó Budapesti Vásárközpontban szombattól október 14-ig - mondta Gulyás Andrea, a Vadászati és Természeti Világkiállítás kiemelt ügyekért felelős igazgatója az M1 aktuális csatornán pénteken.

A társaságkedvelő mókusok boldogabbak

Egy kutatás során megállapították, hogy a mókusok négy különböző személyiségjegyet mutatnak, amelyek befolyásolják, hogyan használják a környezetükben lévő teret és erőforrásokat. A kutatók úgy vélik, hogy a tanulmány eredményei felhívhatják a figyelmet a vadon élő állatok védelmére irányuló intézkedések fontosságára.

Elkezdődött a Vadbiológusok Nemzetközi Uniójának kongresszusa Budapesten

Megkezdődött kedden a Vadbiológusok Nemzetközi Uniójának (IUGB) 35. kongresszusa, amelyet az "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállításhoz kapcsolódóan tartanak Budapesten.

Kevesebb mint egy év alatt valósult meg az öntözési beruházás

A tervezéstől az öntözés megkezdéséig szűk egy év alatt valósult meg a dunapataji Új Élet Mezőgazdasági Kft. 131 millió forintos öntözési beruházása, amelyhez ötven százalékkal járult hozzá az állam. A környék és a régió eddigi legnagyobb Valley öntözőgépét építették meg, amely 24 óra alatt 94 hektárt képes beöntözni 7,11 milliméteren, hektáronként 327,6 köbméter víz felhasználásával.

Gyors evolúció zajlik az állatvilágban?

Az éghajlatváltozás nemcsak emberi probléma; az állatoknak is alkalmazkodniuk kell hozzá. Egy ausztrál madárkutató állítása szerint néhány „melegvérű” állat azért növeszt nagyobb csőrt, lábakat és füleket, hogy a bolygó felmelegedésével jobban szabályozhassa testhőmérsékletét.

Elindult a világkiállítás jegyértékesítése

A világ tekintete szeptemberben Magyarországra összpontosul, ugyanis a vadászok, horgászok és természetszerető emberek számára megnyitja kapuit az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás. Számos egyedülálló program és látnivaló várja az érdeklődőket a HUNGEXPO területén, továbbá Hatvanban, Keszthelyen és Vásárosnaményban, a rendezvény kiemelt helyszínein.

Botulizmusban szenvedő vadmadarakat mentett az Állami Halőri Szolgálat a Velencei-tavon

Augusztus végén, több napon át folytatott ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata a Velencei-tavon. A halőrök első ízben egy, a part menti sávban agonizáló, mozgásképtelen tőkés récére lettek figyelmesek, néhány nappal később pedig 8 darab bénulásos tüneteket produkáló, fiatal sárgalábú sirályt észleltek a tó szigetein.

Már csaknem száz, méregtől elpusztult madarat találtak Tura térségében

Tovább nőtt az elpusztult állatok és a felderített helyszínek száma a turai tömeges mérgezésnél, a természetvédelmi kár meghaladja a 6,5 millió forintot - tájékoztatta Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője kedden az MTI-t.

Új magyar találmány segít megelőzni a vadbaleseteket

Mágnessel rögzíthető az autó tetejére, 110 decibel feletti hangot ad ki.