Back to top

Ötmilliárd forintos fejlesztés kezdődik a veszprémi állatkertben

Ötmilliárd forintos fejlesztésbe kezdenek a veszprémi állatkertben, ahol új nagymacskakifutó és háziállatbemutató épül 2023 közepére.

Fotó: MTI/Vasvári Tamás
A támogatói okirat aláírása alkalmából tartott keddi sajtótájékoztatón Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára azt hangsúlyozta, hogy az állatkertek kulturális és közösségi színterekként működnek, melyekben oktatási, nevelési és tudományos munka is zajlik.

Török László, a veszprémi állatkert igazgatója elmondta, hogy 3 hektárnyi területen zajlik majd az építkezés.

Az akadálymentesen látogatható nagymacska kifutón tigris, hiúz és hópárduc kap majd helyet. A kifutó egy többszintes sétaúton lesz megközelíthető, mely a talajszint és a lombkoronaszint között halad. A háziállatbemutató három nagy istállót, egy kocsiszínt és egy beállót foglal magában. A legtöbb városi gyerek már nem találkozik közvetlenül a háziállatokkal. Ezért van nagy jelentősége, hogy a látogatók itt közvetlen közelről láthatják a legkülönfélébb állatokat, köztük sertést, baromfit, tehenet - hangsúlyozta az igazgató. Közölte: szerdán kezdik meg az állatok elköltöztetését más kifutókba, az építkezés pedig még ebben az évben megkezdődik.

Fotó: MTI/Vasvári Tamás
Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy az évről évre mindinkább megújuló állatkert a térség egyik leglátogatottabb turisztikai attrakciója.

Mint mondta, a létesítmény már több napra elegendő programot kínál a családoknak.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere elmondta, hogy tíz esztendő alatt megháromszorozták az állatkert területét és a látogatószám is évről évre növekszik.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az utolsó mohikán

Az északi szélesszájú orrszarvú a kihalás szélén áll. A faj megőrzéséért dolgozó kutatócsoport bejelentette, hogy kivonják a programból az alfaj két utolsó élő egyedének egyikét, a 32 éves Najint. Az északi szélesszájú orrszarvú egykor általánosan elterjedt volt az afrikai kontinens északi részén, Ugandában, Dél-Szudánban, Kongóban és Csádban. A déli populáció egyedszáma 19-21 ezer közé tehető.

Farkasjárta vidéken gazdálkodnak – beszélgetés gazdákkal

A Haszonállat-védelem és nagyragadozók című konferencia második napja a gazdákról szólt, arról hogyan védik, illetve védhetik meg állataikat a szomszédságból a birtokaikra látogató farkasoktól. Volt szó a Kuvasz-Őr Nagyragadozó-védelmi Alapítvány tevékenységéről, a villanypásztorokról és a gazdák személyes tapasztalatairól is.

Gigantikus gorilla tornyosul a Wall Street-en sétálók fölé

Harambe-t a gorillát 2016 májusában lőtte le egy cincinnati állatkert gondozója, aki féltette annak a kisgyermeknek biztonságát, aki bemászott a gorilla ketrecébe.

Dámok násza

Október. Zajosodik az avar, rozsdál az erdő, a fák apránként levetik kosztümjüket, ahogy a szél besüvít közéjük. A nyár búcsúcsókja ez, lassú mély sóhajtás, melytől az erdő összerezdül. Felkapja fejét rá a szarvas, fülel a nyúl, kibúvik kotorékából a róka. Egy új kezdet pillanata, az ismeretlen felismerése. Felajzott szív bőgését viszi a szél. Az ágak kottavonalakként viszik a barcogás dallamát.

Az orvvadászat vezetett az agyar nélküli elefántok kifejlődéséhez

Az elefántokat az agyaruk miatt gyilkoló orvvadászat vezetett az agyar nélküli elefántok kifejlődéséhez egy új tanulmány szerint.

Társadalmi támogatás nélkül nincs zöld átmenet - Luxemburgi tanácskozás

Az életszerű zöld átmenet sikeréhez elengedhetetlen a társadalmi támogatottság, ez azonban csak akkor képzelhető el, ha az élelmiszerárak nem szabadulnak el, az élelmiszerellátás folyamatosan biztosított marad, és a gazdák sem lehetetlenülnek el – hangsúlyozta Nagy István az uniós tagállamok minisztereiből álló Mezőgazdasági és Halászati Tanács október 11–12-i luxemburgi ülésén.

Gatyáskuvik tévedt Magyarországra

Magyarországon rendkívül ritkán megfigyelhető gatyáskuvikot (Aegolius funereus) gyűrűztek Szeged mellett, a Fehér-tónál kedden reggel - tájékoztatta a Magyar Madártani Egyesület Csongrád megyei csoportjának titkára az MTI-t.

Két különös kedvenc

Dr. Ország Mihály Mindent lehet, de krokodilt, azt nem című roppant humoros könyve az elmúlt harminc évben mit sem veszített aktualitásából. A szerző egyedi hangnemben és bájos iróniával mutatta be a különféle egzotikus kedvenceit.

Afrikai sertéspestis - 1,2 millió vaddisznót lőttek ki eddig Lengyelországban

Az elmúlt években a vadászok 1,2 millió vaddisznót lőttek ki a vadászati tervek részeként az egészségügyi vadászatok során Lengyelországban. Az illetékes hatóságok bejelentették a vadászat folytatását, és a vadászok várhatóan több járásban az összes vaddisznót kilövik.

Átadták az új radarállomást a Hármashegyen

Európa egyik legmodernebb radarhálózata jött létre a Hármashegyen megvalósult fejlesztésnek köszönhetően – jelentette ki Nagy István a beruházás átadásán Hosszúhetényben, csütörtökön.