Back to top

Lendületesen fejlődnek a magyar-szerb agrárgazdasági kapcsolatok

Az agrárium egyaránt kiemelkedő szerepet tölt be Magyarország és Szerbia nemzetgazdaságában, ezért fontosnak tartom a jó gyakorlatok kölcsönös megosztását az olyan aktuális kihívások terén is, mint a gazdatársadalom elöregedése – közölte Nagy István agrárminiszter, aki kétoldalú tárgyalást folytatott Juhász Attilával az Agrár, Erdészeti és Vízgazdálkodási Minisztérium államtitkárával.

A kétoldalú egyeztetésre Budapesten, a Magyarország és a Szerb Köztársaság kormányainak együttes ülésén került sor. A generációváltás elősegítése a mezőgazdaságban olyannyira fontos ügy, hogy a két ország szakminiszterei egy együttműködési megállapodásban fektették le a jövőbeni közös munka irányvonalait.

A megbeszélésen a felek egyaránt sikeresnek értékelték az agrárexport folyamatos bővülését, mely egyelőre hazánk számára jelent bevételtöbbletet.

Fotó: Agrárminisztérium
A szerb szaktárca államtitkára beszámolt a Szerbiában megvalósuló magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari befektetések jelenlegi állásáról, és jelezte, hogy várhatóan még szeptemberben sor kerül a UBM Csoport nyugat-szerbiai takarmánykeverő beruházásának ünnepélyes alapkőletételére. A felek egyetértettek abban, hogy egyre jelentősebb a régióban végrehajtott magyar mezőgazdasági beruházások értéke, melyek kölcsönös hasznot eredményeznek mindkét ország számára. A megvalósítás alatt álló fejlesztések mindegyike hozzájárul a szerb mezőgazdaság modernizációs folyamatához, a feldolgozókapacitások bővüléséhez, a magas minőségű és nagy hozzáadott értékű termékek előállításához.

Nagy István tárcavezető beszélt arról is, hogy Szerbia uniós integrációja Magyarország számára gazdasági és politikai szempontok alapján is kiemelt kérdés, ezért készek vagyunk megosztani szakmai tapasztalatainkat.

Szerbia a magyar ismereteket hasznosítani tudja saját uniós csatlakozási felkészülése során.

Az Európai Unió által finanszírozott intézményi- és kapacitásfejlesztési programok forrást biztosítanak a szakmai együttműködésekre. Az Agrárminisztérium ebben a folyamatban a legaktívabb tárcák közé tartozik, mely szerepet a jövőben is meg kívánunk tartani.

Forrás: 
Agrárminisztérium

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Mégis beengedi Mexikó az amerikai GM kukoricát

A mexikói elnök, Andres Manuel Lopez Obrador a héten jelentette be, hogy szeretne megállapodni Washingtonnal. Mindezt azután, hogy az USA jogi lépésekkel fenyegetőzött annak hatására, hogy Mexikó meg akarta tiltani a GM (génmódosított) kukorica importját 2024-re.

Aranyosi Károly - Kihívások közepette is tervezhető jövő

„Az IKR Agrár egy attitűdöt testesít meg, és ennek az attidűdnek több gyökere van: egyrészt a vállalat otthona, Bábolna, másrészt a mezőgazdaság; a hazai mezőgazdasággal, azon belül elsősorban a szántóföldi növénytermesztéssel való kapcsolata. IKR-esnek lenni különleges” – vallja Aranyosi Károly az IKR Agrár ügyvezetője.

A szántóföldi precíziós gazdálkodást népszerűsítették a Közép-Duna mentén

A precíziós gazdálkodás lehetőség: a gazdálkodás hatékonyságának növelésére, az inputanyagok optimális felhasználására, és mindezek eredményeként a vidék jövedelemtermelő képességének fokozására. A Bakodpusztai Gazdafórumon példákon keresztül és számokkal alátámasztva mutatták be a precíziós gazdálkodás előnyeit.

Tovább száguld az áremelkedések üteme is

Októberben a belföldi értékesítés árai 67,7, az exportértékesítéséi 28,4 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban, az ipari termelői árak átlagosan 41,7 százalékkal nőttek. Az előző hónaphoz viszonyítva a belföldi értékesítés árai 6,8, az exportéi 2,1, az ipari termelői árak összességében pedig 3,7 százalékkal nőttek - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Beruházási vidékfejlesztési támogatások

A KAP Stratégiai Terv keretében, a korábbi támogatási ciklusokhoz hasonlóan, ismét fontos szerepet kapnak a beruházás típusú beavatkozások, amelyek nagymértékben hozzájárulnak a versenyképes mezőgazdaság és élelmiszer-előállításhoz, illetve vidékfejlesztéshez.

Terület- és állatlétszám-alapú zöld támogatások

A mezőgazdasági termelést a megváltozott környezeti feltételekhez kell igazítanunk. Az Agrárminisztérium a környezet- és klímatudatos mezőgazdaság fejlesztésének folyamatában ezt úgy fordíthatja gyakorlattá, hogy kötelező és korlátozó szabályok helyett még nagyobb hangsúlyt fektet önkéntes és ösztönző jellegű programokra.

Aszálycsillapítók: a jövő agrármenedzserei

A MATE és a Debreceni Egyetem vegyes csapata, az Aszálycsillapítók nyerték az idei Agrovirtus vetélkedőt. Az ágazat tehetséggondozó programjába összesen háromszáz agrárhallgató kapcsolódott be. Az első helyezett összeállítás egymillió, a második 500 ezer, a harmadikak pedig 300 ezer forintot nyert.

A harmadik negyedévében 7,7 százalékkal nőttek a beruházások

A harmadik negyedévben 7,7 százalékkal nőtt a beruházások volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva, és 1,9 százalékkal emelkedett az előző negyedévhez képest szezonálisan kiigazítva - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az első három negyedévben 7,7 százalékos volt a beruházások növekedése a múlt év azonos időszakához képest.

Mezőgazdasági kockázatkezelés

A 2012-ben indult komplex mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer keretében négy pillér segíti a mezőgazdasági termelőket.

Közös Agrárpolitikából magyar lehetőség - KAP 2023–2027

Tartalmas, nehézségekben és sikerekben egyaránt bővelkedő időszak áll mögöttünk, és minden bizonnyal előttünk is. Számos komoly vitát és szakmai egyeztetést követően, kompromisszumkészen, de a magyar gazdák érdekeit szem előtt tartva sikerült az Európai Bizottsággal dűlőre jutnunk a Közös Agrárpolitika magyar stratégiai kereteit illetően.