0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 19.

A lovak viselkedésének megértése (3.)

Ahhoz, hogy megfelelően tudjunk a Monty Roberts-módszerrel kommunikálni a lovakkal, meg kell ismernünk az anatómiai adottságaikat. A sorozatban ezúttal a testi és funkcionális jellemzőiket vesszük górcső alá.

A lovak körül alapvetően három különböző érzékelési zónát különböztetünk meg (1. kép). A legkülső zóna az úgynevezett észlelési zóna. Ebben a zónában a ló észleli a környezetéből érkező rá ható nyomást, például az ember közeledését, de nem mutat semmilyen hirtelen reakciót. Az érzékelt ingert a ló tárolja a memóriájában, hogy később fel tudja használni.

A középső zónát döntési zónának nevezzük. Ebben a zónában a nyomás már nem hagyható figyelmen kívül. A ló ilyenkor a várakozó álláspont és a menekülés között dönt. A reakciója attól függ, hogy mennyire érzi fenyegetve magát, milyen tapasztalatok fűzik az emberhez. Ha például egy iskolalovat szeretnénk megfogni pihenőnapján a karámban, és a kezünkben lévő kötőféket meglátja, az asszociációs gondolkodás révén a kötőféket a munkához párosítja –, így ha az ember megpróbál a lóhoz közelebb kerülni, akkor valószínűleg meghátrál tőle, mint hogy odamenjen az emberhez.

Ebben a zónában van esélyünk a lovat terelni, befolyásolni a ló sebességét és haladási irányát.

A harmadik zóna a nyomási zóna. Ebben a zónában a ló ösztönös nyomásba dőlési reflexe működésbe lép. Ha ebben a zónában megpróbáljuk terelni vagy elhajtani a lovat magunktól, akkor egyszerűen „lefagy”, mert az ösztönei azt diktálják, hogy a menekülés nem a legjobb megoldás. Sokszor előfordul az is, hogy amikor egy „hajtós”, „visszatartós” lovat próbálunk mozgatni, és közben egyre közelebb kerülni a lóhoz, azt a téves érzetet tapasztaljuk, hogy minél közelebb megyünk a lóhoz, annál könnyebb elhajtani. Pedig ez nem igaz. Azonban a ló visszarúghat az emberre, vagy egyszerűen csak az ember felé dől. Ez mind azt jelenti, hogy túlságosan közel kerültünk az állathoz. Arról nem is beszélve, hogy alapvető biztonsági szabály: a rúgási zónán kívül kell tartózkodni!

Fontos megemlíteni, hogy ennek a három zónának a mérete minden lónál más. Például egy musztáng döntési zónája több száz méter is lehet, míg egy képzett ló észlelési zónája egy-két méter.

A figyelem elterelhetősége és az összezavarhatóság

A lovak másképp érzékelik a körülöttük lévő világot, mint mi, emberek. A ló mindig figyeli a környezetét. A gyerekek figyelmét nagyon könnyű elterelni. Képzeljük csak el, hogy miközben egy diák figyel a tanárra, az ablakon át nézi az utcán történő eseményeket, a tanár nyakkendőjének a színét, és észleli azt is, ha valaki elhalad a folyosón. A gyermekek figyelme sokkal könnyebben elterelhető, mint a felnőtteké, és a gyerekek képesek egyszerre több dologra is figyelni. Ha valamire koncentrálnak, nem zárják ki a külvilágot teljesen. (Ugyanakkor ez a képesség jelentősen csökken az öregedéssel.) Egy olyan prédaállat esetében, mint a ló, a figyelem elterelhetősége kulcsfontosságú a túlélés szempontjából. Ez azt jelenti, hogy bármit is csinálnak, soha nem mélyülnek el annyira egyetlen tevékenységben sem, hogy a külvilág történéseiről megfeledkeznének. Mindig észrevesznek egy közeledő ragadozót. Például a ló észleli, ha közeledünk egy bála szénával, de ezzel egyidejűleg azt is észreveszi, ha a háttérben felröppen egy madár, vagy közelít egy kutya.

A ló agya

Az agy egy nagyon összetett, bonyolult szerv, viszont akad egy-két olyan információ, ami fontos lehet a mindennapokban.

Az információáramlás a ló egyik agyféltekéjéből a másikba eléggé korlátozott. Az információnak körülbelül mindössze a 20%-a jut át, amit fontos figyelembe venni a lovak képzésekor, és minden feladatot el kell végezni mindkét oldalon.

Ez magyarázza azt is, miért érzékenyebbek a lovak, ha jobb oldalról kérünk tőlük valamit, amikor szinte mindent a baloldalon csinálunk velük, és a baloldalon végzett feladatok töredéke áramlik csak át a jobb agyféltekébe.

Ez a tulajdonságuk a látásukból is adódik. Aki már foglakozott lovakkal, az biztosan tapasztalt hasonló jelenséget ahhoz, amikor például a pályán lovagolunk és melegünk lesz. Olyankor levesszük a kabátunkat, letesszük azt a pálya korlátjára, majd elmegyünk mellette jobbról ötször, majd mikor áttérünk balra, és a ló a bal szemével is meglátja a ruhadarabot, megijed, pedig már látta ugyanazt a kabátot. Ezek a dolgok sohasem azért történnek, mert a lovunk „gonosz”, „buta” vagy „rosszindulatú”. Egyszerűen csak nem látta még a bal oldala.

A lovak kiváló memóriával rendelkeznek. A korábbiakban már említésre került, hogy a lovak asszociáció útján tanulnak, képekben gondolkodnak, minden tapasztalat egy-egy kép formájában raktározódik el az agyukban. Fontos figyelembe venni, hogy egy foglalkozás során a ló reagálhat olyasmire is, ami évekkel korábban történt. Azt sem szabad elfelejteni, hogy minden, amit a lónak tanítunk (jó vagy rossz), hatással van a jövőbeni viselkedésére.

A ló látása

A szem a lovak egyik legfontosabb érzékszerve. Az összes érzékszervük közül a szemek közvetítik az észlelt információk egyharmadát az agynak.

Látótér: A lovaknak van a legszélesebb látótere az össze szárazföldi emlős közül. Ennek egyik eredménye, hogy a közeli tárgyakat 50%-kal nagyobbnak látják, mint az ember. A szemeik fent és oldalt helyezkednek el, mint a legtöbb prédaállatnak. A ragadozók szemei, mint a macskáké, kutyáké, a fejen elöl, egymás mellett helyezkednek el. A szem oldalsó elhelyezkedése nagyon széles, 350 fokos látóteret biztosít a ló számára. Ahogy az a 2. ábrán látható, mindössze két keskeny vakfolt található a látóterükben. Egy az orruk alatt, egy pedig közvetlenül a ló fara mögött.

A ló látótere nem olyan gömbszerű, mint a miénk. Sokkal szélesebb, de a mélységet kevésbé érzékeli. Olyan, mint egy síkképernyős TV. Ha megnézzük a lovak szemének alakját, akkor láthatjuk, hogy pupillájuk vízszintesen ovális, és nem kerek, mint az emberé. Ez is magyarázat arra, hogy miért kell a lónak mozgatnia a fejét, hogy megfelelően lásson. Például a ló nem lát közvetlenül a lába elé anélkül, hogy fejét le ne engedné.

A látótér 285 fokos része monokuláris, míg 65 fok binokuláris. A binokuláris látótér közvetlenül a feje előtt van, ezért le kell engedniük a fejüket ahhoz, hogy ebből a távolságból éles képet kapjanak.

Normális körülmények között, mint amikor a ló legel, a monokuláris látását használja. Mindkét szem egy-egy oldal eseményeit tartja figyelemmel.

Ha valamelyik szem észlel valami érdekeset, akkor a ló felemeli a fejét, hogy mindkét szemmel megvizsgálja azt, így több információt kaphat a látottakról.

A fókuszálás: A lovak nem a pupillájuk szűkítésével és tágításával fókuszálnak. Az ember képes a közeli és a távoli tárgyakat is élesen látni, mert szemmozgató izmai a szemlencse görbületét megváltoztatják, ezáltal a szem belsejébe lépő fény mindig éles képet rajzol az ideghártyára. A ló esetében ez kevésbé lehetséges, mert a szemmozgató izmai nem eléggé fejlettek. Ezt a hátrányt a faj a fejlődése során úgy kompenzálta, hogy az ideghártya távolsága a lencsétől nem mindenhol egyforma.

A ló a fejének felemelésével vagy leengedésével képes a fénysugarakat az ideghártya más-más pontjára irányítani, ezáltal a kép élességét változtatni. Minél távolabbi tárgyat néz a ló, annál magasabbra kell emelnie a fejét.

A tanulás

A lovak sokféleképpen tanulnak. Hasznos, ha tisztában vagyunk a legfőbb tanulási módokkal annak érdekében, hogy a lehető leghatékonyabban tudjuk őket képezni, tanítani. A lovaknak meg kell tanulniuk tanulni, ezért minél több feladatot adunk nekik, annál több dolgot lesznek képesek elsajátítani. Különösen igaz ez fiatal korukra, amikor az állat még érdeklődőbb és nyitottabb.

A két legfontosabb tanulási folyamat a klasszikus és operáns kondicionálás. Mindkettő asszociációs tanuláson alapszik, lényegük, hogy egy inger és az arra adott válasz között asszociáció jön létre. A lovak nagyon jó asszociációs gondolkodók, ezért ezt a fajta tanulási formát alkalmazzuk leginkább a lovak képzése során.

Klasszikus kondicionálásnak nevezzük azt a folyamatot, amikor a ló egy új ingerre ugyanazt a választ adja, mint egy korábban adott ingerre, illetve hogy egy bizonyos eseményt egy másik követ.

Ivan Petrovics Pavlov orosz fiziológus figyelt fel arra a jelenségre, hogy egymástól független ingerek képesek ugyanazt a választ kiváltani, ha időben (rövid időn belül és megbízhatóan) követik egymást. Pavlov kutyákkal kísérletezett. A két inger, amelyeket bemutatott a kutyáknak, az étel és egy fényjelzés volt. Az étel látványától természetesen minden kutya nyáladzani kezdett – feltétlen válasz –, a fényre ellenben ilyen reakciójuk nem volt. Ha azonban az étel megjelenését közvetlenül és mindig (tehát következetesen) megelőzte a fényjelzés, a kutyák egy idő után már a fényinger egyedüli megjelenésére is nyáladzani kezdtek – feltételes válasz –, mivel megtanulták, hogy a fényjelzés után közvetlenül jön az étel is.

Egy példa arra, hogy a fenti folyamat hogyan jelenik meg egy vadló életében. A ló természetesen elkezd menekülni, ha farkast lát – feltétlen válasz. Ha farkas egy párszor a bokorból ugrik elő, akkor a ló egy idő után már akkor is elkezd menekülni, ha mozgást észlel a bokorból – feltételes válasz.

A lovak sokszor asszociálnak egy inger és egy arra adott válasz között anélkül, hogy mi ezt kérnénk, vagy egyáltalán tudnánk erről!

Az a ló például, amelyik döngeti az ajtót, ha meglátja közeledésünket az étellel, nagyon hamar már akkor is döngetni fogja az ajtót, ha meghallja, hogy az etetővödrök zörögnek.

A fedezőmének sokszor tudják, hogy melyik az a kötőfék vagy kantár, amiben fedezni viszik őket, és már akkor felkészülnek a fedezésre, amikor a kötőféket vagy a kantárt csak rájuk teszik.

Ezért figyelnünk kell arra, hogy elkerüljük azokat az asszociációkat, amelyek nemkívánatos viselkedést eredményeznek. Ettől eltekintve a klasszikus kondicionálást kiválóan használhatjuk az előnyünkre is. Az a tréner, aki figyelmesen képez egy lovat, és az állat ügetése közben kimondja például az „ügetés” vezényszót, akkor nagyon hamar létrehozza az asszociációt a vezényszó és a cselekvés között. Sok lovász füttyent, amikor egy ló vizel, ezzel elérik azt, hogy fütyülésre vizeljen a ló, amikor szükség van rá.

Ezekben az esetekben semmilyen jutalom nem követi a kívánt viselkedést, egyszerűen csak szokássá válik a ló számára, hogy válaszoljon egy új ingerre.

Operáns kondicionálás: Amíg a klasszikus kondicionálás két inger közötti asszociációt jelent, az operáns kondicionálás egy viselkedés/cselekedet és annak következménye közötti asszociáció. Tehát azt tanulja meg a ló, hogy büntetés vagy jutalmazás követi-e az adott viselkedést. Próba szerencse (előbb-utóbb véletlenszerűen bekövetkezik) viselkedésnek is nevezzük.

Négy olyan következményt különbözetünk meg, amelyek alakítják a viselkedést: pozitív megerősítés, negatív megerősítés, pozitív büntetés, negatív büntetés. Fontos megjegyezni, amikor erről a tanulási formáról beszélünk, hogy a pozitív, illetve a negatív szavak nem a minőséget jelentik, tehát nem jót vagy rosszat fejeznek ki. Ahogyan a megerősítés és büntetés szavak sem.

A pozitív ebben az esetben valaminek a hozzáadását jelenti. A negatív pedig valaminek az elvételét.

A megerősítés minden olyan visszajelzés, amely növeli a hajlandóságot arra, hogy az adott viselkedés megismétlődjön. A büntetés vagy korrekció pedig minden olyan visszajelzés, amely csökkenti a hajlandóságot a viselkedés megismétlésére. Ha figyelembe vesszük a lovak tanulásának sajátosságait, akkor érdemes elgondolkodni az egyik leggyakoribb probléma következményein, azaz a kézből etetésen.

A ragadozóknak vadászniuk kell az ételért. A megterhelő üldözés és erőkifejtés után az áldozatot megkapják, mint egy trófeát. Az étel a jutalom. A kutyáknak és a macskáknak az étel természetes jutalom. A lovaknak nem. A fű körülöttük nő. Ha hasonló fizikai küzdelmet kell folytatniuk, akkor azt a ragadozó előli menekülés közben teszik. Az ő jutalmuk az, amikor vége az üldözésnek és pihenhetnek.

Nem szabad, hogy az étel és az emberi test között asszociáció jöjjön létre. Sok ember azt gondolja, nagyon aranyos, amikor a ló jutalomfalat után kutat ajkaival a zsebükben. Ez viszont akkor már nem aranyos, amikor harapássá fajul.

Egy dominánsabb ló soha nem engedné meg, hogy egy másik ló egyszerűen besétáljon a személyes terébe és megegye előle az ételt. Ha megfigyeljük a lovakat evés közben, akkor ezt nagyon hamar észrevesszük. Habár az etetés háziasított körülmények között sokkal intenzívebb reakciókat vált ki, ezt a viselkedést a természetben nem lehet látni. Ha szeretnénk vezetővé válni, úgy is kell viselkednünk. Egy ló, amelyik besétál a személyes teredbe és elveszi tőled az ételt, egyáltalán nem tisztel.

Valahogy az ember lelki szükséglete az, hogy etesse az általa szeretett lényt, és ezen most nem a szükséges táplálást értem. A jutalomfalat az egyik leggyakoribban eladott termék a lovasboltokban. Én is szoktam adni a saját lovamnak almát, répát, vagy esetleg dinnyét. De sohasem kézből. Mindig az etetőjébe teszem, ahonnét ki tudja venni. A ló nem az étellel való jutalmazás miatt fog jobban kötődni hozzánk, mint ahogy azt mi, emberek szeretnénk. Sokszor hallom azt, hogy egy ló folyamatosan kézből van etetve, mégsem vált harapóssá. Ez is lehet. De én számtalan olyan lóval dolgoztam már, amelyik csak azt leste, hogy mikor veszek ki a zsebemből valami falatot, és folyamatosan az „arcomban” állt, de olyan állattal is találkoztam, amelyik nagyon durván reagált, ha nem kapta meg a szokásos „jutifalit”. Ez eléggé veszélyes, és ha orrba vágással reagálunk erre, akkor csak agressziót váltunk ki a lóból. Érdemes megint abban gondolkodni, hogy lószerűen szeressük lovunkat.

A következő cikkemben esettanulmányokkal, a mindennapokban felmerülő problémákkal és azok megoldásával foglalkozom.

 

A szerző korábbi cikkei:

Forrás: Kistermelők Lapja