Back to top

Mezőgazdasági pályázatfigyelő

Mi jelent meg, és mi módosult? Milyen határidőkre érdemes odafigyelni? Pályázati információ egyszerűen, egy helyen.

Módosult

a Széchenyi 2020 keretében megjelent

„Mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatása” című (VP2-4.1.8-21 kódszámú)

felhívás dokumentációja. A 4.1.2. pont második bekezdéséből törölték „az igazolt üzemméret vonatkozásában a legalább 50%-os kertészeti arány meglétét” részt. Változott a 4.4.2. fejezet 3. pontjában a 3. értékelési szempont alatti harmadik alszempont. A támogatást igénylőnek vagy legalább egy alkalmazottjának a támogatási kérelem benyújtásakor a felhívás 10. mellékletében meghatározott mezőgazdasági termeléssel összefüggő szakképesítéssel kell rendelkeznie. A módosításokat a már benyújtott támogatási kérelmek vonatkozásában is figyelembe veszik.

Fotó: pixabay

Szeptember 9-ig lehet pályázni

„A fenntartható akvakultúrával foglalkozó új gazdálkodók ösztönzése” című, MAHOP-2.3.1-2016

kódú felhívásra, aminek célja az ágazat foglalkoztatásának növelése a halgazdálkodás által érintett térségekben. A támogatás keretösszege 5 780 203 378 forint, mértéke 50 százalék, minimális összege 5, maximuma 5 780 203 378 forint.

Szeptember 13-án nyílik

a jelentkezés a

„Kertészet – Gomba-előállító üzemek fejlesztésének támogatása” (VP2-4.1.3.4-21)

című felhívásra, amely 20 milliárdos keretből biztosít 50 százalékos vissza nem térítendő támogatást, minimum 300 millió, maximum 2 milliárd forint összegben. A pályázat célja a gombatermesztéshez kapcsolódó létesítmények energia-hatékonyságának javítása és az ágazat környezetterhelésének csökkentése, a gombatermesztő és komposztüzemek energetikai, gépészeti és energiaellátást érintő korszerűsítése, felújítása, valamint megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása. A beadási határidő 2021. december 7.

Szeptember 27-ig lehet jelentkezni

a „Terménytárolók, szárítók és tisztítók fejlesztésének támogatása” (VP2-4.1.7-21)

című felhívásra. A keretösszeg 50 milliárd forint, a vissza nem térítendő támogatás mértéke 50 százalékos. A támogatás összege: 100 millió és 1 milliárd között lehet. A támogatható projektek száma legfeljebb 150.

November 19-e a jelentkezés határideje

a „Mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatása” (VP2-4.1.8-21)

című pályázatnak. A keretösszeg 100 milliárd forint, a vissza nem térítendő támogatás mértéke 50 százalék, összege 5-250 millió forint. A támogatható projektek száma 2 000.

December 17-ig lehet jelentkezni

„Mezőgazdasági kisüzemek támogatása” (VP2-6.3.1-20)

című felhívásra. A vissza nem térítendő támogatás mértéke 100 százalékos, keretösszege 2,5 milliárd forint, maximális összege 5 millió forint.

December 17-ig lehet jelentkezni

a „Helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális és eszközfejlesztése” című, VP6-7.2.1.1-20

kódjelű felhívásra. A 95 százalékos vissza nem térítendő támogatás keretösszege 3 milliárd, legnagyobb összege 100 millió forint.

December 31-ig lehet pályázni

„Az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházások” (VP5- 8.5.1.-16)

támogatására, aminek keretösszege 4,7 milliárd forint. A vissza nem térítendő támogatás intenzitása 100 százalék, maximális összege pedig 50 millió forint.

December 31-ig lehet jelentkezni

a „Mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás” (VP3-17.1.1-16)

című felhívásra. A támogatási keret 24,47 milliárd forint. A vissza nem térítendő támogatás mértéke 65 százalék, összege legfeljebb 500 millió forint. A támogatható projektek száma 200-7 000.

December 31-ig lehet benyújtani a pályázatokat

az Erdősítés támogatása (VP5- 8.1.1-16)

című felhívásra. A vissza nem térítendő támogatás keretösszege 50 milliárd forint, mértéke 100 százalék, maximális összege 500 millió forint.

Forrás: 
palyazat.gov.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Elhatárolódtak a minisztertől

Nem nyerte el honfitársai tetszését a spanyol fogyasztásügyi miniszter, Alberto Garzón javaslata, amiben a növényi alapú étrendet próbálta népszerűsíteni. Nemrég egy interjúban arra biztatta honfitársait, gondolják át, mennyi húst esznek, és hogy ez milyen hatást gyakorol a környezetre, különösen ami az ipari méretű marhahústermelést illeti.

Segítség az eredményes pályázatbenyújtáshoz

Az Agrárminisztérium az előző évekhez hasonlóan, 2022-ben is segítséget kíván nyújtani az agrárágazati, illetve a környezet- és természetvédelmi civil szervezeteknek, hogy szakmai, valamint a tárca célkitűzéseihez is illeszkedő projektjeik megvalósításához vissza nem térítendő támogatásban részesülhessenek.

Látványosan növekedett az elmúlt években az agrárium teljesítménye

A magyar mezőgazdaság területi termelékenysége 2010 és 2021 között 161%-kal bővült – közölte Nagy István agrárminiszter.

Új törvény a gazdaságátadásról

Első olvasatra talán sokkolónak tűnhet, de mostanra már minden harmadik magyar gazda a nyugdíjaskorba lépett. Ha belegondolunk, arról a generációról van szó, amelyik a rendszerváltozás idején vállalkozást indított és mára jellemzően egy jól működő gazdaságot tud átadni. Éppen őket segíti az az új törvény, amely az agrárgazdaságok sokkal egyszerűbb átadását teszi lehetővé.

Ismét lehet pályázni óvoda- és iskolakertek kialakítására

Megjelent az Agrárminisztérium támogatásával megvalósuló Országos Iskolakert-fejlesztési Program IV. ütemének pályázati felhívása, melyre óvodák, általános- és középiskolák jelentkezését várják 2022. január 30-ig. A programnak köszönhetően idén összesen 120 új óvoda- és iskolakert létrehozása valósulhat meg - jelentette be a minisztérium környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára.

Jó tapasztalatokkal zárult a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés

Lezárult Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára által elrendelt, a Nébih irányításával végrehajtott egy hónapos téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés sorozat. Kirívó jogsértés nem történt, a tapasztaltak szerint a koronavírus járvány elleni védekezést elősegítő higiéniai szabályokat a legtöbb élelmiszer-vállalkozás betartja.

Akik látnak benne jövőt

A munkaerő hiánya mellett gyakran azért szűnik meg egy régóta működő kertészet, mert a nyugdíjba vonuló tulajdonosok családon belül nem tudják átadni a céget, és vevő sincsen rá. A fiatalok többségét ugyanis nem vonzza ez a tevékenység. Szerencsére vannak kivételek, jó példák.

Számos ágazatban alkalmazhatók

A drónok nemcsak hasznosak, de egyre népszerűbbek is a precíziós gazdálkodásban. Jelentősen megkönnyítik a munkavégzést úgy, hogy közben számos adatot gyűjthetünk az adott növénykultúrákról. De nemcsak a mezőgazdaságban, a vadgazdálkodásban is remekül alkalmazhatók a kiegészítő eszközök segítségével. Túlzások nélkül kijelenthető, a jövő eszköze lehet a modern gazdálkodásban.

Teremtett világunk megóvása közös felelősségünk

Az elmúlt évtizedben 82 új, országos jelentőségű, védett természeti terület létesült összesen 4 107 hektár kiterjedéssel – közölte Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán.

Pályázat az agrárágazati civil szervezeteknek

Hatvan millió forint keretösszeggel hirdet pályázatot agrárágazati civil szervezeteknek az Agrárminisztérium. A szaktárca 2022-ben is segítséget nyújt az idei évben tervezett szakmai, a tárca célkitűzéseihez is illeszkedő projektet megvalósításához.