0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Mezőgazdasági pályázatfigyelő

Mi jelent meg, és mi módosult? Milyen határidőkre érdemes odafigyelni? Pályázati információ egyszerűen, egy helyen.

Nyolcmilliárd forintos keretösszegre pályázhatnak

az élelmiszeripari ágazat technológiai beszállítói. A támogatási kérelmeket március 11-31. között lehet beadni. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) tájékoztatása szerint a vissza nem térítendő támogatás minimum 20 millió, maximum 3 milliárd forint, a támogatás mértéke a fejlesztés 35-50 százaléka lehet, a pályázat az ország teljes területén tud forrást nyújtani. Az Élelmiszeripari technológiai beszállító-fejlesztési program keretében az élelmiszeripar szereplőinek egyebek mellett precíziós eszközöket, gépeket, automatizált gyártósorokat, klímabarát és költséghatékony öntözési, gyomirtási megoldásokat, technológiákat szállító vállalkozások juthatnak támogatáshoz. A pályázat célja, hogy a magyar vállalkozások az elsők között tudják használni az élvonalbeli technológiákat, így a hazai agrárium és az élelmiszeripar szereplői versenyelőnyhöz jussanak.

Magyarország a régióban elsőként indít fejlesztési programot az agráriumot és az élelmiszeripart kiszolgáló technológiai beszállítók számára.

A pályázat lehetővé teszi a mezőgazdaság számára kulcskérdésnek minősülő szerves trágya feldolgozásának támogatását is – emelte ki Nagy István, agrárminiszter. A tárca kitüntetett figyelmet fordít a műtrágya minél nagyobb kiváltására és a mezőgazdaságban keletkező szerves trágya környezettudatos feldolgozására, további hasznosítására, amely hozzájárulhat a műtrágyaellátás nehézségeinek és veszélyeinek a kompenzálásához.

Az állami génmegőrzési feladatok ellátására

írt ki pályázatot az Agrárminisztérium. A szaktárca nemcsak az állami intézmények keretei között őrzött, hanem a civil szféra kezelésében lévő géngyűjteményeket is kiemelt fontosságúnak tartja, ezért több mint 140 millió forintos keretösszegű támogatási felhívást tett közzé a honlapján. Az ország sajátos klimatikus és ökológiai viszonyai, a termesztésben eltöltött hosszú idő és az ezzel együtt járó szelekció következtében kultúrnövényeink hihetetlen értéket jelentő gazdagsága alakult ki.

A növénygenetikai erőforrások felkutatása, megőrzése, fenntartása stratégiai fontosságú élelmezési és élelmiszer-biztonsági kérdés, amely segít csökkenteni a külföldi szaporítóanyagok iránti kiszolgáltatottságot és megteremteni a magyar mezőgazdaság függetlenségét.

A pályázati támogatás fő célja a mezőgazdasági és kertészeti termelés hazai növényi biológiai alapjainak, genetikai anyagainak megőrzése, fenntartása és fejlesztése. A pályázatra államháztartáson kívüli jogi személyek, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezetek (gazdasági társaságok, alapítványi fenntartású felsőoktatási intézmények, civil szervezetek) vagy természetes személyek (magánszemélyek, egyéni vállalkozók) jelentkezését várják, akik/amelyek tulajdonában levő génkészletek nem minősülnek nemesítői munkagyűjteménynek. A pályázat keretében elszámolhatók közüzemi díjak (pl. villany, gáz, vízdíj), a projekt megvalósításához nélkülözhetetlen szolgáltatások és tárgyieszköz-beszerzések, üzemanyagköltség (erő- és munkagépek üzemanyagköltsége) valamint dologi kiadások (pl.: irodaköltség, műtrágya, növényvédőszer). A pályázat lehetőséget biztosít a meglévő géngyűjtemények fejlesztésére, az infrastruktúra modernizációjára.

Pályázni gyógy-, illóolaj- és aromanövények, dísznövények, gyümölcstermő növények, szőlő-, és zöldség-, valamint szántóföldi növények génbanki gyűjteményével lehet március 16-ig.

További részletek a kormany.hu oldalon.

Módosították

az elszámolható kiadási összegeket a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Kertészeti üzemek korszerűsítése” című (VP2.-4.1.3-20 kódszámú) felhívás dokumentációjában.

Megjelent

a Vidékfejlesztési Program Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap Irányító Hatóságának a tájékoztatása az agrár-környezetgazdálkodási kifizetés során 2022. évben nem alkalmazható növényvédőszer-hatóanyagokról, valamint az azokat tartalmazó növényvédő szerek köréről. Részletek a palyazat.gov.hu oldalon.

Új benyújtási időszakok nyíltak

február 9-től március 31-ig és november 2-tól december 2-ig az „Erdei termelési potenciál mobilizálását szolgáló tevékenységek” című (VP5-8.6.2-16 kódszámú) felhívás keretében. Pontosították a támogatási összegeket. Módosult a felhívás indikátorszáma.

Módosultak a felhívás értékelési szempontjai. Új értékelési szempont az „Erdőgazdálkodó teljes erdőgazdálkodási tevékenységének területe”, valamint az „Erdőrészlet fatermési osztálya”.

Módosult az euró/forint átváltási arány meghatározásával kapcsolatos előírás.

Február 22-ig

kérelmezhetik a kötelezettségvállalási időszak meghosszabbítását „A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás” című (VP3-14.1.1-16 kódszámú) pályázat kedvezményezettjei az Államkincstár által rendszeresített és közzétett elektronikus formanyomtatvány ügyfélkapun történő benyújtásával. A kérelem március 11-ig visszavonható. Amennyiben a gazdálkodó nem kíván élni a kötelezettségvállalási időszak meghosszabbításának lehetőségével, nem szükséges kérelmet benyújtania. Azon kedvezményezetteknek, akik 2016-ban adtak be támogatási kérelmet, a tavalyi évben már egy évvel hosszabbodott a kötelezettségvállalási időszak, így egyöntetűen – a 2016-ban és 2017-ben pályázók esetén is – 2022. április 30-án járt volna le az 5, illetve 6 éves kötelezettségvállalási időszak.

Az átmeneti időszakra tekintettel még egy év hosszabbítás lett elérhető, így mindkettő támogatotti kör esetén 2023. április 30-ig tart a támogatási időszak (a 2016-ban támogatási kérelmet benyújtók számára 7 éves, a 2017-ben kérelmet benyújtók számára 6 éves kötelezettségvállalással).

A 2022. május 1-jétől kezdődő gazdálkodási évtől megemelt támogatási összegeket lehet igényelni. A 2020 utáni Közös Agrárpolitikával kapcsolatos jogalkotási eljárás elhúzódása miatt az Agrárminisztérium a tavalyi évben egy évvel meghosszabbította a szarvasmarha tejágazatot érintő állatjóléti támogatás kötelezettségvállalási időszakát. 2022-ben ismételten – immár mindkettő támogatotti körre kiterjedően – elérhető lesz a hosszabbítás lehetősége. Ezáltal azon kedvezményezettek számára, akik élnek a hosszabbítás lehetőségével, egy évvel tovább, 2023. április 30-ig tart a támogatási időszak.

Február 24-től

2023. március 31-ig lehet benyújtani a támogatási kérelmet a Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent „Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program” című (GINOP Plusz-1.2.2-22 kódszámú) felhívásra. A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 30 milliárd forint.

A felhívás keretében mikrovállalkozások nyújthatnak be támogatási kérelmet.

A „2021–2027 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről” szóló Kormányrendelet értelmében a támogatási kérelem beküldése során a nyilatkozatot minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus aláírással, vagy azonosításra visszavezetett dokumentumhitelesítés (AVDH) szolgáltatással kell hitelesíteni. Aki nem rendelkezik hiteles elektronikus aláírással, annak a támogatási kérelem benyújtása során az AVDH szolgáltatás igénybevételéhez szüksége lesz elektronikus azonosítóra (pl. ügyfélkapus azonosítóra).

Február 28-ig

újra megnyílt a „Mezőgazdasági kisüzemek támogatása” című (VP2-6.3.1-20 kódszámú) pályázati felhívás. A pályázat célja segíteni az adottságaik és ambícióik alapján fejlődőképes, kisméretű mezőgazdasági termelők jövedelemszerzését és gazdasági több lábon állását. Eddig több ütemben összesen 8 ezer támogatási kérelmet nyújtottak be a gazdálkodók, és közel 3 800 érdeklődő részére folyósították a támogatás első részletét, amely több mint 4 millió forint – tájékoztatott Nagy István agrárminiszter.

A felhívás keretében 15 ezer eurónak megfelelő forintösszegű, 5 évre nyújtott, egyösszegű, átalány jellegű támogatásra lehet kérelmet benyújtani.

A forrásra meghatározott kis üzemméretű őstermelők, mezőgazdasági termelőnek minősülő egyéni vállalkozók és szociális szövetkezetek pályázhatnak. Feltétel, hogy a tartózkodási helynek vagy székhelynek már a támogatási kérelem benyújtását megelőző 12 hónapban vidéki térségben kell lennie. A forrásokat a pályázók üzemméretük növelése érdekében a többi közt eszköz- és gépbeszerzésre, ültetvénytelepítésre vagy állatvásárlásra is költhetik.

Február 28-tól

újra megnyitják a támogatási kérelmek benyújtásának lehetőségét az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból társfinanszírozott „Kertészet – ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása” című (VP2-4.1.3.2-4.1.3.3-5.1.1- 21) kódszámú felhívásra.

Február 28-tól

ismét lehetőség nyílik támogatási kérelmek benyújtására a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Állattartó telepek felújításának támogatása” című (VP2-4.1.1-20 kódszámú) felhívásra. A Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett pályázat újranyitásával lehetőség lesz arra, hogy az állattartók megvalósítsák nagyobb léptékű beruházásaikat.

Az újranyitást a 2020 őszén megjelent kiírás óriási sikere indokolja.

Akkor a 360 milliárd forint keretösszegű felhívásra közel 473 milliárd forintra nyújtottak be támogatási igényt a kérelmezők. A felhívás a már megismert feltételrendszer mellett lesz továbbra is elérhető, a támogatási intenzitás főszabályként 50 százalékos, az igényelhető vissza nem térítendő támogatás minimális összege célterületenként 5 és 100 millió forint között változik, maximum 2 milliárd forint lehet.

Baromfitartók, sertéstartók, szarvasmarhatartók, juhtartók, kecsketartók, lótartók, nyúltartók, méhészek és még több más gazdasági haszonállattal foglalkozó állattartó számára nyílik ismét lehetőség támogatott módon új állattartó telepek létrehozására, meglévők korszerűsítésére, az állattartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzésére.

Azok is pályázhatnak, akik a felhívás keretében már részesültek támogatásban, akár ugyanazon megvalósítási helyre is.

Február 28-ig

kell benyújtaniuk a biztosító társaságoknak a megfelelési vizsgálathoz a biztosítási szerződéseket „A mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás” című (VP3-17.1.1.-16. kódszámú) felhívás keretében az Irányító Hatóság részére az FPF@am.gov.hu e-mail-címre

Április 1-jéig

lehet jelentkezni a „Ritka és veszélyeztetett növényfajták genetikai erőforrásainak és mikroorganizmusok ex situ megőrzése” című (VP4-10.2.2.-20 kódszámú) felhívásra. A vissza nem térítendő támogatás keretösszege 3,78 milliárd forint, mértéke 100 százalék, legkisebb összege 350 ezer, legnagyobb összege 3,78 milliárd forint. A támogatható projektek száma: 1-35.

Április 1-8. között

nyújthatnak be kérelmeket a Magyar Államkincstár elektronikus felületén keresztül a húsgalamb-tenyésztők a 2022. január 15. és március 31. közötti időszakban beszerzett galambokra. Idén is a korábbiakkal megegyező feltételekkel igényelhetnek támogatást, amelyre 50 millió forintos keretösszeg áll rendelkezésre.

A támogatás célja a termékpálya fejlesztése és az egységes árualap megerősítése.

Április 26-ig

lehet jelentkezni a „Baromfi- és sertéstartó telepek járványvédelmi rendszereinek fejlesztése” című (VP2-4.1.1.7-20 kódszámú) felhívásra. A támogatás keretösszege 2 milliárd forint. A felhívás a járványügyi kockázatok által leginkább sújtott és a fejlesztésekkel leghatékonyabban védhető telepek számára kínál támogatási lehetőséget. A támogatás mértéke 50 százalék, összege 20 millió forint. A támogatható projektek száma 250.

Május 25-ig

lehet pályázni a „Termelői csoportok és szervezetek létrehozása” című (VP3-9.1.1-20 kódszámú) pályázati felhívásra. A rendelkezésre álló forrás összege 3 milliárd forint, a vissza nem térítendő támogatás mértéke 100 százalék, legfeljebb 32 millió forint, a támogatható projektek száma legfeljebb 26.

November 30-a

a jelentkezés határideje a „Külterületi helyi közutak fejlesztése” című (VP6-7.2.1.1-21 kódszámú) pályázati felhívásra. A célja az önkormányzati tulajdonú vagy önkormányzati vagyonkezelésben levő külterületi helyi közutak fejlesztése.

Támogatási kérelmet vidéki térségben működő települési önkormányzatok és önkormányzati társulások nyújthatnak be.

A támogatás keretösszege 50 milliárd forint, mértéke 95 százalék, legnagyobb össze 300 millió forint, a támogatható projektek száma legfeljebb 170.

December 30-a

a jelentkezés határideje a „Mezőgazdasági termelők EU-s és nemzeti minőségrendszerhez történő csatlakozásának támogatása” című (VP3-3.1.1-19 kódszámú) felhívásra. A rendelkezésre álló keretösszeg 2,52 milliárd forint, a vissza nem térítendő támogatás mértéke 100 százalék.

December 31-ig

lehet támogatási kérelmet benyújtani „Az erdőgazdálkodási potenciálban okozott erdőkárok megelőzése” című (VP5-8.3.1-17 kódszámú) felhívásra. Pontosították a támogatási összegeket. Új célterület az „erózióvédelmet és vízvisszatartást szolgáló tókák létesítése” és „az erdészeti károsítók elleni biológiai vagy vegyszeres védekezés támogatása”. Utóbbi keretében támogatható a madárodúk kihelyezése és fenntartása, a lisztharmat elleni vegyszeres védekezés, a cserebogárpajor elleni védekezés, valamint klímaállomás beszerzése.

Változott a 3.7.1. Indikátorok fejezetben a felhívás indikátorszáma. Kiegészült a nem támogatható tevékenységek fejezet.

Átlagosan 20-25 százalékkal megemelkedtek a felhívás keretében eddig támogatott tevékenységek egységköltségei.

December 31-re módosult

a támogatási kérelem benyújtásának a határideje a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Agrár-erdészeti rendszerek létrehozása” című (VP5-8.2.1-16 kódszámú) felhívásra. Pontosították a támogatási összegeket. A kettősfinanszírozás elkerülése érdekében kiegészítették a támogatásban nem részesíthetők körét.

December 31-ig lehet benyújtani

a támogatási kérelmeket a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Erdészeti genetikai erőforrások megőrzése” című (VP4-15.2.1.1-16 kódszámú) felhívásra.

Módosultak a kifizetési igénylés benyújtására nyitva álló határidők. Változott az euró/forint átváltási arány meghatározásával kapcsolatos előírás.

Módosultak a kifizetési igénylés benyújtásával kapcsolatos előírások. Egy támogatói okiratra több kifizetési kérelmet lehet benyújtani, de tevékenységenként csak egyet.

December 31-ig lehet benyújtani

a támogatási kérelmet a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Erdő-környezetvédelmi kifizetések” című (VP4-15.1.1-17 kódszámú) felhívásra. A támogatást igénylőknek a képzési kötelezettséget a programozási időszakban egyszer, legkésőbb 2023. december 31-ig kell teljesítenie.

December 31-ig

lehet pályázni az „Állattartó telepek megújításának támogatása” című (VP2-4.1.1.9-21 kódszámú) felhívásra. A rendelkezésre álló forrás 30 milliárd forint, a vissza nem térítendő támogatás mértéke 50 százalék. Legmagasabb összege 100 millió forint. A támogatható projektek száma 600.

December 31-ig

lehet jelentkezni „Az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházások” című (VP5- 8.5.1.-16 kódszámú) felhívásra.

A támogatás mértéke 100 százalék, legmagasabb össze 50 millió forint, a támogatható projektek száma 50-300.

December 31-e

a pályázatok beadási határideje „Az öntözési közösségek együttműködésének támogatása” című (VP5-16.5.2-21 kódszámú) felhívásra. A támogatás keretösszege 2,32 milliárd forint, a támogatás mértéke 90 százalék, legnagyobb össze 90 millió forint, a támogatható projektek száma 30.

Forrás: palyazat.gov.hu