Fokozott várakozás övezte a dísznövény ágazat nagyszabású rendezvényét, a szeptember 7-8-án megrendezett HungaroGreen 2021 szakkiállítást és konferenciát. A Magyar Díszfaiskolások Egyesületének és a Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének szoros együttműködésével megvalósult faiskolai seregszemle és szakmai nap egyszerre volt hiánypótló és hagyományteremtő esemény. A szervezés szakmai színvonala, a kiállítók gondosan előkészített, látványos standjai, a tartalmas programok és a látogatottság példaértékű szakmai összefogásról tanúskodott.

Az eseményen mintegy nyolcvan hazai és külföldi faiskolai és évelő termesztő, szaporítóanyagot, valamint háttéripari termékeket forgalmazó cég mutatta be kínálatát több mint 1600 négyzetméteren.
mondta kiállítást megnyitó beszédében Rónai Gergely. A Magyar Díszfaiskolások Egyesületének elnöke emlékeztetett rá, hogy a járvány a faiskolai ágazat számára egyszerre jelentette a veszélyt és a lehetőséget.

A kiállítás a faiskolai ágazat tevékenységének bemutatásával a lehető legszélesebb körű piaci áttekintésre törekedett, hazai és nemzetközi szinten egyaránt. Az új helyszínen – a Flora Hungaria Nagybani Virágpiac csarnoka - és új néven megrendezett HungaroGreen rendezvény a jövőben nemzetközileg is jegyzett, a közép-európai, valamint a Kárpát-medencében található faiskolák számára kíván magas szakmai színvonalú megjelenési lehetőséget nyújtani, mindezt a felvevőpiac közelében. A szakma komolyan vette az idei kiállítást, ami örömteli és biztató jele a támogató háttérnek, az összefogásnak, és remélhetően mind több ágazati szereplőt ösztönöz majd arra, hogy a jövőben is kiálljon a rendezvény ügye mellett.
A kiállítás első napján Több Zöld Várost Európának címmel akkreditált tanácskozásra is sor került, amelynek keretében neves előadók szóltak a zöldfelület-gazdálkodásról. A tanácskozást Orlóci László, a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének elnöke nyitotta meg, aki a díszkertészeket tömörítő szakmai szervezet átalakításának és építkezésének elmúlt 7-8 évének felelevenítése mellett arról is szólt, hogy az európai trendek zöld irányba tartanak, amelyből a hazai díszkertész szakma is előnyt tud kovácsolni, hiszen
A rendezvényen A Több zöld várost Európának elnevezésű, új zöldfelületekre vonatkozó kampány részeként átadták az Európa Zöld városa díj nyerteseinek járó elismeréseket. A magyarországi kampányban részt vevő városok közül az első díjat a Kaposváron megvalósult Vaszary okos park projekt kapta, ezzel bekerült a nemzetközi megmérettetésbe is.
A Több Zöld Várost Európának elnevezésű szakmai nap előadásait, valamint a Hungarogreen 2021 kiállítás ideje alatt megrendezett, Flora Hungaria szakmai szeminárium sorozatának második részében elhangzottakat a Kertészet és Szőlészet hetilap későbbi számaiban foglaljuk össze.