Back to top

Lovasa nélkül tért haza a ló

A Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok ménesudvara a Bábolnai Gazdanapok ideje alatt minden évben megnyitja kapuit a nagyközönség előtt hogy bemutassák az ott végzett munkát és annak eredményeit. A vendégek idegenvezető segítségével ismerhetik meg a ménesudvar nevezetességeit az arab ménes istállóit, a fedett lovardát.

A ménesbirtok érdekességeit Asbót Zsolt részletgazdag, sok érdekes történelmi szállal átszőtt idegenvezetésével ismerhetik meg az érdeklődők.

A ménesudvar központi eleme az 1700-as évek elején épült földszintes kastély, amely egykor gróf Szapáry József tulajdona volt. A kúriát s vele együtt a mintegy 6000 holdas birtokát a Hadi Tanács javaslatára 1789-ben eladta, amelyen Csekonics József a mezőhegyesi ménes parancsnoka  kezdte el a bábolnai ménesbirtok kialakítását.

Bábolna 1806-ban vált önálló ménessé.

Fotó: Kiss Gergő
Az 1809-es a napóleoni csapatok ellen elszenvedett győri vereség után Bábolnára érkező napóleoni csapatok hadizsákmányként akarták a ménest megkaparintani, azonban a lovakat előzőleg már biztonságba helyezték a Bakonyban, így egy lovat sem találtak már a birtokon.

A francia csapatok bosszúból porig égették a birtokot, ám a ménes genetikai állománya megmenekült.

A kastély udvarán látható felnyergelt ló szobor a "Leghűségesebb bajtársnak”, azaz annak a lónak állít emléket, amelyik az 1809-es győri csatából lovasa nélkül tért haza. A pusztítás után csak évek alatt tudták a felújítási munkákat befejezni. 1816-ban határozták el, hogy egységes arab tenyészetet hoznak létre, ehhez pénzt és időd nem kímélve Szíria, Irak és Libanon környékéről vásároltak lovakat. Az arab telivér katonai szempontból nézve kistestű ló, pici, ún. csukafeje van, kint ülő szemeivel nagy szöget lát be. Az arab telivér a legtökéletesebb alkatú ló, eggyel kevesebb ágyékcsigolyája van, ezért amikor üget felemeli a farkát. 

Fotó: Kiss Gergő

Érdemes alaposan megfigyelni a fedett lovarda részleteit: az ácsolt tetőszerkezet, a hatalmas kovácsoltvas csillárok, és az üvegablakok a lovaglóporond és a dobogó lenyűgözik a látogatót.

A mintegy 40 méter hosszúságú lovarda nem csak a gyakorlást szolgálja, gyakran tartanak lovasbemutatókat is. A lovarda mellett található a kocsigyűjtemény, amelynek részét képezi két francia társalkodókocsi – azaz olyan kocsi, amelyben az utasok egymással szemben ülnek - valamint megtekinthető Cziráky Károlyi és Esterházy típusú kocsi is, a gyűjteményhez tartozó esküvő kocsi pedig bérelhető is.

Az istállók a kastély épületének folytatásaként az udvar jobb és bal oldalán találhatók, ahol az arab telivér és Shagya-arab lovakat lehet megtekinteni.

Forrás: 
www.magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kiemelkedő munkát végeztek a zalai gazdálkodók

A zalai gazdálkodók kiemelkedő munkát végeztek, a nehéz helyzetben folyamatosan segítették egymást - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke csütörtöki évértékelő sajtótájékoztatóján.

Állattartóknak nyílik újra pályázati lehetőség

A Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett, Állattartó telepek fejlesztésének támogatása című pályázati felívás a tervek szerint februárban újranyílik, így lehetőség lesz arra, hogy az állattartók nagyobb léptékű beruházásaikat megvalósítsák – közölte Nagy István agrárminiszter.

Nincs elég csirkehús – bezártak a KFC-k Ausztráliában

Közösségi oldalakon háborogtak az ausztrál fogyasztók, hogy a helyi gyorsétteremben nem lehet se hamburgert, se csirkeszárnyat kapni. Ennek hatására közleményt juttatott el a 7news.com-nak a KFC, hogy a covid-19 elérte a beszállítóikat és a dolgozóikat is, így fennakadások vannak mind az ellátási láncban mind abban, hogy elegendő dolgozó legyen az éttermeikben.

Párduc kerestetik

Immár egy hónapja, december 11-e óta hatalmas port kavart a hír, hogy fekete párduc kószált Kiskunhalas közelében. A település mellett készült silány felvételen egy fekete macskaféle látható, majd Szolnok környékén ismét felbukkant a „Fekete sejtelem”, de szakmai terepvizsgálatok után továbbra is csak feltételezések láttak napvilágot az állat valódi kilétéről.

Mezőgazdasági pályázatfigyelő

Mi jelent meg, és mi módosult? Milyen határidőkre érdemes odafigyelni? Pályázati információ egyszerűen, egy helyen.

Új kötelezettség az állatgyógyászati készítményt árusító webáruházaknál

Bejelentési, majd egy új, EU-s logó közzétételi kötelezettsége is vonatkozik 2022. január 28-tól azokra a kiskereskedőkre és gyógyszertárak, amelyek webáruházban értékesítenek nem vényköteles állatgyógyászati készítményeket. Az érintett termékkörbe például kutyáknak és macskáknak szánt spot on-ok, bolha- és kullancsirtó nyakörvek tartoznak, de mézelő méhek kezelésére használt szerek is találhatóak köztük.

Már a háztartások felében van kutya

2021 nyarára minden második magyar háztartás kutyatartó lett, jócskán meghaladhatja a kutyák száma a 3 milliót Magyarországon – áll abban a friss tudományos publikációban, amely egy kutyatartást vizsgáló 2021-es országos reprezentatív felmérés eredményeit ismerteti az Állatorvostudományi Egyetem kutatóinak tollából.

Európában az ASP továbbra is terjed házisertések és vaddisznók között is

Az ünnepek óta Moldovában, Romániában és Oroszországban új afrikai sertéspestises eseteket jelentettek házi sertéseknél. Moldova egyik területére több mint két év után először tért vissza az afrikai sertéspestis, míg Romániában több esetet is regisztráltak, köztük egy nagy árutermelő gazdaságban is. Vaddisznókban pedig már Olaszország szárazföldi részén is kimutatták a vírust.

Lágylézer, amivel kiváltható az antibiotikumos kezelés

Ha a lézer, az összetartott vagy más szóval koncentrált fény kerül szóba, leginkább a lézernyomtató, a lézershow, estleg a lézerszike jut eszünkbe. A fénnyel való gyógyításról meg a kozmetikus, aki „lámpázza” a meggyötört pattanásos bőrt vagy az orrunkba dugott eszköz, ami fényével állítólag az allergiás tüneteket mérsékli.

Bonjour Youngstar!

Tavaly a koronavírus miatt elmaradt, idén megrendezték a nagy hagyományokkal rendelkező Aachen Youngstars meghívásos téli versenyt, melyen válogatott utánpótlás díjlovasok és díjugrató lovasok indulhatnak. Az idei versenyen két junior díjlovasunk képviselte Magyarországot, Felvinczi Lilla Bonjour Majlunddal és Dicső Mira Foxtrottal.