Back to top

Nem nosztalgia, hanem vagyon, amit gondozni kell

Az ötvenéves bábolnai kukoricatermesztés előtt tiszteleg az az agrár- és technikatörténeti bemutató és kiállítás, amelyet a MATE Mezőgazdasági Eszköz és Gépfejlődés-történeti Szakmúzeum szervezett. Az egykori tudásból a mai szakemberek is meríthetnek, hallottuk a standon.

MMG - Nem nosztalgia, hanem vagyon, amit gondozni kell

A Bábolnai Gazdanapok egyik érdekes bemutatója az agrár- és technikatörténeti bemutató és kiállítás. Dr. Hentz Károly, a MATE Mezőgazdasági Eszköz és Gépfejlődés-történeti Szakmúzeum igazgatója elöljáróban kiemelte: a gödöllői intézet 30 éve működik országos szakmúzeumként.

- Nagyon fontosnak tartjuk, hogy minden olyan szakmai kiállításon, fórumon, ahol az agrártechnika-történettel meg tudunk jelenni, ott legyünk tematikusan az adott eseményhez kötődő tartalommal.

A hitvallásom szerint az agrártechnika-történet nem csak a nagyapáink megélt kultúrája, a nosztalgia eleme, hanem műszaki, szakmai vagyon, amit gondozni kell, és ez a mi dolgunk – fogalmazott.

Fotó: Kiss Gergő

- Dokumentációkból nagyon nehéz egy gépet reprodukálni, ha viszont eredetiben odaadunk egy tárgyat, akkor más. Egy ilyen rendezvényen ezt a tudást be lehet mutatni, meg lehet nyerni a szakmát arra, hogy a műszaki muzeológiára szükség van. A mai kor szakembere tanulhat a régi gépekből, a múzeumban minden problémára, ha nem is egy az egyben, de van megoldás. A rendelkezésre álló tudást nem szabad veszni hagyni – osztotta meg a nézeteit.

Idén ünneplik a termelési rendszereket 1971-ben útnak indító CPS  Corn Production System, a későbbi IKR, Iparszerű Kukoricatermelési Rendszer - megalakulásának 50. évfordulóját. Ennek a forradalmi fejlődésnek a bölcsője éppen Bábolnához, az akkori Állami Gazdasághoz kötődik. Az amerikai mintára létrejött CPS a biológiai alapok és a fejlett technika ötvözésével, a, fegyelmezett technológiával, az emberi munkával Magyarországon, majd később a kelet-közép-európai országokban is változást eredményezett, Európa kirakatává tette a magyar iparszerű növénytermesztést és állattenyésztést.

Fotó: Kiss Gergő

A most Bábolnán látható kiállítást két részre osztották. A sátor alatt a központi témára, a kukoricára való tekintettel a Bábolna kukoricatermesztéshez kötődő gépek, berendezések képei láthatók.

Ezek között tizenöt olyan fotót is szemügyre vehetünk, amelyek biztosan Bábolnán készültek, de nem tudják, pontosan milyen kísérleti gépeket ábrázol, és azoknak mi lett a sorsuk.
A múzeumigazgató kiemelte: nagy örömmel fogadnák az egykori bábolnai dolgozók információit.

A kültéri részen megmutatják, hogy a korszerű gépek előtt melyek voltak azok az eszközök, amelyekkel a kukoricát feldolgozták. A kézi darálókat ki is lehet próbálni. Érdekességként kiemelte: középen egy Kühne gépsort mutatnak be, és Magyarország legrégebbi, ma is működő, 165 éves gyára a rendezvény egy másik területén jelenleg is kiállít. A tárgyak egy része a múzeum tulajdonában állnak, egy része a kiskunhalasi Agrár Géptörténeti Egyesületé.

Fotó: Kiss Gergő

Büszkén mutatta a CPS felirattal ellátott sárga munkagépet, amelyet 1971-ben gyártottak az USA-ban, ugyanebben az évben került Bábolnára. Ez nagyon nehéz menet volt, részletezte Hentz Károly. Az, hogy mégis sikerült, Burgert Róbertnek, a bábolnai kombinát akkori vezérigazgatójának volt köszönhető, aki aktív, kísérletező személyiség volt.

További fotók a kiállításról ide kattintva érhetők el.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Mesterséges intelligencia vezérli a Coca-Cola HBC Magyarország logisztikai folyamatait

Hazánk legnagyobb üdítőital gyártója, a Coca-Cola HBC Magyarország a közelmúltban 750 millió forintot meghaladó értékű beruházásokat hajtott végre logisztikai folyamatainak fejlesztése céljából. A hazai élelmiszeripari szereplők közül elsőként a vállalat dunaharaszti központi raktárában álltak munkába mesterséges intelligencia által működtetett robotok, amelyek a túraszedés hatékonyságának növelésében és a még pontosabb vevőkiszolgálásban segítik majd a területen dolgozók munkáját.

Különleges pampafű

Igen nagy az érdeklődés a világ első mini Cortaderia-fajtája iránt, mondta Dimitris Dimitriou, a Fleurizon nemesítővállalat értékesítője a cég legkompaktabb pampafűfajtájáról, amely a Tiny Pampa nevet kapta.

Tervezz, Dönts, Kutass a MATE-n! - Öt inspiráló tehetség népszerűsíti a MATE hallgatói kutatásait

A tudományos diákköri kutatómunkát népszerűsíti a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem új filmsorozata, amelyben öt kiemelkedően tehetséges fiatal kutatásait, sikereit és motivációit mutatják be. Az inspiráló személyiségek révén elsősorban a MATE hallgatóit szeretnék megszólítani, hogy témavezetői segítséggel még többen vágjanak bele a kutatásba, akár már az első vagy a második tanévben.

Egyedülálló témákkal foglalkoznak

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Kertészettudományi Intézetének élén év közben történt változás, szeptember elsejétől Geösel András lett az igazgatója. Elődje, Helyes Lajos, akivel tavaly beszéltünk az intézetről, az egyetemi doktori iskolákat vezeti, szám szerint tizenkettőt, ezért nem vállalta tovább a feladatot.

Ötvenöt almafajta egymás mellett

Története során először rendez speciális fajtabemutatót a 2022. november 17-19. közt sorra kerülő Interpoma kiállítás. Az almafajták bemutatása mindig is hangsúlyos elem volt, most Variety Garden néven egy helyen lesz látható több mint 55 fajta.

Hibakeresős szakma a miénk

Apagyi Bence 14. a nehézgépszerelők világranglistáján és hetedikként végzett a tavalyi Európa-bajnokságon. Nem csoda, hogy már egyetemistaként az ország legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedő cégének kollektíváját erősíti.

Több, mint 5000 hektáron öntözhetnek Mezőhegyesen

A Nemzeti Öntözési Mintaprogram keretében megújult Mezőhegyesen a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. öntözőrendszere. Ezzel több, mint 5000 hektárra nőtt, vagyis megduplázódott a gazdaság öntözhető földterülete.

Tisztelgés az alapító életműve előtt

A magyar mezőgazdaság meghatározó szereplői gyűltek össze Nádudvaron, hogy közösen emlékezzenek Szabó Istvánra, a KITE Zrt. örökös tiszteletbeli elnökére. November 4-én pénteken a KITE Zrt. központi épületében ünnepélyes keretek között leplezték le Szabó István mellszobrát, ezzel is ápolva a karizmatikus vezető szellemi örökségét, és hogy a vállalat dolgozóinak egyre újabb generációit mindig emlékeztesse a KITE stabil értékrendjére, amit Szabó István is megtestesített.

Amikor a cukorrépa aranyat ér

Cukorrépa betakarítás közben bukkant ritka ősi kincsre egy cseh gazda.

Családi nap lesz vasárnap a Természettudományi Múzeumban

Családi napot rendeznek vasárnap a Természettudományi Múzeumban, ahol egyebek mellett ismeretterjesztő előadásokkal, élőállat-bemutatóval, kézműves-foglalkozásokkal és tárlatvezetéssel várják a látogatókat.