Back to top

Nem nosztalgia, hanem vagyon, amit gondozni kell

Az ötvenéves bábolnai kukoricatermesztés előtt tiszteleg az az agrár- és technikatörténeti bemutató és kiállítás, amelyet a MATE Mezőgazdasági Eszköz és Gépfejlődés-történeti Szakmúzeum szervezett. Az egykori tudásból a mai szakemberek is meríthetnek, hallottuk a standon.

MMG - Nem nosztalgia, hanem vagyon, amit gondozni kell

A Bábolnai Gazdanapok egyik érdekes bemutatója az agrár- és technikatörténeti bemutató és kiállítás. Dr. Hentz Károly, a MATE Mezőgazdasági Eszköz és Gépfejlődés-történeti Szakmúzeum igazgatója elöljáróban kiemelte: a gödöllői intézet 30 éve működik országos szakmúzeumként.

- Nagyon fontosnak tartjuk, hogy minden olyan szakmai kiállításon, fórumon, ahol az agrártechnika-történettel meg tudunk jelenni, ott legyünk tematikusan az adott eseményhez kötődő tartalommal.

A hitvallásom szerint az agrártechnika-történet nem csak a nagyapáink megélt kultúrája, a nosztalgia eleme, hanem műszaki, szakmai vagyon, amit gondozni kell, és ez a mi dolgunk – fogalmazott.

Fotó: Kiss Gergő

- Dokumentációkból nagyon nehéz egy gépet reprodukálni, ha viszont eredetiben odaadunk egy tárgyat, akkor más. Egy ilyen rendezvényen ezt a tudást be lehet mutatni, meg lehet nyerni a szakmát arra, hogy a műszaki muzeológiára szükség van. A mai kor szakembere tanulhat a régi gépekből, a múzeumban minden problémára, ha nem is egy az egyben, de van megoldás. A rendelkezésre álló tudást nem szabad veszni hagyni – osztotta meg a nézeteit.

Idén ünneplik a termelési rendszereket 1971-ben útnak indító CPS  Corn Production System, a későbbi IKR, Iparszerű Kukoricatermelési Rendszer - megalakulásának 50. évfordulóját. Ennek a forradalmi fejlődésnek a bölcsője éppen Bábolnához, az akkori Állami Gazdasághoz kötődik. Az amerikai mintára létrejött CPS a biológiai alapok és a fejlett technika ötvözésével, a, fegyelmezett technológiával, az emberi munkával Magyarországon, majd később a kelet-közép-európai országokban is változást eredményezett, Európa kirakatává tette a magyar iparszerű növénytermesztést és állattenyésztést.

Fotó: Kiss Gergő

A most Bábolnán látható kiállítást két részre osztották. A sátor alatt a központi témára, a kukoricára való tekintettel a Bábolna kukoricatermesztéshez kötődő gépek, berendezések képei láthatók.

Ezek között tizenöt olyan fotót is szemügyre vehetünk, amelyek biztosan Bábolnán készültek, de nem tudják, pontosan milyen kísérleti gépeket ábrázol, és azoknak mi lett a sorsuk.
A múzeumigazgató kiemelte: nagy örömmel fogadnák az egykori bábolnai dolgozók információit.

A kültéri részen megmutatják, hogy a korszerű gépek előtt melyek voltak azok az eszközök, amelyekkel a kukoricát feldolgozták. A kézi darálókat ki is lehet próbálni. Érdekességként kiemelte: középen egy Kühne gépsort mutatnak be, és Magyarország legrégebbi, ma is működő, 165 éves gyára a rendezvény egy másik területén jelenleg is kiállít. A tárgyak egy része a múzeum tulajdonában állnak, egy része a kiskunhalasi Agrár Géptörténeti Egyesületé.

Fotó: Kiss Gergő

Büszkén mutatta a CPS felirattal ellátott sárga munkagépet, amelyet 1971-ben gyártottak az USA-ban, ugyanebben az évben került Bábolnára. Ez nagyon nehéz menet volt, részletezte Hentz Károly. Az, hogy mégis sikerült, Burgert Róbertnek, a bábolnai kombinát akkori vezérigazgatójának volt köszönhető, aki aktív, kísérletező személyiség volt.

További fotók a kiállításról ide kattintva érhetők el.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Csúcstechnikára épülő növénytudományi fejlesztés a Georgikonon

Több mint 902 millió forintos GINOP-pályázatból megvalósult fejlesztéseket adtak át Keszthelyen, a MATE Georgikon kampuszán. A beszerzett eszközök elsősorban a nemesítést támogatják, de a tudományos kapcsolatok erősödését is várják tőle.

"A szél a gazdák háta mögül fúj"

Ezekkel a szavakkal biztatta az agrárium fejlesztéseinek finanszírozására a pénzügyi szektor képviselőit Nagy István agrárminiszter a CIB Bank agrárkonferenciáján október 27-én. A tanácskozás az élelmiszergazdaság helyzetéről és versenyképességének fokozásáról szólt.

Trófeamustra Bekénypusztán

A Délbükki Erdészeti Igazgatóság a Bekénypusztai Turisztikai Látogatóközpont és Ökoház környezetében rendezte meg az ÉSZAKERDŐ Zrt. 13. Trófeamustráját. A szakemberek a bőgési szezonban terítékre került gímszarvasbika trófeákat láthatták.

Új arculat, új célok

Két évtized után újra hazánkban ülésezett a CLIMMAR, az európai mezőgép-forgalmazók szövetsége. Bár már két évvel korábban szerették volna megtartani az eseményt, a koronavírus-járvány miatt csak most került sor rá. A budapesti rendezvényre 15 országból 43 szakember érkezett.

Száz éves lenne a Dimény-korszak névadója

Dimény Imre Széchenyi-díjas agrármérnök, egykori földművelésügyi és élelmezésügyi miniszter emlékére állítottak szobrot a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem gödöllői főépületének parkjában. Az alkotást Nagy István agrárminiszter, Csányi Sándor, a MATE Alapítvány elnöke, Gyuricza Csaba rektor és Csikai Miklós, a Dimény Imre Emlékbizottság elnöke leplezte le.

Az eFISHient csapata nyerte a E³UDRES² nemzetközi ötletverseny fődíját

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem koordinációjával, mintegy 150 nemzetközi résztvevővel zajlott le a második E³UDRES² nemzetközi ötletverseny, melynek keretében hallgatók, vállalati szakértők és kutatók közösen kerestek megoldásokat olyan európai uniós kihívásokra, mint a fenntartható élelmiszer-előállítás vagy a digitális technológiák ipari alkalmazása.

Több mint 9 milliárd forintból újul meg a MATE gödöllői Szent István Campusa

9,168 milliárd forint összköltségvetésű átfogó felújítási program keretében újul meg a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem gödöllői Szent István Campusa. A főépület, az aula, a szemináriumi épület és a tornacsarnok energetikai korszerűsítése olyan volumenű fejlesztésnek számít, amelyre évtizedek óta nem volt példa Gödöllő térségében.

A fejlesztésnek még nincs vége

Sokszor halljuk, hogy vonzóvá kell tenni a fiatalok számára a mezőgazdaságot, a kertészetet, mert még a most harmincas éveikben járó szakemberek közül is sokan elhagyják ezt a pályát. Jó látni azonban, hogy akadnak olyan szakképzett fiatalok, akiket nem kell meggyőzni, önszántukból viszik tovább, fejlesztik a szüleik, nagyszüleik által felépített gazdaságot.

Önvezető kamionok Hamburgban

Az EU által támogatott négyéves pilot projekt keretében Hamburgban élesben kezdik tesztelni az önvezető kamionokat a kikötői terminál felé vezető autópályán. Ezzel nemcsak Németország-, de Európa-szerte is úttörő az észak-német kikötőváros, számolt be róla a fruchthandel.de portál.

Környezetbarát horgászeszközöket fejleszt egy konzorcium

Több mint 700 millió forintos projektben dolgozik környezetbarát horgászeszközök kifejlesztésén és két őshonos halfaj termeléstechnológiáján a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, az Energofish és a Czikkhalas Kft. alkotta konzorcium.