Back to top

Növekszik az AKG támogatás – fókuszba kerül a környezetvédelem

Minél több gazdálkodót kíván érdekeltté tenni a zöld előírások betartásába, ezért indít 360 milliárd forintos keretösszeggel és megemelt egységtámogatással a következő agrárkörnyezet-gazdálkodási programot (AKG) az agrártárca, mondta a Bábolnai Gazdanapokon rendezett kerekasztal-beszélgetésen Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium államtitkára.

Fotó: Kiss Gergő
A most záruló AKG programban 800 ezer hektárral vettek részt a gazdálkodók, tehát a termőterületeink jelentős részén vállaltak valamilyen környezetvédelmi kötelezettséget. A jelenlegi előírások egy része megmarad, és könnyítéseket is tartalmaz az új rendszer. Az egyik ilyen, hogy nem a kérelem benyújtásakor kell igazolni a jogszerű földhasználatot, hanem majd a kifizetéshez, illetve

ha a program három éve alatt jár le valakinek a földbérlete és nem tudja megújítani valamilyen oknál fogva, az adott területet szankció nélkül kivonhatja a támogatott területből.

A vállalásokkal kapcsolatban fölmerülő többletköltségeket, illetve az azokból eredő hozamkiesést kompenzálja a támogatás. Ezzel az alapállással kell megállapítani a szabályokat, és miután újraszámolták a támogatásokat, gyepre például a hektáronkénti maximális támogatás több mint 70, szőlőre pedig több mint 50 százalékkal emelkedik.

Fotó: Kiss Gergő

Az Európai Unióban 2023-ban indul az agroökológiai alapprogram, amivel össze kellett fésülni az AKG előírásait, hogy az egyes vállalásokat különböző forrásból lehessen finanszírozni, ismertette az államtitkár. Megmaradnak az AKG-ban a speciális zonális programok mint a túzokvédelmi, a kékvércse-, az alföldi és dombvidéki madárvédelmi program.

A forgatás nélküli talajművelésre, a hasznos élő szervezetek, talajbaktériumok használatára vonatkozó támogatás viszont átkerül az agroökológiai alapprogramba, amit a tárca reményei szerint minél nagyobb területen vesznek majd igénybe.

A most induló AKG és a 2023-as alapprogram összhangját 2025-től lehet majd megteremteni, és onnantól hosszú távú, kiszámítható rendszer jöhet létre, összegezte Feldman Zsolt.

Fotó: Kiss Gergő
Nagyon kedvező az új AKG-kiírás a legeltető állattartás szempontjából, tette hozzá Mezőszentgyörgyi Dávid, a Juh és Kecske Ágazatért Egyesület elnökeként. Szerinte már csak azért is érdemes a teljes gyepterülettel belépni a programba, mert ami most szabadon választható, az 10 év múlva már kötelező lesz. Ezt a hosszú távú, teljes termékpályát átfogó gondolkodásmódot akarják megtanítani a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) hallgatóinak is, tette hozzá mint az egyetem rektorhelyettese. Az átalakuló szaktanácsadási rendszerből is kiveszi a részét az egyetem, egyrészt a meglévő szaktanácsadó központként, másrészt a kutatási hátterét is hozzáadva.

Nemzedékeken, rendszereken átívelően hosszú a szőlősgazdák gondolkodásmódja, mondta Koch Csaba borász. Ő maga 30 hektáron folytat biogazdálkodást és 120 hektárral vesz részt az AKG programban.

A szőlő-borágazatban amúgy is alapvetően fontos igénybe venni minden támogatási lehetőséget, hogy fölvehessük a versenyt a nagy európai bortermelő országokkal.

A hazai borászatok, szőlőtermesztő gazdaságok méretéből adódóan ugyanis meglehetősen drágán termelnek.

Kujániné Cser Olga gyümölcstermesztő, növényorvos arra hívta fel figyelmet, hogy előrejelzésre alapozva kell környezetkímélő növényvédelmet folytatni, mert akkor lehet a legjobban csökkenteni a felhasznált készítmények mennyiségét, ha figyelembe vesszük a növény és a károsítók élettanát. Nagyon fontos figyelembe kell venni a globális fölmelegedés hatásait a fajtaválasztástól kezdve az új károsítók megjelenéséig és a gyümölcsfák vagy a szőlő vigorának, ellenálló képességének támogatásáig.

Fotó: Kiss Gergő

Bányai Tibor szaktanácsadó már most segít az AKG kérelem beadásának előkészítésében és tapasztalatai szerint elsősorban a területek fölmérésére és a helyrajzi számokkal való összevetésére kell most figyelni a termelőknek.

Várhatóan a jövő héten jelenik meg a végleges pályázati felhívás, amire november 15-ig lehet jelentkezni, nincs sok idő a földek fölmérésére. Érdemes közösen kiválasztani a vállalásokat, hogy hasznos is legyen a gazdálkodó számára de ne okozzon túl nagy terhet az adminisztrációja és a kivitelezése, ajánlotta.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az idén is jár a támogatás a fűszerpaprika-vetőmagra

Az április 30-ig megvásárolt és saját területen elvetett fűszerpaprika-vetőmag árának 75%-a „visszaigényelhető”, a kérelmeket augusztus 5-ig kell benyújtani. A részleteket a Magyar Államkincstár közelmúltban megjelent közleménye tartalmazza.

A fiatalokat szeretnék az agráriumba csábítani

„Az előttünk álló kihívásokra a válaszok a tudásban, a tudományban keresendők és találhatók, ez az egyik legfőbb üzenete a pápai agrárexpónak. A generációk találkozása és annak a felismerése, hogy a tudásra, tudományos eredményekre a kihívásokra való küzdelemben szükség van és az jelenti a megoldást” – emelte ki megnyitó beszédében Nagy István agrárminiszter a XXV. Pápai Expo és Agrár Pikniken, pápán.

Közel ötvenezer facsemetével újabb Újszülöttek erdeje jött létre Baranyában

A tavaly megkezdett hagyományt folytatva a Baranya megyei állami erdőket kezelő Mecsekerdő Zrt. idén is létrehozott egy Újszülöttek erdejét. A közel öthektárnyi új erdőterület Szigetvár városhatárában, az Almás-patak mentén formálódik.

A baromfitartók csak egy lúd- és kacsatenyésztő-szövetséget ismernek el legitimnek

Május közepén tartotta legutóbbi rendes közgyűlését a Baromfi Terméktanács. A meghatározott időpontban nem volt határozatképes a közgyűlés, ezért a fél órával később kezdett ismételt közgyűlésen részt vevő 42 tag tanácskozott. Csorbai Attila elnök-igazgató beszámolt róla, hogy a 2021-re tervezett 136 millió forintos működési költségből csak 129 millió forintot költöttek.

Megvan a miniszterek névsora

Orbán Viktor miniszterelnök a köztársasági elnök felkérésének eleget téve lefolytatta konzultációit a kormányalakításról, és megállapodott leendő kormányának minisztereivel a következő négy év közös munkájáról - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője pénteken.

Megalakult az Országos Vadgazdálkodási Tanács

Május 11-én tartotta alakuló ülését az Agrárminisztériumban (AM) az Országos Vadgazdálkodási Tanács, amely kiemelten fontos szerepet játszik a vadgazdálkodási szakmapolitikai célok megfogalmazásában, a vadgazdálkodás, vadászati igazgatás és kutatás szakmai és érdekképviseleti szervezetek vadászati ágazatot érintő egységes álláspontjának megformálásában - tájékoztatta a tárca az MTI-t szerdán.

Mezőgazdasági pályázatfigyelő - 19. hét

Mi jelent meg, és mi módosult? Milyen határidőkre érdemes odafigyelni? Pályázati információ egyszerűen, egy helyen.

A cirok bemutató is elvetésre került a 35. Bábolnai Gazdanapokra

Tavaly visszatért, és idén újra megvalósul a cirok fajtabemutató a Bábolnai Gazdanapokon a kukorica fajtabemutató mellett.

Hamarosan igényelhető kiskérődző állatjóléti támogatás

Május 16-ától egészen egy hónapon át benyújthatók a pályázati támogatási kérelmek az 5 milliárd forintos keretösszegű kiskérődző állatjóléti támogatásra felhívás vonatkozásában - közölte az Agrárminisztérium (AM) szerdán az MTI-vel.

Digitalizáció és fenntarthatóság a stabil élelmezési rendszerek alapja

A biztonságos, stabil élelmiszerellátás kiemelt fontosságú, ennek megvalósítása minden ország elsőszámú célja. Az elmúlt időszak eseményei, a koronavírus járvány okozta kihívások, az orosz-ukrán háború következményei még inkább rávilágítottak erre – jelentette ki Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár a FAO 33. Európai Regionális Konferenciáján.