0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Növekszik az AKG támogatás – fókuszba kerül a környezetvédelem

Minél több gazdálkodót kíván érdekeltté tenni a zöld előírások betartásába, ezért indít 360 milliárd forintos keretösszeggel és megemelt egységtámogatással a következő agrárkörnyezet-gazdálkodási programot (AKG) az agrártárca, mondta a Bábolnai Gazdanapokon rendezett kerekasztal-beszélgetésen Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium államtitkára.

A most záruló AKG programban 800 ezer hektárral vettek részt a gazdálkodók, tehát a termőterületeink jelentős részén vállaltak valamilyen környezetvédelmi kötelezettséget. A jelenlegi előírások egy része megmarad, és könnyítéseket is tartalmaz az új rendszer. Az egyik ilyen, hogy nem a kérelem benyújtásakor kell igazolni a jogszerű földhasználatot, hanem majd a kifizetéshez, illetve

ha a program három éve alatt jár le valakinek a földbérlete és nem tudja megújítani valamilyen oknál fogva, az adott területet szankció nélkül kivonhatja a támogatott területből.

A vállalásokkal kapcsolatban fölmerülő többletköltségeket, illetve az azokból eredő hozamkiesést kompenzálja a támogatás. Ezzel az alapállással kell megállapítani a szabályokat, és miután újraszámolták a támogatásokat, gyepre például a hektáronkénti maximális támogatás több mint 70, szőlőre pedig több mint 50 százalékkal emelkedik.

Az Európai Unióban 2023-ban indul az agroökológiai alapprogram, amivel össze kellett fésülni az AKG előírásait, hogy az egyes vállalásokat különböző forrásból lehessen finanszírozni, ismertette az államtitkár. Megmaradnak az AKG-ban a speciális zonális programok mint a túzokvédelmi, a kékvércse-, az alföldi és dombvidéki madárvédelmi program.

A forgatás nélküli talajművelésre, a hasznos élő szervezetek, talajbaktériumok használatára vonatkozó támogatás viszont átkerül az agroökológiai alapprogramba, amit a tárca reményei szerint minél nagyobb területen vesznek majd igénybe.

A most induló AKG és a 2023-as alapprogram összhangját 2025-től lehet majd megteremteni, és onnantól hosszú távú, kiszámítható rendszer jöhet létre, összegezte Feldman Zsolt.

Nagyon kedvező az új AKG-kiírás a legeltető állattartás szempontjából, tette hozzá Mezőszentgyörgyi Dávid, a Juh és Kecske Ágazatért Egyesület elnökeként. Szerinte már csak azért is érdemes a teljes gyepterülettel belépni a programba, mert ami most szabadon választható, az 10 év múlva már kötelező lesz. Ezt a hosszú távú, teljes termékpályát átfogó gondolkodásmódot akarják megtanítani a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) hallgatóinak is, tette hozzá mint az egyetem rektorhelyettese. Az átalakuló szaktanácsadási rendszerből is kiveszi a részét az egyetem, egyrészt a meglévő szaktanácsadó központként, másrészt a kutatási hátterét is hozzáadva.

Nemzedékeken, rendszereken átívelően hosszú a szőlősgazdák gondolkodásmódja, mondta Koch Csaba borász. Ő maga 30 hektáron folytat biogazdálkodást és 120 hektárral vesz részt az AKG programban.

A szőlő-borágazatban amúgy is alapvetően fontos igénybe venni minden támogatási lehetőséget, hogy fölvehessük a versenyt a nagy európai bortermelő országokkal.

A hazai borászatok, szőlőtermesztő gazdaságok méretéből adódóan ugyanis meglehetősen drágán termelnek.

Kujániné Cser Olga gyümölcstermesztő, növényorvos arra hívta fel figyelmet, hogy előrejelzésre alapozva kell környezetkímélő növényvédelmet folytatni, mert akkor lehet a legjobban csökkenteni a felhasznált készítmények mennyiségét, ha figyelembe vesszük a növény és a károsítók élettanát. Nagyon fontos figyelembe kell venni a globális fölmelegedés hatásait a fajtaválasztástól kezdve az új károsítók megjelenéséig és a gyümölcsfák vagy a szőlő vigorának, ellenálló képességének támogatásáig.

Bányai Tibor szaktanácsadó már most segít az AKG kérelem beadásának előkészítésében és tapasztalatai szerint elsősorban a területek fölmérésére és a helyrajzi számokkal való összevetésére kell most figyelni a termelőknek.

Várhatóan a jövő héten jelenik meg a végleges pályázati felhívás, amire november 15-ig lehet jelentkezni, nincs sok idő a földek fölmérésére. Érdemes közösen kiválasztani a vállalásokat, hogy hasznos is legyen a gazdálkodó számára de ne okozzon túl nagy terhet az adminisztrációja és a kivitelezése, ajánlotta.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu