Back to top

Lóerők bűvöletében Bábolnán

A lélegzetelállító lovasbemutatóktól a precíziós gazdálkodásban használható drónokig mindent látni lehetett a 34. Bábolnai Gazdanapokon, ami a mezőgazdaságban hagyományos érték vagy éppen újdonsága miatt érdekes.

MMG - Rekordok dőltek meg Bábolnán

A Bábolna Nemzeti Ménesbirtok és a Magyar Mezőgazdaság Kft. közös programsorozata az OMÉK társrendezvényeként, végig ragyogó időben és teltházzal zajlott szeptember 9-11-én.

Dr. Nagy István agrárminiszter
Dr. Nagy István agrárminiszter
„Nemcsak a gépeknek és a technológiának, hanem nekünk magunknak is változnunk kell” – mondta Nagy István a rendezvény megnyitóján. Az agrárminiszter kiemelte, hogy ha a magyar gazdák meg akarnak felelni a mezőgazdaság előtt álló komoly társadalmi és természeti kihívásoknak – a klíma, az állatjóléti és -védelmi előírások, a fogyasztói szokások, a technológia és az informatika folyamatos változásának -, akkor nyitottá kell válniuk az új információk és tudás készséges befogadására.

Az eseményen Haál Gábor, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok igazgatója, a kiállítás házigazdája, Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, valamint Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora is köszöntőt mondott.

MMG - Lóerők bűvöletében Bábolnán

A rendezvény alkalmából Miniszteri Különdíjban részesült az Agro-Alfa Kft., amely évek óta kiemelkedő kiállítója a Bábolnai Gazdanapoknak. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara különdíját vette át a Fliegl Abda Kft. ügyvezető igazgatója, és rendezői különdíjban részesült a Bábolnai Gazdanapok legnagyobb múltú és leghűségesebb kiállítója, a Kühne Mezőgazdasági Gépgyár Zrt.

A szervezők a legjobb marketingmunkáért elismerésben részesítették a Marton Genetics Cégcsoportot, szakmai elismerést vett át dr. Kiss Erzsébet, Antos Gábor és Szakmai Program Különdíjban részesült az Agrotec Magyarország Kft.

„A 2021-es év magyar mezőgépe” díjat a NorAn Kft-nek ítélte a szakmai zsűri a kiállító hazai gépgyártók közül. Az elismerést a cég saját innovációja, a folyékony műtrágya-injektáló berendezés vívta ki.

Fotó: Kiss Gergő
Az élelmiszer-termékpálya szereplői előtt megnyílt pályázati lehetőségeket mutatta be Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár és Éder Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara élelmiszeriparért felelős országos alelnöke az Élelmiszergazdasági Fórumon.

A rendezvény célja az ország legnagyobb élelmiszer-gazdasági közösségének az életre hívása volt.

A termelők, a feldolgozók, a kereskedők, a szolgáltatók és a szabályozói terület képviselőit az Agrárközösség, a Magyar Mezőgazdaság Kft., valamint a Magyar Vállalatvezetők Üzleti Közössége (MVÜK Zrt.) ültette egy asztalhoz.

A 34. Bábolnai Gazdanapok tisztelgett a termelési rendszereket elindító CPS (Corn Production System) előtt, amelynek alapjait éppen ötven éve, 1971-ben tette le a Bábolnai Állami Gazdaság legendás vezetője, Burger Róbert. Az amerikai mintára létrejött CPS, amit később IKR-ként (Iparszerű Kukoricatermelési Rendszer) magyarítottak, a biológiai alapok és a fejlett technika ötvözésével, a hozzárendelt fegyelmezett technológiával és emberi munkával meghatározó változást eredményezett az iparszerű növénytermesztésben és állattenyésztésben, nemcsak Magyarországon, hanem a kelet-közép-európai országokban is.

Az IKR-nek volt köszönhető, hogy a modern, nyugati technológia alkalmazásával a 70-es évek elején hektáronként 4 tonnás termésátlagok 10 év alatt megduplázódtak, s megalakult először a Nyolcezresek, majd hamarosan a Tízezresek klubja is, a magyar agrárium pedig világszínvonalú lett

– idézte fel Farkas Sándor parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes a CPS jubileumi emlékülésen.

Az MATE szakmúzeumának agrártechnika-történeti kiállításán azt az 1971-es alaperőgépet is bemutatták, amely az elsők között érkezett az Egyesült Államokból Bábolnára CPS-logóval.

A pályázati dömping és a finanszírozás nehézségei, a precíziós gazdálkodás, az agrárkörnyezetgazdálkodás új forrásai és szabályai, valamint a gabonapiaci stratégiák is terítékre kerültek a vezető szakértők meghívásával szervezett szakmai kerekasztal-beszélgetéseken.

A rendezvény alatt folyamatos szaktanácsadással álltak a gazdálkodók rendelkezésére a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakemberei. A NAK standján egy újdonságot is ki lehetett próbálni. A gabonabeltartalom-mérő készülék számos termény tesztelésére alkalmas.

Huszonkét gépkapcsolást tekinthettek meg az érdeklődők a szántóföldi gépbemutatón.

Az embert próbáló melegben és porban is helyt álló gazdák nagy száma jelezte: egyre többen szeretnék munka közben megismerni az eszközöket, hogy saját maguk ítélhessék meg a teljesítményüket. A szervezők igyekeztek teljes technológiai sorokat bemutatni, ezzel is megkönnyítve a gazdálkodók tájékozódását.

Csúcskategóriás modelleket, New Holland és CASE IH traktorokat próbálhattak ki a tesztvezetésre jelentkező látogatók.

Közéjük tartoztak azok a diákok is, akik tizenkilenc szakközép-, illetve szakképző iskolából érkeztek a harmadik alkalommal meghirdetett Szakiskolai Napokra szeptember 10-én. „Magyarország sikerének biztosítéka a vidék megerősödése, ez pedig csak akkor lehetséges, ha egyre többen választják az agrárium által kínált képzéseket” – mondta a közel ezer tanuló fogadásakor Bagdán Boglárka agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár.

Kuriózummal szolgált a szántóföldi fajtabemutató, ahová a kukoricák mellé két nemesítőház cirokhibridjei is bekerültek.

Itthon egyelőre kevéssé bíznak a növényben a gazdák, pedig a szemescirok a humán táplálkozásban, a silócirok pedig a téli tömegtakarmány-előállításban is fontos szerephez juthat szárazságtűrése és alacsony előállítási költségei miatt.

Az interaktív talajszelvény látogatói saját szemükkel tapasztalhatták meg, milyen a leromlott, szerkezet nélküli talaj, de a Miskolci Egyetem Földrajz-Geoinformatikai Intézetének tanszékvezetőjétől azt is megtudhatták, mit lehet tenni azért, hogy ismét kialakuljon az élő talajréteg.

Több mint 20 ezer négyzetméteren közel 150 kiállító mutatta be termékét, illetve szolgáltatását a rendezvény három napja alatt.

Az Agrotec standján az új HD szögletes nagybálázó mellett a New Holland T7 Heavy Duty sorozatának legnagyobb, 315-ös modelljével is meg lehetett ismerkedni, amely az országban egyelőre az egyetlen példány.

Szerepelt a kiállításon a huszonhat európai mezőgazdasági újságíró által „Év Traktorának” választott Massey Ferguson 8S.265 is, de nehéz lenne felsorolni, hányféle újdonsággal szolgált az impozáns állógép-bemutató.

Idén is megnyitotta kapuit a látogatók előtt a XVIII. században alapított ménesudvar, és lovaskocsival járhatták be a 16 hektáron elterülő arborétumot, aminek állatparkjában szarvasok, kecskék és kíváncsian szemlélődő alpakák legelésznek.

MMG - Rekord sebességgel a 34. Bábolnai Gazdanapokon

Aki pedig elfáradt a vásár élénk forgatagában, megpihenhetett a hagyományos játékudvarban vagy a Vérteserdő Zrt. hatalmas sátrában, ahol élőállatos előadás, bálaugráló, arcfestés, rajzverseny, ügyességi fajátékok és mézkóstolás várta a gyerekeket a kiállítás teljes ideje alatt.

A rendezvényről készült fotóválogatást megtekintheti ide kattintva.

 

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Közvetlen támogatások az agráriumban 2023 után

A kétéves átmeneti időszakot követően, 2023. január 1-jén működésbe lép a Közös Agrárpolitika (KAP) új szabályrendszere. Fontosnak tartjuk, hogy a lehető legkorábban megkezdődjön az agrárpolitika kedvezményezettjeinek minél szélesebb körű tájékoztatása arról, hogy az eddig ismert agrártámogatásokat ezentúl milyen jogcímeken keresztül érhetik el, és hogy ahhoz milyen feltételeket kell teljesíteniük.

Házak szigetelése gyékénnyel, hínárral…

A phys.org több cikkben is foglalkozott az épületszigetelések újszerű, környezetverát lehetőségeivel. Az energia egyre drágább, így az energiapazarló épületek szigetelése igen sürgetővé vált, amit természetes anyagokkal is meg lehet oldani.

Talajorvos­lás a nedvességmegőrzés jegyében

A Kukoricakör szakmai napot szervezett a vízmegőrzésről és a vízmegtartó gazdálkodásról. Zsembeli József, a MATE Karcagi Kutatóintézetének tudományos tanácsadója, intézetigazgató előadásában hangsúlyozta, hogy a hatékony gazdálkodáshoz elengedhetetlen a talaj kémiai, fizikai és biológiai állapotának az ismerete.

Dr. Birkás Márta a talajokról

A Talaj Világnapja apropóján Dr. Birkás Márta professzort arról kérdeztük, hogy mit jelent számára a talaj. Mi a tapasztalata az idei kihívások tükrében, változott-e és ha igen, akkor milyen formában a gazdálkodók hozzáállása a talajokhoz? Valamint, hogy a földműveléshez használt gépek az új kihívásoknak megfelelőek-e, vagy szükség lesz további innovációra a gyártók részéről ezen a területen?

A fügekaktusz minden porcikáját hasznosítják Szicíliában

A fügekaktusz termése ehető, és nemcsak eredeti termőhelyén, Mexikóban és Dél-Amerikában fogyasztják, hanem szerte a világon. Szicíliában is régóta termesztik, és a jó minőség, nagy méret érdekében speciális termesztéstechnológiát fejlesztettek ki. A térségben hagyományosan likőrt, lekvárt és fügesajtot is készítenek belőle, az utóbbi időben pedig aszalványt is.

A gépi látás javíthatja a tojásszámlálás pontosságát

A gépi látástechnológia segíthet a tojásiparnak leküzdeni azokat a problémákat, amelyek nehezítik a pontos számlálást.

A precíziós gazdálkodás egyik alapja a talajinformáció

Dr. Dobos Endre, egyetemi tanár, a Magyar Talajtani Társaság elnöke szerint, a precíziós gazdálkodás egy csodálatos dolog. Fontos lehet megvizsgálni kicsit, hogy tudományos oldalról és különösen a talajos oldalról hogyan is néz ki ez az új gazdálkodási forma.

Kovamoszatoktól tanulnak a napelem gyártók

A kovamoszat üvegszerű héja segít a fény energiává alakításában gyenge megvilágítású körülmények között, írja a sciencedaily.com. A módszert jól felhasználhatják a napelem gyártók is, bár valószínűleg hazánkat ez a fejlesztés kevéssé érinti, jelenleg…

Növénynemesítők találkozója

Emléknappal ünnepelte meg a Növénynemesítők Egyesülete azt a korszakos jelentőségű, első magyar növénynemesítési könyvet, amelyet éppen 200 évvel ezelőtt adtak ki. A jeles alkalmat konferenciával is egybekötötték, ahol a magyar növénynemesítés kiváló professzorai ismertették az szántóföldi és kertészeti növénynemesítés kutatás-fejlesztésének és oktatásának helyzetét és kihívásait.

A jó talaj aranyat ér - van, akinek egy unciányit

Nem véletlenül választotta a címben szereplő gondolatot mottójául az Agro.bio Hungary Kft. évzáró-évnyitó rendezvényén. A talaj ügyét szívén viselő cég elsősorban szerette volna felhívni a figyelmet legfontosabb termelő eszközünkre, másrészt az Aranykorona akció keretében fődíjként egy uncia befektetési arannyal térhetett haza a szerencsés gazdálkodó.