Back to top

Új névvel és arculattal folytatja a NetPincér

Foodpanda néven és teljesen új arculattal működik tovább szeptember végétől a NetPincér – közölte a cég.

A Foodpanda ugyanúgy a Delivery Hero csoport része, mint a NetPincér, így tulajdonosváltás nem történik, és a lényegi elemek is változatlanok maradnak. Ugyanakkor a technológiai újítások még hamarabb érkeznek majd Magyarországra, és a magyar felhasználók országokon átívelően használhatják ugyanazt a megszokott mobilalkalmazást - írja az Index.

A hazai alapítású NetPincér 1999 óta működik Magyarországon, és 2016-ban lett tagja a világszerte több mint 50 országban jelen lévő Delivery Hero vállalatcsoportnak.

A Delivery Hero szeretné egységesíteni a márkákat Európában, ennek első lépéseként a kontinensen Németország után Magyarországon is bevezeti az új Foodpanda márkát.

Illusztráció
Illusztráció

A Foodpandával megmarad csaknem 6000 éttermi és üzleti partner, és továbbra is együtt dolgoznak a több mint 4300 szerződött futárpartnerrel, akikkel a már most több mint két milliós rendelői bázist szolgálják ki.

Patai Zoltán, a Delivery Hero Hungary Kft. ügyvezető igazgatója elmondta:

a Foodpanda márkaernyő alatt a cég saját, ma már hét raktárból szállító élelmiszerüzlet-hálózata, a NetPincér market is átalakul, és a továbbiakban Panda Market néven működik, egyúttal erős vidéki terjeszkedésbe is fog.

A Foodpanda növekedni és terjeszkedni fog Magyarországon: több száz új munkahelyet tervezünk létesíteni, és több ezer új futárpartnernek kívánunk munkát biztosítani több milliárd forintos, már beütemezett befektetéssel – mondta az ügyvezető.

Forrás: 
Index

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Mezőgazdasági pályázatfigyelő

Mi jelent meg, és mi módosult? Milyen határidőkre érdemes odafigyelni? Pályázati információ egyszerűen, egy helyen.

Indul a téli szezonális ellenőrzés

December elsejétől téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést rendel el Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára. Az akció célja, hogy az ünnepeket megelőző időszakban megnövekedett forgalom mellett is biztonságos és jó minőségű élelmiszerek kerüljenek az üzletek polcaira és az otthonokba.

„Szerintem egy szakmának nem feltétlen kell egyfélének lennie” - interjú Radányi Orsolyával, az Etyeki Sörfőzde tulajdonosával

Etyeket és környékét a főleg a borairól ismerjük, épp ezért különleges, hogy itt alapított sörfőzdét Radányi Orsolya, és vezeti azt igen sikeresen. Többek között arról kérdeztük, hogy mi indította el ezen az úton, melyik a kedvenc itala, és szerinte illik-e sörrel koccintani?

Karácsonyi adományozás az ünnepi sütéshez szükséges élesztővel

Karácsony előtti közös jótékonysági akcióra invitálja a vásárlókat a Budafoki élesztő gyártója a partner pékségek bevonásával. A vevők nemcsak a rászorulók ünnepi süteményeiről gondoskodhatnak, hanem azt is eldönthetik, melyik szervezet kapja meg az ajándékcsomagokat.

A járvány az üdítőitalok forgalmára is rányomja a bélyegét

Az ásványvizek, ízesített vizek, szénsavas üdítőitalok, gyümölcslevek és jegesteák forgalma 1,912 millió liter volt az idén az első három negyedévben, 3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, de így is 4 százalékkal elmaradt a 2019-es azonos időszakitól - közölte a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség az MTI-vel.

Az élet vize, a pálinka

Külsőleg és belsőleg is használható csodagyógyszer a pálinka, tartották régen, és sokan így gondolják ma is. Azért egyre fogy a hívők száma. A pálinka népi gyógyászatban betöltött szerepét, a vele egykor használt füveket, más alapanyagokat, népi gyógymódokat és eszközöket mutat be a keszthelyi Balatoni Múzeum legújabb időszaki kiállítása.

Tizenhároméves csúcson a búza ára

A termelők örülnek neki, hogy rekordot dönt a búza ára – de mi lesz a fogyasztókkal? A szerb kormány a maga módján próbálja kezelni a helyzetet. Idén a legjobban termő és a legjobb minőséget adó haszonnövények egyike volt a búza Szerbiában, a többi kalászos gabonafélével és az olajrepcével együtt. A tavaszi vetésű haszonnövények kivétel nélkül kevesebbet termettek a vártnál.

Méhész, pék és sajtkészítő mestereket avattak

Méhész, pék és sajtkészítő mestereket avatott tegnap a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, összesen 32-en kapták meg mesterlevelüket. Az eseményen került átadásra az EuroSkills 2021 versenyen érmeket nyerő, az agrárágazatban indult magyar versenyzők elismerése is.

Mely élelmiszerekből lehet hiány jövőre? (I. rész)

2020 egy kihívásokkal teli évtizedet indított el. Az emberek élete komoly változáson ment keresztül egy globális világjárvány megjelenésével, és ezzel együtt bizonyos élelmiszerekből hiány is fellépett. Sajnos az élelmiszerhiány a világ számos országában folytatódott, és úgy tűnik, hogy a jövő évben sem lesz még vége…

Magán tejfeldolgozás és saját értékesítés

Nagy Péter édesanyja ragaszkodott a márkanévhez. A valaha tejtermeléssel is foglalkozó cég ma már csak tejet dolgoz fel, hogy a termékeket maga forgalmazza. A hosszúpályi székhelyű Hajdúsági-Tej Kft. Nagyné és Fiai Tej-Tejtermékek márkanév alatt gyárt és forgalmaz tejtermékeket.