Back to top

Új névvel és arculattal folytatja a NetPincér

Foodpanda néven és teljesen új arculattal működik tovább szeptember végétől a NetPincér – közölte a cég.

A Foodpanda ugyanúgy a Delivery Hero csoport része, mint a NetPincér, így tulajdonosváltás nem történik, és a lényegi elemek is változatlanok maradnak. Ugyanakkor a technológiai újítások még hamarabb érkeznek majd Magyarországra, és a magyar felhasználók országokon átívelően használhatják ugyanazt a megszokott mobilalkalmazást - írja az Index.

A hazai alapítású NetPincér 1999 óta működik Magyarországon, és 2016-ban lett tagja a világszerte több mint 50 országban jelen lévő Delivery Hero vállalatcsoportnak.

A Delivery Hero szeretné egységesíteni a márkákat Európában, ennek első lépéseként a kontinensen Németország után Magyarországon is bevezeti az új Foodpanda márkát.

Illusztráció
Illusztráció

A Foodpandával megmarad csaknem 6000 éttermi és üzleti partner, és továbbra is együtt dolgoznak a több mint 4300 szerződött futárpartnerrel, akikkel a már most több mint két milliós rendelői bázist szolgálják ki.

Patai Zoltán, a Delivery Hero Hungary Kft. ügyvezető igazgatója elmondta:

a Foodpanda márkaernyő alatt a cég saját, ma már hét raktárból szállító élelmiszerüzlet-hálózata, a NetPincér market is átalakul, és a továbbiakban Panda Market néven működik, egyúttal erős vidéki terjeszkedésbe is fog.

A Foodpanda növekedni és terjeszkedni fog Magyarországon: több száz új munkahelyet tervezünk létesíteni, és több ezer új futárpartnernek kívánunk munkát biztosítani több milliárd forintos, már beütemezett befektetéssel – mondta az ügyvezető.

Forrás: 
Index

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az alga lehet a jövő élelmiszere?

A világ egyre népesebbé válásával és a klímaváltozás fokozódásával egyre sürgetőbb kérdés lesz, hogy hogyan tudunk fenntarthatóbb módon táplálkozni. A fehérjével teli rovaroktól a laboratóriumban tenyésztett húsig egyre több zöldebb alternatívákat kutatnak, a legújabb felfedezett pedig nem más, mint az alga.

Megmérettettek a Kárpát-medencei borok

Jó 100 éve választják el egykori történelmi borvidékeinket egymástól országhatárok, nem véletlen, hogy – egy év kihagyást követően – a tizenötödik alkalommal megrendezett XV. Csávossy György Kárpát-medencei Borversenyre a korábbinál is több, mintegy 160 minta érkezett.

Fakanál, toll, mérleg, papír

Amikor kétféleképpen válogatós, részben gluténérzékeny kiskamasz ikreiről kiderült, hogy inzulinrezisztensek, először kétségbe esett. Azután úgy döntött, meg fogják oldani, és hetekig állt a konyhában reggeltől estig. Méricskélt, sütött, főzött, tápértékeket, kalóriát és szénhidrátot számolt, és megoldotta!

Advent Gyöngye lett az Év Bejglije

Az ínyenc kategóriában számos különleges ízkombinációval neveztek a kreatív szakemberek. A nyertes bejgli töltelékébe mandulás franzsipán, Irsai pálinkába áztatott apróra vágott vörösáfonya, valamint pirított és őrölt fekete szezámmag került, egy csipetnyi fahéjjal megfűszerezve.

Jól vették az akadályokat a pulykahús-termelők

A pulykahús-termelőket nemcsak a koronavírus-járvány miatt lecsökkent vendéglátóipari és szállodai fogyasztás, hanem az újra megjelent madárinfluenza is jelentős kihívás elé állította az idei évben. Ennek ellenére a termelés tudta tartani a lépést – az egy főre eső pulykahús-fogyasztásban Európa élvonalába tartozó – hazai fogyasztással.

Srí Lanka visszatáncolt az ország egészét lefedő biogazdálkodástól

Srí Lanka szerdán visszatáncolt attól hogy, hogy az első olyan ország legyen, amely teljesen átáll a biogazdálkodásra, és eltörli a vegyi műtrágyák használatának és behozatalának tilalmát, miután a gazdák hónapokon át tartó tömeges tiltakozásai és az élelmiszerár-infláció egyaránt megugrott.

Próbaüzem volt a gyümölcsfeldolgozóban

A város pályázott a 400 négyzetméteres zöldség- és gyümölcsfeldolgozó üzem létesítésére, amely 250 millió forint uniós támogatással valósult meg. Hűtőház is épül, évi 30 ezer tonna árut szeretnének megforgatni. A hosszú távú terv az, hogy TÉSZ-t hoznak létre.

Hamis akácmézet vontak ki a forgalomból

A kifogásolt tételeket a Magyar Mézkiszerelők Egyesülete és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület jelzése alapján kezdett vizsgálódni a Nébih. A laboratóriumi vizsgálat pedig igazolta, hogy az üvegek nem akácmézet tartalmaztak.

Nyolc babapiskóta akadt fent a termékteszten

A Szupermenta termékteszten ezúttal 24 babapiskótát, illetve babapiskóta jellegű terméket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból egyik termékkel sem akadt gond, nyolc termék esetében azonban előfordultak jelölési hibák.

Tök veszélyes

Ne a sertésekkel etessék meg a halloweeni tökfaragásból származó hulladékot, figyelmeztették közös közleményben a sertéstartókat a brit Környezetvédelmi, Élelmiszerügyi és Mezőgazdasági Minisztérium, az Állat- és Növény­egészségügyi Hivatal, valamint az angol sertésszövetség és az állatorvosok.