Back to top

Miért érdemes fiatalon is civil közösségekben tevékenykedni? - Unikális tantárgy indul a MATE hallgatói számára

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen új szabadon választható tantárgy indul „A civil szervezetek szerepe és lehetőségei Magyarországon – Miért érdemes fiatalon is civil közösségekben tevékenykedni?” címmel, a 2021/2022-es akadémiai év első szemeszterében. A tantárgyat az Egyetem bármely campusán és bármely nappali vagy levelező szakán tanuló hallgatója elvégezheti.

Unikális tantárgy a MATE-n: Miért érdemes fiatalon is civil közösségekben tevékenykedni?

Az új tantárgyat a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkársága támogatásával indítja, azzal a céllal, hogy a témával a fiatalok és így a felsőoktatási intézmények felé utat nyissanak. Az órákat látogató hallgatókat szeretnék megismertetni a civil szervezetekkel, a civilséggel és felhívni a figyelmüket a civil szervezeti tevékenység fontosságára.

A tantárgyfelvétel szeptember 30-ig lehetséges, az első óra október 7-én kerül megtartásra. Összesen 8x90 percben, csütörtökönként 16 órától nyolc téma kerül kifejtésre, hallgatóbarát, az érdeklődést fenntartó, ugyanakkor elméleti és gyakorlati tudást is adó tanórák keretében. Valamennyi alkalomra vendégelőadókat vonnak be, egyrészt az állami, kormányzati szférából államtitkárokat, helyettes államtitkárokat, másrészt civil szervezetek részéről elnököket, szakmai vezetőket.

A tantárgy keretében többek között az alábbi témákat járhatják körül a hallgatók: civil szervezetek létrehozása, gazdálkodása, civilek mint munkaadók, önkéntesség, adományozás, család, oktatás, kultúra, hagyományőrzés, klíma- és környezetvédelem, határon túli kapcsolatok, a civilség nemzeti identitásmegőrző karaktere.

A tantárgy nyitott a MATE valamennyi hallgatója előtt. A legfőbb cél, hogy a civilség eszményét lehetőség szerint minél jobban megismerjék, és adott esetben kedvet kapjanak a hallgatók arra, hogy ők maguk is civil szervezetet alapítsanak vagy csatlakozzanak már meglévő civil szervezethez, esetleg munkát vállaljanak egyesületekben, alapítványokban. Éppen ezért egy alkalommal a félév során az érdeklődő hallgatókkal ellátogatnak egy gödöllői civil szervezethez, hogy a gyakorlatban is megismerjék a civil szektor működését, illetve egy alkalommal angol nyelven tartanak majd órát, hogy a külföldi hallgatók is információt kapjanak a magyarországi civil szféráról.

Fontos annak bemutatása is, hogy Magyarország Kormánya támogatja a valódi tartalommal bíró egyesületeket, alapítványokat, amelyek a társadalmi értékeket képviselő közösségépítésben, a közösségi célok elérésében tevékenyen részt vállalnak.

Ezek a szervezetek sok esetben jelentős tagsággal, helyi beágyazódottsággal rendelkeznek, így helyben és akár országos szinten is ismerik őket az emberek, sokszor önkéntesként is segítik a munkájukat.

(Ma Magyarországon mintegy 400 ezer önkéntes dolgozik civil szervezetekben.) Olyan civil szervezetekről, olyan közösségekről van szó tehát, ahova jó, ahova érdemes tartozni. Az ilyen civil szervezetek sokszor terhet vesznek le az állam vagy az önkormányzatok válláról és helyben nagy segítséget tudnak nyújtani a tevékenységükkel, munkájukkal. A velük való együttműködés igazi nemzeti ügy, ennek megfelelően Magyarország Kormánya kiemelten támogatja a civil szektort.

Forrás: 
MATE sajtóközlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Megállapodott a Debreceni Egyetem és a Nyírerdő Zrt.

A partnerség célja a K+F+I, oktatási és szaktanácsadási feladatokban való együttműködés, a DE tudásbázisát felhasználva az erdő-, a vad- és a tájgazdálkodás fenntartható fejlesztése, társadalmi elismertségének és elfogadottságának javítása.

Eladható ötletek

Magyarországon a földmérő, földügyi és térinformatikai technikusokat együtt képzik, oktatásuk egyik helyszíne a KMASZC Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikuma. Cifer Attila földtudományi mérnöktanár, térinformatikai tanár előadásában a térinformatika képzés újdonságaival ismertette meg a hallgatóságot az OMÉK rendezvényén.

Versenyezni hívja a diákokat a mezőgazdasági kar

Ösztöndíjat nyerhetnek az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karára a legjobb TDK dolgozatokat író középiskolások, a kar szakirányú továbbképzéseire pedig tandíjkedvezményt kaphatnak az OTDK-n résztvevő hallgatók.

Miniszteri elismerés az AGRA Alapítványnak

A „Közösségi Díj a Hagyományos Termékekért” pályázaton társadalmi kategóriában díjazták az SZTE MGK Agrármodernizációs és Régiófejlesztési Alapítványának tevékenységét.

Áldás barcogással

A KÁN egyetemi Napokon 11. alkalommal rendezték meg a Vadgazdálkodási és Vadgasztronómiai Nap rendezvénysorozatot, amely idén az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás társrendezvénye volt. Ennek keretében október 2-án egy vad megáldásán vehettek részt az érdeklődők, de emellett a vadászat valódi jelentőségéről és barcogásról is ismereteket szerezhettek.

Milyennek képzelik a magyar vidéket 5-10 év múlva?

2021 és 27 között a KAP második pillérének keretéhez 80%-os nemzeti társfinanszírozást biztosít a kormány. Már idén és jövőre 1500 milliárd forint támogatást hirdetnek meg, így az ágazat megismételhetetlen fejlődési pályára állhat. A Kaposvári Kán Egyetemi Napok keretében megtartott Vidékfejlesztési Konferencia több résztvevőjétől azt kérdeztük, milyennek képzelik a magyar vidéket 5-10 év múlva?

Semmiből a biokertészetben sem lesz valami

A komposzthasználat előmozdítása volt a célja az ökológiai gazdálkodást folytató kertészetek számára szervezett tanácskozásnak az OMÉK-on, ahol az ÖMKI on-farm kutatásainak eredményeit, és egy intenzív zöldségtermesztő gazdaság gyakorlatát is bemutatták.

A MATE a jótékonysági vadászat egyik kiemelt támogatója

Kölcsönös előnyökön alapuló együttműködési megállapodást kötött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és az Országos Jótékonysági Vadászat Közhasznú Nonprofit Kft. az „Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás keretében. Az ünnepélyes aláírási ceremónián a megállapodást Dr. Gyuricza Csaba rektor és Fejes László ügyvezető látta el kézjegyével.

Alapítvány a magyar kertörökségért

Magyar Kertörökség Alapítvány szakmai civil ernyőszervezet, amely azzal a céllal jött létre, hogy kiegészítse, összekösse és segítse az örökségvédelemben aktív, meglévő szervezetek tevékenységét.

Veszélyben az őshonos tízlábú rákok

Természetes vizeink egyre kevésbé alkalmas élőhelyek az őshonos édesvízi tízlábú rákok számára, és az invazív opportunista fajok térhódítása is nehezíti a folyamirák-, a kövirák- és a kecskerák-populációk fennmaradását Európában, így hazánkban is. Eddig 14 idegenhonos tízlábú rákfaj jelenlétéről győződtek meg a kutatók.