Back to top

Miért tapasztalhatunk mellékhatásokat, ha felhagyunk a cukorfogyasztással?

A cukorfogyasztás 2008 óta folyamatosan csökken, aminek számos oka lehet, többek között az ízlés és az életmód változása, valamint az elmúlt évtizedben az alacsony szénhidráttartalmú diéták térnyerése, például a keto-diéta népszerűségének növekedése. A túlzott cukorfogyasztás egészségünkre gyakorolt negatív hatása szintén a csökkenés hátterében állhat.

A cukorbevitel csökkentése egyértelműen egészségügyi előnyökkel jár, beleértve a kalória bevitel csökkenését, ami segíthet a fogyásban és a fogak egészségének javulásában. Azonban az emberek időnként arról számolnak be, hogy negatív hatásokat tapasztalnak, amikor kevesebb cukrot fogyasztanak, ilyen például a fejfájás, fáradtság vagy a hangulati változások. Ezeknek a mellékhatásoknak az oka jelenleg kevéssé ismert.

Valószínű azonban, hogy ezek a tünetek azzal függnek össze, hogy az agy hogyan reagál a cukros ételek hatásaira.

A szénhidrátok többféle formában fordulnak elő, többek között cukorként, ami természetes módon számos élelmiszerben jelen van, például a gyümölcsökben található fruktóz és a tejben lévő laktóz is ilyen. A szacharózként ismert cukor a cukornádban, a cukorrépában, a juharszirupban és a mézben is megtalálható.

Mivel az élelmiszerek tömeges előállítása általánossá vált, ezért gyakran szacharózt és más cukrokat is hozzáadnak az élelmiszerekhez, hogy ízletesebbé tegyék azokat. A magas cukortartalmú élelmiszerek jobb ízén és „szájízén” túl a cukornak mélyreható biológiai hatásai vannak az agyban. Ezek a hatások olyan jelentősek, hogy még az is vitához vezetett, hogy lehet-e „függővé” válni a cukortól, bár ezt még mindig vizsgálják.

A szacharóz aktiválja az édes íz receptorokat a szájban, ami végül a dopamin nevű kémiai anyag felszabadulásához vezet az agyban. A dopamin egy neurotanszmitter, ami azt jelenti, hogy üzeneteket továbbít az agyban lévő idegek között. Amikor bizonyos ingereknek vagyunk kitéve, az agy dopamin felszabadításával válaszol, amelyet gyakran „jutalom” vegyületnek neveznek.

A jutalom irányítja a viselkedésünket, vagyis arra ösztönöz, hogy megismételjük azokat a viselkedési formákat, amelyek a dopamin felszabadulását okozták.

Így a dopamin gyakran arra késztethet bennünket, hogy ételt (például egészségteleneket) keressünk.

Patkányokon végzett kísérletek eredményei arra utalnak, hogy a szacharóz fogyasztása megváltoztathatja az agy azon struktúráit, amelyeket a dopamin aktivál, valamint megváltoztatja az érzelmi feldolgozást és módosítja a viselkedést.

Cukor elhagyása

Nyilvánvaló, hogy a cukor erős hatással van ránk, így nem meglepő, ha negatív hatásokat tapasztalunk, ha csökkentjük a fogyasztását, vagy teljesen elhagyjuk az étrendünkből. Ebben a korai „cukormegvonási” szakaszban mind mentális, mind fizikai tünetekről számoltak be, többek között depresszióról, szorongásról, agyi ködről és sóvárgásról, valamint fejfájásról, fáradtságról és szédülésről.

Ez azt jelenti, hogy a cukor elhagyása mind mentálisan, mind fizikailag kellemetlen érzés lehet, ami egyesek számára megnehezítheti a diéta megtartását.

Bár a „cukorfüggőség" gondolata ellentmondásos, patkányokon végzet vizsgálatok azt mutatták, hogy más függőséget okozó anyagokhoz hasonlóan a cukor is képes falánkságot, sóvárgást és elvonási szorongást kiváltani. A legtöbb erre vonatkozó kutatás azonban állatokon történt, és jelenleg nehéz megmondani, hogy ez az emberek esetében is így van-e.

Az emberi agy jutalmazási útvonalai az evolúció során változatlanok maradtak, és valószínűleg sok más élőlény agyában is hasonló jutalmazási útvonalak vannak. Ez azt jelenti, hogy az állatoknál megfigyelt cukormegvonás biológiai hatásai valószínűleg bizonyos mértékig az embereknél is előfordulnak, mivel az agyunk hasonló jutalmazási pályákkal rendelkezik.

Szinte biztos, hogy az agy kémiai egyensúlyának megváltoztatása áll az étrendi cukrot elhagyó vagy csökkentő embereknél jelentett tünetek hátterében. A dopamin a jutalmazásban való részvétel mellett a hormonális szabályozást, a hányingert, valamint a szorongást is szabályozza.

A dopamin hatásának gyors csökkenése valószínűleg számos agyi pálya normális működését zavarja, ami megmagyarázza, hogy az emberek miért számolnak be ezekről a tünetekről.

Bár az embereken végzett cukormegvonással kapcsolatos kutatások korlátozottak, egy tanulmány bizonyítékot szolgáltatott az elvonási tünetekre és a fokozott cukor utáni sóvárgásra, miután a cukrot eltávolították a túlsúlyos és elhízott serdülők étrendjéből.

Mint minden étrendi változtatásnál, itt is a kitartás a kulcs. Ha hosszú távon szeretnénk csökkenteni a cukrot az étrendünkben, akkor kulcsfontosságú, hogy képesek legyünk átvészelni az első néhány nehéz hetet. Ugyanakkor fontos azt is tudomásul venni, hogy a cukor önmagában nem rossz, mindössze csak mértékkel kell fogyasztani egy egészséges étrend részeként, valamint testmozgás mellett.

Forrás: 
independent.co.uk

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Lelket ápol, aki kertet művel

Lassan vége az idei szezonnak a kertben, a vérbeli hobbikertész azonban már lélekben a tavaszra készül. Nekik is hasznos volt Sipos József növényorvos jó tanácsokban bővelkedő, de könnyed hangvételű előadása. A nagymamája „boszorkányfüzetéből” is megosztott néhány praktikát.

Ön mennyi élelmiszert pazarol?

A 2016-os és 2019-es felméréseket követően idén ismét élelmiszerhulladék felmérést végez a Nébih. Ha szeretné tudni, háztartása mennyi élelmiszert pazarol, és ebből mennyi lenne megmenthető, vagy csak szeretné segíteni a hivatal munkáját, vegyen részt ön is a mérésben!

Keresett a szerb szeder

Míg sok áfonyaforgalmazó továbbra is Chilére, Spanyolországra, valamint Peru-ra összpontosít, Szerbiában robbanásszerűen megnőtt a bogyós gyümölcsűek iránti érdeklődés. Már nemcsak a szomszédos európai országok, hanem a tengerentúli kereskedők is érdeklődnek a szerbiai termelés iránt.

Paraziták a beporzókon: a monokultúra lenne az oka?

Az Amerikai Egyesült Államokban működő különböző intézmények tudósai közös kutatásban arra a megállapításra jutottak, hogy a monokultúrás termesztés gyakorlatának széles körű alkalmazása növeli a beporzó rovarok parazitáinak előfordulását.

Turul Expo, Kárpátalja legjava

Ma már világosan látszik, hogy azok cselekedtek bölcsen, akik a világjárvány első hullámai idején is kitartottak céljaik mellett, és azt az időt, amit mások kényszerűségből tétlenül töltöttek, fejlesztésre és innovatív ötleteik megvalósítására fordították, hangzott el a nyolcadik Turul Expón.

Az érő szőlőfürtök védelme

Tartósan csapadékos időben, a szüret előtti időszakban még szükség lehet szürkerothadás elleni védekezésre. Az érő fürtökön a legnagyobb kárt a betegség gyors fellépése és lefolyása okozza. Ezért ahol feltűnnek a bogyók szürkésbarna foltjai, és kiverődik az egérszürke, bársonyos penészgyep, azonnal védekezni kell!

Kenyérvíz, kenyérkávé, kenyérpuding, kenyérpörkölt: október 16. a kenyér világnapja

A kenyér az egyik legfontosabb táplálékunk, ami központi szerepet játszott a korai társadalmak kialakulásában is. Ázsia nyugati részén kezdtek el először gabonát termeszteni, innen terjedt el északra és nyugatra a gabonából készült kenyér. Ja, és nem csak vajjal kenve ehetjük…

Szevasztok, itt a Palik Laci!

Palik László és felesége, Klára sikeres vállalkozást vezetnek a felvidéki Zselízen. Tevékenységük szerteágazó, pedig egyszerűen csak a hely, az Alsó-Garam mente természet adta lehetőségeivel élnek. Több rangos kitüntetés tulajdonosai, a Nemzetközi Lekvár- és Borverseny alapítói. A szakmán belül nincsen aki ne ismerné őket.

Mit tehet a (hétmilliárd) vevő?

Azáltal, hogy megvesszük, megfőzzük, tároljuk az ételt, mi is az agrár-élelmezési rendszer aktív szereplőjévé válunk. Mindenki fogyasztó, és itt az idő, hogy átalakítsuk az agrár-élelmezési rendszereket. Erre emlékeztet a FAO, az ENSZ élelmezésügyi és mezőgazdasági szervezete az Élelmezés Világnapja, október 16-a kapcsán. De mit is tehetnénk pontosan?

Adománykonvoj hívta fel a figyelmet az élelmezési világnapra

Élelmiszeradománnyal megrakott kamionkonvoj hívta fel a figyelmet pénteken az élelmezési világnapra Budapesten, a világnapi akciót az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) valamint a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezte 16. alkalommal.