Back to top

Vegyes képet mutatnak a permetezőgép-felülvizsgáló állomások ellenőrzési kampányának első eredményei

2021 májusában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) megkezdte a permetezőgépek időszakos műszaki felülvizsgálatát végző állomások célzott ellenőrzését. A jogszabályok és szabványok betartásának kontrollja július végéig 9 felülvizsgáló állomásra terjedt ki, köztük elsősorban azokra, amelyek több mint 500 permetezőgép műszaki felülvizsgálatát végezték el.

A Nébih szakemberei 7 állomás esetében – változóan súlyos jogsértések miatt – hatósági eljárást indítottak, közülük a 3 legsúlyosabb jogsértőt eltiltották a felülvizsgálati tevékenység gyakorlásától. A kiszabott növényvédelmi bírság összességében meghaladja a 10,5 millió forintot.

Az eddigi ellenőrzések során mindössze két érintettnél talált mindent rendben a hatóság. Három felülvizsgáló állomás esetében viszont olyan súlyos hibákat és hiányosságokat tártak fel a Nébih szakemberei, amelyek miatt – növényvédelmi bírság kiszabása mellett – az érintett szervezeteket törölték a felülvizsgálatra jogosultak nyilvántartásából. Az érintett állomások a jövőben nem folytathatják tevékenységüket, sőt bizonyos esetekben a Nébih büntető feljelentést is tehet.  

További két felülvizsgáló állomást a közepesen súlyos mulasztások miatt növényvédelmi bírság kiszabása mellett, kettőt pedig kisebb jelentőségű hibák miatt, bírság megállapítása nélkül kötelezett a Nébih a feltárt hibák javítására, illetve a hiányosságok pótlására.

A bírsággal sújtott szervezetek vonatkozásában a szankció összesen 10.515.000 forint.

Az ellenőrzési kampány első szakaszában a legsúlyosabb kihágás az érdemi vizsgálat nélküli tanúsítvány- és igazolómatrica-kiadás volt. Gyakran előfordult, hogy az ellenőrzött állomások nem vagy csak részben tettek eleget adminisztrációs kötelezettségeiknek (pl.: a felülvizsgálatok időpontjának és helyszínének idejében történő és pontos megadása, a gépre vonatkozó azonosító és további adatok teljes körű rögzítése a hatóság rendszerében), többször megesett, hogy a szabványokban meghatározott vizsgálóberendezések, mérőeszközök csak részben álltak rendelkezésre. Arra is volt példa, hogy egyes mérőeszközök nem voltak kalibráltak vagy egyes műszaki jellemzőknek – például a gépre szerelt manométer pontosságának, a szórószerkezet kialakítására és kivitelére vonatkozó paramétereknek, a szórófejek, illetve fúvókák szórásteljesítményének – a mérése nem a vonatkozó szabványokban leírtak szerint történt.

A kedvezőtlen megállapításokat figyelembe véve, a Nébih szakemberei ősszel is folytatják a helyszíni ellenőrzéseket.

Az így összegyűlő tapasztalatokat a tervek szerint szervezett továbbképzésen osztják majd meg a kollégák a felülvizsgáló állomások szakmai vezetőivel, hozzájárulva a környezeti és élelmiszerbiztonsági kockázatok csökkentéséhez.

Forrás: 
Nébih

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Botulizmusban szenvedő vadmadarakat mentett az Állami Halőri Szolgálat a Velencei-tavon

Augusztus végén, több napon át folytatott ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata a Velencei-tavon. A halőrök első ízben egy, a part menti sávban agonizáló, mozgásképtelen tőkés récére lettek figyelmesek, néhány nappal később pedig 8 darab bénulásos tüneteket produkáló, fiatal sárgalábú sirályt észleltek a tó szigetein.

Mire jó egy mezőgazdasági drón?

Talán sokak számára misztikusnak tűnik a drónkérdés, de már ott kopogtat a hétköznapjainkban. Innovatív technológiáról van szó, az ABZ Drone Kft. négy éve folytat kísérleteket a mezőgazdasági hasznosítás területén.

Oktatási nagyköveteket keres a Nébih

A gyerekek élelmiszerbeszerzéssel, ételkészítéssel és -tárolással kapcsolatos ismereteinek bővítése, a felelősségteljes fogyasztói magatartás kialakításának támogatása érdekében Oktatási Nagyköveti Programot hirdet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

A Szupermenta paprikákat nevelt a Nébih fajtakitermesztő állomásán

A Szupermenta tavaszi terméktesztjén vizsgált paprikavetőmagokkal végeztek kísérletet a Nébih monorierdei fajtakitermesztő állomásán a szakemberek. Összesen 23 terméket vetettek el, és figyelemmel kísérték a fejlődésüket a mag földbe kerülésétől egészen a „tölteni való” paprika betakarításáig.

Elindult a Nébih közétkeztetési információs oldala

Számos fontos változás lépett életbe szeptember 1-jétől a közétkeztetési tárgyú közbeszerzéseknél. Ezentúl többek között középpontba kerülnek a hazai termékek és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közétkeztetési minősítése is előfeltétellé válik. A pályázati folyamat és a beszerzések támogatása érdekében a Nébih létrehozta közétkeztetési információs oldalát. Az új tematikus weboldal nem csupán a közétkeztetők és a megrendelők, hanem a fogyasztók számára is tartogat érdekes információkat.

Easyconnect zárt áttöltőrendszer a Bayer közreműködésével

A CropLife Europe azon célkitűzésével összhangban, hogy 2030-ra mindenhol elérhetővé tegyék a zárt áttöltőrendszereket (CTS) az európai gazdák és kezelők számára, a Bayer is csatlakozott az easyconnect zárt áttöltőrendszer fejlesztését végző, több iparágat is lefedő csoporthoz.

Kutyatartóknak és leendő gazdáknak indul ingyenes képzés

Gazdijogsi címmel kutyatartók és leendő gazdák számára indul ingyenes képzés szeptember 24-étől a budapesti Állatorvosi Egyetem aulájában.

Elindult a Nébih közétkeztetési információs oldala

Számos fontos változás lép életbe szeptember 1-jétől a közétkeztetési tárgyú közbeszerzéseknél. Ezentúl többek között középpontba kerülnek a hazai termékek és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közétkeztetési minősítése is előfeltétellé válik. A pályázati folyamat és a beszerzések támogatása érdekében a Nébih létrehozta közétkeztetési információs oldalát.

Több tejfölt visszahívnak a forgalomból mikrobiológiai szennyezettség miatt

Az Alföldi Tej Kft. által gyártott tejfölöket hívnak vissza és vonnak ki a forgalomból, részben mikrobiológiai szennyezettség miatt, részben pedig mert a termékek érzékszervi elváltozást mutatnak - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn az MTI-vel.

Huniper, a legnagyobb

Alig akad olyan, aki ne ismerné a Huniper Permetező Kft-t, akik viszont még nem találkoztak az eszközeikkel, azoknak Kókai Balázs, a cég kereskedelmi igazgatója elárulta, 1977 óta foglalkoznak elsősorban szántóföldi permetezőgépek fejlesztésével és gyártásával. Legújabb termékük egy 5200 literes tartállyal, 27 méteres szórókerettel rendelkező, tandem futóműves permetezőgép.