Back to top

Vegyes képet mutatnak a permetezőgép-felülvizsgáló állomások ellenőrzési kampányának első eredményei

2021 májusában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) megkezdte a permetezőgépek időszakos műszaki felülvizsgálatát végző állomások célzott ellenőrzését. A jogszabályok és szabványok betartásának kontrollja július végéig 9 felülvizsgáló állomásra terjedt ki, köztük elsősorban azokra, amelyek több mint 500 permetezőgép műszaki felülvizsgálatát végezték el.

A Nébih szakemberei 7 állomás esetében – változóan súlyos jogsértések miatt – hatósági eljárást indítottak, közülük a 3 legsúlyosabb jogsértőt eltiltották a felülvizsgálati tevékenység gyakorlásától. A kiszabott növényvédelmi bírság összességében meghaladja a 10,5 millió forintot.

Az eddigi ellenőrzések során mindössze két érintettnél talált mindent rendben a hatóság. Három felülvizsgáló állomás esetében viszont olyan súlyos hibákat és hiányosságokat tártak fel a Nébih szakemberei, amelyek miatt – növényvédelmi bírság kiszabása mellett – az érintett szervezeteket törölték a felülvizsgálatra jogosultak nyilvántartásából. Az érintett állomások a jövőben nem folytathatják tevékenységüket, sőt bizonyos esetekben a Nébih büntető feljelentést is tehet.  

További két felülvizsgáló állomást a közepesen súlyos mulasztások miatt növényvédelmi bírság kiszabása mellett, kettőt pedig kisebb jelentőségű hibák miatt, bírság megállapítása nélkül kötelezett a Nébih a feltárt hibák javítására, illetve a hiányosságok pótlására.

A bírsággal sújtott szervezetek vonatkozásában a szankció összesen 10.515.000 forint.

Az ellenőrzési kampány első szakaszában a legsúlyosabb kihágás az érdemi vizsgálat nélküli tanúsítvány- és igazolómatrica-kiadás volt. Gyakran előfordult, hogy az ellenőrzött állomások nem vagy csak részben tettek eleget adminisztrációs kötelezettségeiknek (pl.: a felülvizsgálatok időpontjának és helyszínének idejében történő és pontos megadása, a gépre vonatkozó azonosító és további adatok teljes körű rögzítése a hatóság rendszerében), többször megesett, hogy a szabványokban meghatározott vizsgálóberendezések, mérőeszközök csak részben álltak rendelkezésre. Arra is volt példa, hogy egyes mérőeszközök nem voltak kalibráltak vagy egyes műszaki jellemzőknek – például a gépre szerelt manométer pontosságának, a szórószerkezet kialakítására és kivitelére vonatkozó paramétereknek, a szórófejek, illetve fúvókák szórásteljesítményének – a mérése nem a vonatkozó szabványokban leírtak szerint történt.

A kedvezőtlen megállapításokat figyelembe véve, a Nébih szakemberei ősszel is folytatják a helyszíni ellenőrzéseket.

Az így összegyűlő tapasztalatokat a tervek szerint szervezett továbbképzésen osztják majd meg a kollégák a felülvizsgáló állomások szakmai vezetőivel, hozzájárulva a környezeti és élelmiszerbiztonsági kockázatok csökkentéséhez.

Forrás: 
Nébih

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Gyapjastetű: a télen is kellemetlen vendég

Ez a kellemetlen kártevő gyakran jelenik meg a téli időszakban is, főleg ha nincs túl hideg. Ekkor behurcolással szobanövényeinken is megtelepedhet, de a hűvösben telelő dézsásokat is előszeretettel károsítja, sőt a kertekben is jelen van. Polifág kártevő, nincs kifejezetten preferált gazdanövénye, szinte minden növényt kedvel - szerencsétlenségünkre...

Paprikamagtól a lángosozóig: hét éve tesztel a Szupermenta

Hét éves lett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Szupermenta programja. Az egyedülálló hatósági tesztprogram indulása óta 88 termékkörben csaknem 1900 termék komplex értékelését végezték el a hivatal szakemberei.

Novemberben is bővül a LABOR rendszer

2021. november 1-jétől újabb hasznos funkciókat ad át a felhasználóknak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az állategészségügyi diagnosztikát kiszolgáló LABOR rendszerben. Ismét bővül az online megrendelhető szolgáltatások köre, emellett az állattartók számára is lehetővé válik az elektronikus eredményközlő dokumentumok megtekintése a rendszerben.

A szürkemarha a középpontban a Magyarország étele szakácsversenyen

A magyar szürkemarha húsa lesz a kötelező alapanyag a Magyarország étele 2022 szakácsversenyen, amely kapcsolódik a Petőfi-emlékévhez - hangzott el az eseményről tartott szerdai sajtótájékoztatón.

Tálcás gombák a Szupermenta októberi tesztjén

A Szupermenta program októberi tesztjében összesen 13 tálcás gombát vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Az itthon legelterjedtebb fehér csiperkegomba mellett öt eltérő fajtájú gomba kedveltségét is tesztelték. Összességében elmondható, minden vizsgált termék „gombabiztos”.

Januártól csak vizsgáztatott permetezőgéppel szabad dolgozni

Tájékoztatást tett közzé a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a növényvédelmi gépek kötelező műszaki felülvizsgálatáról és a 2022-ben várható ellenőrzésről.

A faanyagok piacát is átvizsgálja a versenyhatóság

Gyorsított ágazati vizsgálatot indított a fa építőanyagok hazai piacán is a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hogy feltárhassa a drasztikus építőipari drágulás mögött húzódó piaci folyamatokat, ugyanis számos jelzés érkezett a versenyhivatalhoz a faanyagok árának az egész országban érezhető, nagymértékű emelkedéséről, illetve készlethiányairól - közölte a hivatal az MTI-vel.

Komposzt, mulcs és megelőzés

Októberben már őszies arcát mutatja a természet. A kiskertekben a termés jó része már leérett, zajlik a betakarítás, vannak, akik már a jövő évi szezonra készülnek. A kertben keletkezett növényi hulladékot felhasználhatjuk talajtakarásra is. Emellett ne feledkezzünk el gyümölcs- és díszfáink védelméről sem!

A szezon utolsó feladatai – Növényvédelmi előrejelzés 42. hét

Amikor a gyümölcsfák és a szőlő már lehullajtotta lombozata felét, elkezdhetjük az őszi lemosó permetezést. A lehulló lombozatot pedig érdemes 1%-os nitrogéntartalmú műtrágyaoldattal kezelni, az felgyorsítja a levelek korhadását.

Ön mennyi élelmiszert pazarol?

A 2016-os és 2019-es felméréseket követően idén ismét élelmiszerhulladék felmérést végez a Nébih. Ha szeretné tudni, háztartása mennyi élelmiszert pazarol, és ebből mennyi lenne megmenthető, vagy csak szeretné segíteni a hivatal munkáját, vegyen részt ön is a mérésben!