0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Apiterápiás méhesház a Mecsekben

Kocsis Ernő egy mecseki faluban, Hetvehelyen él családjával. Ha ismerős lehet a név és a hely az olvasóknak, az nem véletlen, ugyanis Ernő lánya, Kocsis Vivien Evelin, aki néhány éve indult a mézkirálynő-választáson. Bár Vivient nem választották meg, édesapja így is nagyon büszke rá, és joggal: Vivien cikkeivel a méhészeti termékeket népszerűsíti.

Most ismerkedjünk meg Ernő méhészetével, lássuk, mi adta a hátteret egy mézkirálynőjelöltnek!

• Mikor és hogyan ismerkedtél meg a méhekkel?

– Nagyapám egyéb állatok mellett méheket is tartott, így tulajdonképpen beleszülettem. Amióta az eszemet tudom, ismertem a méheket. Rengeteg időt töltöttem nagyapám mellett, aki mindig olyan feladatokat adott, amelyeket már könnyedén el tudtam végezni, mint például pergetési munkálatok, anyakeresés – mikor mire volt szükség. Ezeken keresztül nyertem betekintést a méhek életébe.

Ő 50 évig méhészkedett 20 család körüli állománnyal. Sajnos a varroa atka megjelenésével abbahagyta a méhészkedést. Talán 12-14 éves koromig tudtam inaskodni mellette. Ennél is fájóbb számomra, hogy a méhészeti felszereléseiből, a könyveiből semmi sem maradt: a család nagyapám halála után megvált tőlük.

• Ezek szerint te jóval később kezdted az önálló méhészetet. Hogyan jött az ötlet?

– 2014-ben egy baráti beszélgetés során szóba került egy ismerős, aki akkoriban kezdett méhekkel foglalkozni. Úgy gondoltam, hogy nekem is menne.

Mivel az eredeti szakmám ács, és ácsként is dolgozom, nem jelentett gondot a kaptárak elkészítése. Azon a télen 20 darab Hunor rendszerű rakodókaptárat gyártottam, és 2015 tavaszán megvásároltam az első hat családomat.

Némiképp nehézséget jelentett, hogy a méhcsaládok, amelyeket már a télen lekötöttem, NB kereten voltak, viszont a környékbeli méhészek rábeszéltek a Hunorra (1. kép), így eleve ilyen kaptárakat is készítettem. Az első évben megszenvedtem az átfejlesztéssel. Természetesen a Hunor fiókra került egy menekülőtér, így használtam eleinte. Rengeteget építtettem, és a második-harmadik pörgetés körül már sikerült az eredeti NB kereteket kiselejteznem.

Már a legelején megszületett az ötlet, hogy építsek egy apiterápiás méhesházat, ahol a kaptárlevegő jótékony hatásait élvezhetjük. 2019-ben el is készült a ház, amelyben jelenleg nyolc család van (2. kép).

• Nahát, egy saját méhesház! De hogyan is képzeljük el? Látogatható az épület?

– Elsősorban a család és a barátok számára építettem, de elgondolkodtam rajta, hogy idővel megnyitom a nagyközönség előtt is – ez azonban még várat magára.

A méhesházat hét darab melegépítményű NB18-as kaptárral és egy darab 10 NB-keretes üveg bemutatókaptárral szereltem fel, melyhez Hunor méztér tartozik. Jelenleg az összes kaptár be van telepítve méhekkel, hat termelőcsalád és két idei szaporítás gondoskodik a kellemes légkörről.

A kaptárak tetején egy zárófedél van, amelyet elhúzva a rostaszöveten keresztül áramlik a helyiségbe a minden méhész számára jól ismert aroma. Készüléket nem használunk a kaptárlevegő belélegzéséhez, a kicsi, de kényelmes helyiséget így is hamar betölti az illat.

Leginkább lányommal, Viviennel szoktam itt időzni. A jó levegő mellett nagyon szeretjük hallgatni a méhek monoton zúgását, és a kaptárak feletti ablakon át nézni a repülésüket. Igazán pihentető számunkra minden itt töltött perc.

• Mi volt az eredeti elképzelés, amikor belefogtál a méhészkedésbe, és hogyan változott az évek során?

– Úgy indultam neki az egésznek, hogy legfeljebb 20 családig szaporítok majd. Azt gondoltam, egy ekkora állományt kényelmesen, tisztességesen el lehet látni munka mellett is. Emellett természetesen azt is reméltem, hogy egy kis keresetkiegészítést adnak majd. Ezek az első célok nagyon könnyedén meg is valósultak (3. kép).

Egészen odáig jutottam, hogy jelenleg nagyjából 70 családom van. Mivel a feleségem és a gyerekeim is szívesen segítenek a nagyobb munkákban, így ez az állományméret sem okoz gondot.

Nagyon szeretem a méheket, minden percét élvezem a velük töltött időnek, még ha sokszor nehéz is. A méhészetet egy igazán hasznos hobbinak érzem.

Az idei év megtorpantotta kissé a jelenlegi terveimet. Készítettem egy 32 családos konténert, amelyet idén akartam betelepíteni, azonban az időjárás szeszélyessége miatt eddig nem szaporítottam, így egyelőre a konténernek is várnia kell. Most a méhek két telephelyen vannak (1. kép és 4. kép), a konténerrel sem szándékozom vándorolni, hanem egy harmadik telephely kialakításának lenne az alapja.

Emellett szerettem volna nagyobb hangsúlyt fektetni az anyanevelésre. Korábban egyszer már próbáltam az álcaáthelyezéses anyanevelést, és egészen ígéretes kezdetnek bizonyult. Szeretném a későbbiekben így nevelni magamnak az anyákat.

• Hogyan néz ki nálad egy méhészeti év?

– A telelésre felkészítéssel kezdeném, hiszen ez az alapja a következő évnek. Errefelé hárs után jellemzően nincs természetes nektárforrás, legalábbis olyan mértékben, ami figyelmet érdemelne, így a hárs utáni időszak a folyamatos serkentésről szól, hogy a családok jó erőben tudjanak a télbe menni. Augusztus végére be szoktam fejezni a telelőélelem feletetését, ez 15-20 kiló élelmet jelent családonként. Ha szükséges, szűkítek. Egész évben odafigyelek az atkairtásra, amelyet oxálsavra alapozok.

A kaptáraim 80%-a higiénikus aljjal rendelkezik, ez segít abban, hogy nyomon tudjam követni az atkahullást. Ősszel szublimálással védekezek az atka ellen, zárókezelésnek pedig oxálsavcsurgatást szoktam alkalmazni.

Két fiókon teleltetek, a felső fiókban van a család, alulra pedig a méztéri fiók kerül, így a méhek tartják karban a lépeket. Az alsó fiókból ki szoktam venni a szélső kereteket, hogy elejét vegyem a keretek penészedésének. A fészekfiókból is kerülnek ki keretek, ha szűkíteni kell a családot, ezek helyére xps-ből készített hőszigetelő keret kerül, amivel az oldalsó takarást oldom meg. A felső takarásokat csak januárban teszem a kaptárakba, erre hőtükör fóliát használok. Ilyenkor kerülnek vissza a higiénikus aljak tálcái is, addig nyitott aljjal telel a család, ezzel is elő kívánom segíteni az anyák petézésének leállását. Természetesen az egérrácsok már ősszel felkerülnek.

Kora tavasszal kétszer szoktak kapni a családok fehérjés lepényt is, melyet magam szoktam elkészíteni. Az elsőt januárban teszem be. A lepény fogyásából is tudok következtetni a családok állapotára, nagyon jól látszik, ha esetleg probléma van valamelyik családnál. A tisztuló kirepüléskor csak felülről szoktam rápillantani a családra, kaptárt nem bontok. Az első kaptárbontással mindig megvárom a 15 Celsius-fok körüli hőmérsékletet, amikor is ellenőrzöm az élelem mennyiségét és a fiasítás meglétét. Ezután pedig megkezdem a bővítést egy-egy léppel, ahogyan az adott család éppen igényli.

Meggyvirágzás környékén megcserélem a fiókokat, bekerül az anyarács is, és elkezdem a fedett fias keretek felhúzását, amelyeknek a helyére műlép kerül.

Amilyen korán csak lehet, bekerül egy építtető keret is minden családhoz, mellyel két fő célom van: az egyik az atkagyérítés, a másik pedig, hogy a műlépet már ne rontsák el heresejtekkel. Ez az év ebben is más volt kissé, többnyire inkább kiépített, petézésre alkalmas keretet kellett tennem a felhúzottak helyére. Idén tavasszal alig volt hordás, nagyon keveset építettek a családok.

Repcevirágzáskor a családok kiegyenlítése a fő feladat. Az egyik telephelyem körül sok repce szokott lenni, itt két fiókot hagyok fészeknek. Ezek adják a szaporítás alapját, amit ekkor szoktam megcsinálni. 6 keretes böngészett rajokat készítek, ezekkel nagyon hamar el tudok kezdeni termelni. Ha akácon még nem is, de hárson már biztosan ezek is szépen hordanak. Az anyanevelést is ekkor kezdem általában. Korábban vásároltam a bölcsőket, vagy a szebb rajbölcsőket mentettem, de mint ahogyan azt már említettem, szeretném álcaáthelyezéssel nevelni az anyákat. Pároztatásra 3 keretes Hunor kaptárakat használok.

A repce kipergetésével meg szoktam várni az akác kezdetét, így a repcepergetés egyben az akác előtti tisztító is. Mindig a család közösen végzi a pergetést. A feleségem kezeli a pergetőt, irányítja a munkát, a gyerekek fedeleznek, a mézelvételben pedig a lányom párja segít.

Már nagyon könnyen és gördülékenyen megy minden, összeszokott csapat lettünk. A méztéri fiókokat ilyenkor egyből visszatesszük, kivéve, ha nincs hordás (pl. hársnál), akkor csak este kerülnek a helyükre.

Akácon anyával mézeltetek. Próbáltam az anya nélküli mézeltetést is, de nagyon vegyes eredményt mutatott. Nehéz volt anyásítani ezeket a családokat, és komoly népességvesztéssel is járt, aminek a hársvirágzáson már jelentkezett a hátránya.

Akác után Gliceroxos csíkokkal kezdem meg az atkairtást, ezzel párhuzamosan pedig folyamatosan serkentek hársig, ebben az időszakban ugyanis nagyon ritka az, hogy valamilyen jelentősebb nektárforrás álljon rendelkezésre. Hárson már nem szaporítok. A virágzás végéhez érve már általánosan megkezdődik a kutatásos időszak, ami aztán igencsak megnehezíti a pergetést is – nagyon oda kell figyelni, hogy ne csináljunk bajt.

A hárs utáni időszakkal pedig ismét el is érkeztünk a felkészüléshez a betelelésre, amit a serkentés mellett egy oxálsavas szublimálás-sorozattal szoktam kezdeni. A kaptárak hátulján fúrtam egy lyukat, ezen keresztül szublimálok, az atkahullás nyomon követését pedig a higiénikus aljak tálcájára helyezett fehér papírlappal segítem.

Természetesen a fentiek nem kőbe vésett szabályok. Ahogyan az idei év is mutatja, ha szükséges, változtatok a technológiámon, mindig az adott körülményhez igazodva.

Ha összegeznem kéne az elmúlt éveket, azt mondanám, hogy az optimizmus jellemezte. A kezdetekkor nem vártam nagy eredményeket, csak annyit szerettem volna, hogy sikerüljön életben tartanom őket. Ez nem jelentett gondot, és a kezdeti sikerekkel jött az önbizalom is, amelyet az elmúlt két nehéz esztendő némiképp letört. El kell ismernem, hogy a természet az úr. Hiába tudom, hogy mit akarok csinálni, ha az időjárási körülmények, és az ennek következtében kialakuló szegényes méhlegelő keresztülhúzza a számításaimat. Az optimizmusom azonban a nehézségek hatására sem hagyott el, továbbra is bizakodva tekintek a jövőre.

• Mit szólt a család és a baráti kör ahhoz, hogy méhészkedni kezdtél? Volt-e valaha nézeteltérés a szomszédokkal emiatt?

– A család az első pillanattól kezdve nagyon támogató. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy minden olyan munkában részt vesznek, ahol segítségre van szükségem. A 14 éves fiam sokszor és szívesen jön velem a méhesbe, nagyon érdekli a méhek világa.

A barátok, ismerősök ma már tőlem veszik a mézet, ha korábban esetleg volt is bennük bármiféle ellenérzés emiatt – amit egyébként nehezen hinnék -, mára már biztosan megbarátkoztak a gondolattal.

A szomszédokkal szerencsére jó a viszony, két szomszédom is foglalkozik méhekkel, így semmiféle gond nem adódott ebből, hiszen pontosan tudják, mivel jár. A háznál, ahol élek, csak néhány család van a méhesházban. Az állomány nagyobb része pedig két telephelyen van elosztva, úgy elhelyezve, hogy ne zavarhassanak senkit.

• Hogyan képezted magad?

– Hagyományos értelemben vett mentorom sosem volt. Ennek ellenére leginkább az idősebb méhészekkel folytatott beszélgetésekből tanultam. Itt szeretném megemlíteni Kovács Zoltánt és Király Gyulát, akikkel a mai napig nagyon sokat beszélgetek, ők rengeteget segítettek tanácsaikkal. Ezúton is szeretném megköszönni a támogatásukat!

Ezen kívül természetesen olvastam és olvasom a szakirodalmat, folyóiratokat, de ugyanígy igyekszem követni az internetes fórumokat is. Azonban fontosnak tartom kiemelni, hogy a netes felületeken látottakat-hallottakat jobb fenntartásokkal kezelni, hiszen sok butaságot is lehet ott találni. Azt hiszem, a magam képzését leginkább mégis a méhekre bíztam. Mindig is próbáltam maximálisan odafigyelni rájuk, és az igényeiknek megfelelően beavatkozni.

• Igazán nagy lehet az összhang közted és a méhek között. Ennek ellenére előfordulnak váratlan vagy vicces helyzetek?

– Persze, én is követek el hibákat, mint bárki más. Például amikor elkéstem a bővítéssel, és mindent telezugoltak. Az egyik ilyen családnál ráadásul az anyát is meg kellett keresnem. Természetesen egy jókora lépnyelven volt, ami leszakadt a fóliáról, amire húzták.

Vagy az egyik első anyajelölési kísérletem, amikor kesztyűvel akartam megfogni az anyát. Addig-addig „kergettem”, míg végül elrepült. Ezek mind olyan kalandok, amik megmaradnak az ember emlékezetében, és igyekszik tanulni belőlük.

Ugyanígy vannak emlékezetes szúrások is. Egyszer egy szünetet tartottam a munkavégzés közben, ami után elfelejtettem behúzni a méhészdzseki cipzárját. Az eredménye két szúrás lett a szám szélére. Amióta a fiam is gyakran elkísér a méhesbe, sokkal könnyebb elviselni a szúrásokat is. Állandóan húzzuk egymást, vagy viccesre vesszük, és egyfajta versenyt csinálunk belőle. Persze szándékosan sosem gyűjtünk szúrásokat, épp elég az is, amit egyébként is kapunk.

Jó érzéssel tölt el, hogy a gyermekeimet is érdekli a méhek csodálatos világa, azt hiszem, a fiam továbbviszi majd a méhészetet, és vele együtt a szeretetet is, amit én is érzek irántuk.

Forrás: Méhészet