Back to top

Elkezdődött az idei dohánytermés felvásárlása

Elkezdődött az idei dohánytermés felvásárlása, a termesztés integrálásával és felvásárlásával foglalkozó két hazai társaság a mintegy 350 gazdálkodójától körülbelül 4 ezer tonnás termésmennyiségre számít - közölték a társaságok vezetői hétfőn az MTI-vel.

Fekete Tibor, az ULT (Universal Leaf Tobacco) Magyarország Kft. ügyvezetője, agronómiai igazgatója elmondta, az amerikai tulajdonú társaság hazai leányvállalata a 180 szerződött dohánytermelő partnerétől mintegy 2600 tonna dohány felvásárlásával számol 2021-ben.

A szakember szerint a dohány növekedése szempontjából az idei év kedvezőbb volt, mint az elmúlt évek.

A kiültetés után meleg és csapadékos időszakok egyaránt voltak, a meleg júniust csapadékban bőséges július követte, ami ugyan az érést két héttel megcsúsztatta és a betakarítást is késleltette, de az augusztusi meleg időjárás ismét kedvezett az ültetvények fejlődésének.

Fotó: MTI/Balázs Attila

Hozzátette, egyes termelők ültetvényeit ugyan érték nagyobb viharkárok, valamint jégeső és kártevők is pusztították, de várhatóan jóval kisebb terméskieséssel kell számolni, mint 2020-ban.

A társasággal szerződött termelők jelenleg a Virginia dohányok 30-35 százalékát takarították már be, a Burleynél ez az arány 60 százalék - ismertette Fekete Tibor. Az ügyvezető jelezte,

a nyíregyházi székhelyű ULT az eddig felvásárolt több mint 300 tonna Virginia-termés alapján ebben a szezonban jó-közepes termésre számít és a várakozások szerint a minőség is elfogadható lesz.

Pomázi István, a Continental Dohányipari Csoporthoz tartozó Dofer Dohányfermentáló Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, a társaság 171 termelőjétől mintegy 1500-1600 tonna dohány felvásárlására számít.

Fotó: MTI/Balázs Attila
Mint mondta, a palánták kiültetését követő, viszonylag hűvös májusi időjárás miatt nem tudott megfelelően növekedni a növény, de a melegebb június, majd az időben kapott csapadék után magukra találtak az ültetvények.

A vezérigazgató szerint a tavalyinál mindenképpen nagyobb mennyiséget és jobb minőséget hozhat ez a dohányszezon, de ehhez a betakarítás hátralévő időszakában megfelelő őszi időjárás is szükséges.

A szakemberek becslése szerint a 2021-es dohánytermés betakarítása a Virginia dohányoknál valószínűleg az első őszi fagyig fog kitolódni, míg a Burley esetében szeptember végére befejeződik.

A felvásárlási időszak a Virginia esetében november végéig, a Burleynél pedig 2022 február közepéig tart majd.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kápiatermesztés, napra pontos tervezéssel

A nyírségi Vasmegyerben két évtizede termeszt kápiapaprikát Szunyogh András és fia. Sikerük titka a pontosság, és az, hogy nyitottak a fejlesztésre, az újdonságokra. A számukra legmegfelelőbb fajta mellett biostimulátorokat és rendhagyó technológiai módszereket is alkalmaznak annak érdekében, hogy akkorra időzíthessék a termés betakarítását, amikor az a legjobb áron eladható.

Ne hibáztassuk a gazdákat!

Miért drágul a kenyér, és miért riogatják a pékek 500 forint/kilogrammos kenyérárral a fogyasztókat? A kenyér árának alakulását több tényező is befolyásolja, de a pékek mégis elsősorban a búza magas árával indokolják az áremelést.

Készül a drónos jogszabály

A mezőgazdaság műszaki és informatikai fejlődése rengeteg új lehetőséget kínál, ezek közé tartozik a drónok használata is. A drónos növényvédelem lehetőségeiről és korlátairól beszélt Jordán László, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóságának vezetője növényorvosoknak.

Összevont fajtabemutató Debrecenben

A kukoricát, a napraforgót és a már nyáron learatott kalászosokat szeptember 1-jén értékelték a Debreceni Egyetemen.

A boltok polcai üresen maradhatnak karácsonyra Angliában

A brit kiskereskedőknek arra kellene ösztönözniük vásárlóikat, hogy már most kezdjenek el karácsonyra tervezni, mivel az ország ellátási láncának kihívásai az ünnepi szezon alatt csak tovább súlyosbíthatják a hiányt a boltok polcain– javasolja egy iparági elemző.

Szivarokat talált a NAV ruhák helyett

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy utas poggyászaiban 1400 szivart találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Bemutató Dalmandon és Nádudvaron

Idén sem változtatott a bevált hagyományon a KITE Zrt. Augusztus 31-én Dalmandon, szeptember 7-én pedig Nádudvaron tartottak fajtabemutatót szemes kukoricából, szemes cirokból, napraforgóból és szójából. Ebben az évben a dalmandi kísérlet sikeredett látványosabbra, attól és a megszokottól is elmaradtak egy kicsit a nádudvari látnivalók.

Száznál is több innovátor és start-up nyújtott be projekteket a fenntartható fejlődés köré szervezett versenyre

Szeptember 30-ig meghosszabbította a jelentkezési határidőt a BASF Innovation Hub versenyére.

Júliusban tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júliusban harmadik hónapja gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak növekedési üteme: átlagosan 21,3 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint egy évvel korábban, ami 0,8 százalékponttal nagyobb az előző havi emelkedésnél - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból.

Már lehet pályázni a gombatermesztő üzemek fejlesztésére

A Vidékfejlesztési Program keretében 20 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett, gomba előállító üzemek fejlesztését támogató felhívásra szeptember 13-tól lehet a pályázatokat benyújtani – jelentette ki Nagy István agrárminiszter.