Back to top

Júliusban tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júliusban harmadik hónapja gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak növekedési üteme: átlagosan 21,3 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint egy évvel korábban, ami 0,8 százalékponttal nagyobb az előző havi emelkedésnél - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból.

A növénytermesztési és kertészeti termékek árai átlagosan 27,8 százalékkal emelkedtek egy év alatt, az élő állatok és állati termékek felvásárlási ára 9,1 százalékkal nőtt, ami 1,7 százalékpont emelkedés júniushoz képest, míg az előbbi csoportban 0,5 százalékpont volt a gyorsulás.

Az élő állatok felvásárlási ára 7,3 százalékkal emelkedett tavaly július óta, ami 2,8 százalékponttal magasabb a júniusi éves drágulásnál.

A vágósertések már csak 0,4 százalékkal olcsóbbak, míg júliusban 3,0 százalékkal kerültek kevesebbe az egy évvel korábbihoz képest, a baromfi felvásárlási árak emelkedése 4,8 százalékponttal élénkült és 14,0 százalékos volt. A vágómarha ugyanakkor a júniusi 12,0 százalék helyett júliusban csak 4,7 százalékkal volt drágább, mint egy éve.

Az állati termékek drágulása valamelyest szelídült, a tej felvásárlási ára 7,3 százalékkal nőtt egy év alatt júliusra az előző havi 7,8 százalékos emelkedés után, a tojás 9,5 százalékkal kerül többe, ami 2,0 százalékponttal kisebb éves növekedés az előző havinál.

A gabonafélék felvásárlási árának lefékeződése markánsabb lett, a júliusi 37,4 százalék után júniusban 31,3 százalékkal kellett többet fizetni értük:

a búza éves áremelkedése 2,8 százalékponttal 21,2 százalékosra a kukoricáé 11,2 százalékponttal 40,1 százalékosra enyhült.

Az ipari növények 51,6 százalékos júniusi drágulása 8,4 százalékponttal magasabb a júniusinál, a burgonyáé 2,1 százalékponttal 22,7 százalékra lassult, a zöldségféléké 2,0 százalékponttal gyorsult, amivel 4,6 százalék lett, de az átlag nagy kilengéseket takar. Míg a paradicsom 33,8 százalékkal drágább lett, a fejes saláta 8,0 százalékkal olcsóbb, mint tavaly júliusban. A tavalyinál kevesebbért lehetett felvásárolni az uborkát, 2,9 százalékkal, a spenótot 3,8 százalékkal, a karfiolt 4,5 százalékkal és a vöröshagymát 1,6 százalékkal. A tavalyinál a sárgarépáért 5,6, a zöldbabért 5,5, a zöldborsóért 4,0 százalékkal kellett többet adni.

A gyümölcsök ára átlagosan 8,0 százalékkal magasabb a tavaly júliusinál.

Az alma felvásárlási ára 35,3 százalékkal, a szamócáé és eperé 25,3 százalékkal, a meggyé és cseresznyéé 6,8 százalékkal alacsonyabb volt, mint tavaly júliusban, míg a szilva 3,1 százalékkal, a körte 29,4 százalékkal, az őszibarack 29,9  százalékkal, a csemege szőlő pedig 67,2 százalékkal drágább lett.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A paprika is lehet mag nélküli

Különlegesen finom és egyedi formájú paradicsomot, mag nélküli snackpaprikát és kivételesen magas hozamú minidinnyét nemesít az izraeli székhelyű Breedx vállalat. 

33. Nyúltenyésztési Tudományos Nap

Szeptember végén került megrendezésre immár 33. alkalommal a Nyúltenyésztési Tudományos Nap. A Kaposváron tartott rendezvényen az ágazat szereplői a hazai kutatók legfrissebb tudományos kutatási irányait és eredményeit ismerhették meg, majd sor került az ágazat helyzetét összefoglaló kerekasztal beszélgetésre is.

Költségoptimalizálás a Fruit Logistica jelszava

2023. február 8–10. között rendezik a világ legnagyobb zöldség-gyümölcs frissáru-kereskedelem tematikájú üzleti találkozóját Berlinben. A kiállítók hivatalos jelentkezési határideje már lejárt, de a szervezők közleménye szerint várólistára még fel lehet iratkozni.

Kata, a győztes hidegvérű

Hagyomány Kaposváron, hogy a térség jellemző lófajtáját fogatokban bemutatják, ahogy az is, hogy a magyar hidegvérűnek tenyészszemlét rendeznek. A KÁN Egyetemi napokon sem volt ez másképp. A Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület 15 tenyésztője, 36 magyar hidegvérű lóval volt jelen. 20 tenyészmén és 16 tenyészkanca, illetve 10 szopós csikó szerepelt a kiállításon.

Hogyan válhatna húzóágazattá az élelmiszertermelés?

Át kell gondolni az életképtelen, nemzetközileg versenyképtelen kisgazdaságok támogatását, mivel veszteség az ágazat számára. Ugyanakkor ösztönözni szükséges a termékpályák menti szerveződéseket.

"Pizza-kert": hozzávalók egy helyről

Rendezni, csoportosítani nemcsak a házban lehet, hanem a kert, vagy annak egyes részei is kaphatnak valamilyen tematikus funkciót a díszítő cél mellett.

A kenyér útját járják végig a gyerekek a BASF oktatási segédleteivel

Szerintünk a mezőgazdaság a legfontosabb hivatás a világon – hirdeti évek óta a BASF. Az idén új kampányt indítottak, amivel a legfogékonyabb korosztály, a kisiskolások ismereteit szeretnék bővíteni a mezőgazdaságról. Első eredményeikről az Európában egyedülállóan korszerű Pano Pékségben tartott sajtótájékoztatón számoltak be.

A műtrágyákra kivetett exportvámok segíthetik az orosz költségvetést

Moszkva hamarosan a műtrágyákra kivetett exportvámokkal kompenzálhatja az olaj- és gázüzletágból származó bevételkiesést. Közben Putyin bírálta a meglévő uniós szankciókat, és „műtrágya ajándékokat” ígér.

Századik születésnapját ünnepli a szegedi füvészkert

Százéves a Szegedi Tudományegyetem füvészkertje, a centenáriumot egész napos rendezvénnyel, fotókiállítással, gyermekprogramokkal és a Kaláka együttes koncertjével köszöntik szombaton - tájékoztatta Németh Anikó igazgató az MTI-t.

Harmincezer látogató a KÁN Egyetemi Napokon

A mezőgazdaság nehézipara, az állattenyésztés állt a szeptember 30-tól október 2-ig tartó KÁN Egyetemi Napok középpontjában, amelyen mintegy 30 ezer látogató vett részt. A Szent Mihály napi hagyományokat tisztelve szerte az országból a kaposvári Pannon Lovasakadémiára „hajtották be” a jószágokat.