0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Vendégház a Börzsöny szívében

Aki igazán eldugott, vagy éppen izgalmas erdei tájat keres, a Börzsönyben mindkettőt megtalálja. Jó kiindulópont a bakancsos túrákhoz az Ipoly Erdő Zrt. Királyréti Erdészetének Tóvik vendégháza a Magas-Börzsöny kapujában. Az exkluzív kialakítású épületegyüttes a fővárosból alig egy órányi utazással elérhető, házias és vadételeket egyaránt kínáló, családias hangulatú, panzió jellegű szálláshely.

Itt csak magunk leszünk és az erdő – szinte hallom a háziak biztatását, egyben figyelmeztetését: „Óvatosan a vaddal! Gyakori a vaddisznóvonulás az utakon, főleg sötétedés után.”

A korábban összefüggő királyréti erdőbirtokból 1939-ben a Gazdák Biztosító Szövetkezetének Nyugdíjpénztára 1197 holdnyi területet vásárolt meg, amelyen létrehozta erdőgazdaságát.

Az akkori igazgató, Násfay Zoltán nagy lendülettel és nem kevesebb szakértelemmel látott hozzá a birtok fejlesztéséhez. A mai Tóviki út mellett kőbányát nyittatott, biztosítva ezzel az alapanyagot az út és a ház építéséhez. Így készült el a Királyrét és Tóvik közötti 3,5 kilométeres útszakasz, majd a birtok közepén a tóviki vadőrszállás. Az emeletes erdészház mellett istálló is épült, éppen csak annyi területet kiszakítva az erdőből, ami a létfenntartáshoz kellett.

A háborút követően erdészlakásként használták, később vadásztársaságok bérelték.

„Vendégházunk ideális helyszíne baráti és családi összejöveteleknek, üzleti tárgyalásoknak, konferenciáknak és egyéb rendezvényeknek” – hangsúlyozza Kelemen Andrea. A ház gazdasszonya hozzáteszi, hogy májustól sokan tartanak náluk esküvőt, amiben az egyedi tervezésű nyári szaletli – ahol akár száz főre is terítenek – játssza a főszerepet.

Férje műszaki erdészeti vezetőként került az Ipoly Erdő Zrt.-hez; egyik napról a másikra vágtak bele a magánvállalkozásba, s rövidesen ízig-vérig vendéglátósokká váltak.

Az erdőgazdaság tulajdonában, Kelemen Andreáék kezelésében lévő vendégház 12 hónapon át teltházzal működik. A Kóspallag és Szokolya között található épületegyüttesben az államosítást követően szolgálati lakásokat alakítottak ki, majd az ezredforduló környékén vadászház lett belőle – decembertől februárig ma is a vadászok veszik birtokukba. Néhány éve már megnyitotta kapuit a természet kedvelői előtt is, így az év többi részében családok, turistacsoportok szálláshelye.

A vendégház közelében kis völgyzárógátas tó bújik meg, Tóvik elnevezése a szlovák tavacska szóból származik, s az alig 500 négyzetméteres vízfelületével meg is szolgált a nevére – egy gólya könnyedén átlábal rajta. A tó legalább 200 éves múltra tekint vissza, 8 éve kitakarították, napjainkban a vendégház bővítése során tűzivíztározóként kapott új feladatot. Az agyaglencsébe faragott apró víztükör hűen tükrözi vissza környezetét.

Kiváló háttér az esküvői ceremóniákhoz, az azt követő fogadást pedig a vendégház udvarán, a pavilonban tartják.

„Márciustól jönnek a családok, szinte minden hétvégén teltházzal üzemelünk” – magyarázza a gazdaasszony; elérték a 30 fős létszámot, két- és négyágyas szobák szolgálják a kényelmet. Egyes szobák a mozgássérültek vagy a kutyások számára is nyitottak, hiszen Tóvik állat- és családbarát szállás is.

Sok a visszajáró vendég, a szilveszteri időpontokat évekre előre lefoglalják, az esküvők számára már a jövő évben is betelt a naptár.

Kelemen Andrea tapasztalata szerint sokakat vonz a varázslatos környezet és a csend. Napokig gyalogolhat az ember anélkül, hogy valakibe is belebotlana. A Börzsöny sokáig érint(het)etlen volt, igazi „ősvadon”, 10-15 kilométeres köröket lehet húzni, ahol néhány turistaházon kívül alig találunk civilizációra utaló nyomot.

Magyarországon nincs még egy olyan feltáratlan terület, mint a Börzsöny, s ez a csorbítatlan táj teszi igazán izgalmassá.

A rohanó világ elől elvonulók, a zavartalan kikapcsolódást keresők ideális helyszíne.

Pityókás, rozmaringos kacsamájpástétom vajjal, édes kalácspirítóssal

Hozzávalók 4 főre:

1 közepes vöröshagyma, 1 nagy gerezd fokhagyma, só, őrölt fekete bors, 1 szál rozmaring levele, fél narancs leve, 45 dkg kacsamáj, 30 g belga vaj, 2 cl minőségi konyak.

Durvára vágjuk a hagymát és kevés olajon üvegesre pároljuk. Közben hozzáadjuk a szeletekre vágott fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, és beleszórjuk az apróra vágott rozmaringleveleket. Amikor a hagyma pirulni kezd, hozzáöntjük a narancslevet, nyakon öntjük a konyakkal, és így flambírozzuk. Ha elaludt a láng, az egészet turmixgépbe tesszük. Kitöröljük a serpenyőt, a kacsmájat felszeleteljük, kiszedjük belőle az inakat és az ereket, majd nagy lángon lepirítjuk, hogy kívül barna, míg belül rózsaszín legyen. Leszűrjük a kacsamájat is, és a turmixgépbe helyezzük. Hozzáadjuk a vajat, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Kihűtjük, pirítóssal, vajjal, friss zöldségekkel tálaljuk.

Akik viszont aktívabban szeretnék tölteni a pihenést, a vendégház környékén számos turistaútvonal – különböző távok és nehézségi szintek –, történelmi helyszínek, turisztikai látványosságok közül választhatnak. A Nagy-Hideg hegy, a Csóványos egynapos túrával bejárható. Nagybörzsöny önmagában is gyönyörű település, Kisirtáspuszta rövid sétányira fekszik, de lehetne említeni a páratlan fekvésű Márianosztrát is. A térség idegenforgalmi látványosságai – Kemence, Nógrád, Drégelypalánk, Diósjenő, Királyrét, Szokolya, Nagymaros, Vác, Balassagyarmat – kellemes kirándulási lehetőséget kínálnak.

Aki egyszerre szeretné élvezni a vizek és a hegyek látványát, a Dél-Börzsönyben minderre rátalál. Észak felé a kalandos kedvűek pedig akár a történelmi hangulatot árasztó, Arany János által is megénekelt Drégely romváráig baktathatnak.

Ha viszont egyetlen pillantással akarjuk átfogni a tájat, kapaszkodjunk fel a Csóványos közel ezer méterre kiemelkedő csúcsára, kilátójából remek panoráma tárul elénk.

Szanda vagy éppen Nógrád vára régi korokat idéz, Zebegényben a dunai hajózás történelmével ismerkedhetünk, Ipolytarnócon a dinoszauruszokat kedvelő gyerekek szerezhetnek behatóbb ismereteket, vagy a lombkorona-tanösvényről tekinthetnek alá.

Szinte háborítatlan

A Duna és az Ipoly ölelésében emelkedő Börzsöny szépsége abban rejlik, hogy ősi vulkán formája viszonylag épen megőrződött. A kráterét övező sűrű erdőségek, vadregényes völgyek, sziklagyepes gerincek és virágos rétek alkalmasak az elcsendesedésre. Legszebb részei csak gyalog járhatók be, s amíg elérjük a Magas-Börzsönyt, a déli kis medencéiben lapuló apró települések, és az azokat övező vulkáni kúpok bányászatról, pálosokról, várakról és erdei munkásokról mesélnek.

Hazai hegységeink közül talán a Börzsönyben nyílik módja a bakancsos turistának arra, hogy hosszabb útvonalakat járjon be anélkül, hogy lakott települést érintene. Ember által alig járt, háborítatlan, természetközeli erdőkkel borított csúcsok, völgyek, gerincek kísérik útját. A Dunakanyar és az Ipoly karéjának kimagasló hegységében a gyakorlott és a kevésbé felkészült erdőjárók, a fiatalabbak és az idősebbek egyaránt megtalálják az igényeiknek – és erőnlétüknek – megfelelő útvonalat.

Ha úgy döntünk, hogy újra és újra visszatérünk, a börzsönyi kisvasutakat semmiképpen ne hagyjuk ki. Sokak – és főleg a fiatalabbak – körében számít különlegességnek a csaknem 200 kilométernyi börzsönyi kisvasúthálózat fennmaradt, még üzemelő vonala, a Kismaros–Királyrét között ingázó Királyréti Erdei Vasút. Hogy ne csak a menetrendre hagyatkozzanak az utasok, az üzemeltetők különleges programokat – Mikulás gőzös, Karácsonyvasút, Mesevonat, Szellem-kisvasutazás – is kínálnak a vasutazás szerelmeseinek. A Kemencei Erdei Múzeumvasút, a Márianosztra–Nagyirtáspuszta Erdei Vasút nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget jelent a család számára.

Ám, ha a mozgalmasabb programokat választanák, akkor tavasztól a Nyírjesi Füvészkert és Vadaspark, a Diósjenői Erdei Szabadidőpark és a Katalinpusztai Kirándulóközpont kínál változatos élményeket és programokat.

Epres Charlotte-torta

Hozzávalók 4 főre:

20 dkg babapiskóta, 40 dkg földi eper, 10 dkg hidegen elkeverhető vaníliás pudingpor, 0,5 l tej, 0,5 l tejszín, 0,4 l epres üdítőital.

Egy tortaforma alját kibéleljük az üdítőbe áztatott babapiskótával. A pudingport csomómentesre keverjük a tejjel, keményre vert tejszínnel lazítjuk, apróra vágott eperdarabkákkal ízesítjük. A krémet rétegezzük az áztatott babapiskótával. A torta oldalát babapiskótával, a tetejét eperrel díszítjük.

Ha nyitott szemmel járunk, a Börzsöny aljnövényzetében számos ritka fajt felfedezhetünk, így egyebek közt a hazánkban csak két helyen fellelhető havasi varázslófüvet, a bennszülött magyar kőhúrt, vagy a csészeleveleinek változatos színeivel kápráztató pirosló hunyort is megcsodálhatjuk. A magyarföldi husáng azonban a szinte megközelíthetetlen sziklagyepek különlegessége. Lenyűgöző látvány tavasszal a hóvirágmezővel vagy illatos keltikével díszített erdő. Ezt követik a kankalinok, a turbán liliom, s az igazán érdeklődők nyár végén orchideákba – kosborok, madársisakok – botlanak. A helyi patakok, tavacskák víztisztaságát jelzi, ha kövi rákkal találkozunk, a jobb szeműek a Kárpát-medence őshonos halát, a magyar márnát is megpillanthatják.

Blogbejegyzéseikben a vendégek nem feledkeznek meg a gasztronómiai élményekről sem. Jancsó Csaba jól felszerelt, felújított konyha ceremóniamestere, sok „hangszer” áll a rendelkezésére, hogy megvalósíthassa tányérra álmodott elképzeléseit.

Szolgálati helye szerint Királyréthez, a Várhegy Vendéglőhöz kötődik, de főztjét jól ismerik a Tóvik Vendégház éhes vándorai is.

A fiatal szakácsot elragadta a festői környezet, a tiszta és érintetlen természet. Igazi vadétteremben dolgozhat.

„Erdei gomba, szarvascomb és -gerinc, vadpörkölt, pisztráng…” – vágna bele a gazdag kínálatot rejtő étlapba, de rövidre zárja: „A vad ízesítésében a hazánkban megtermő természetes fűszerekre alapozok”. Ám ezeket sem kell túlzásba vinni, hiszen a vad önmagában is karakteres ízvilággal rendelkezik. A konyha ökológiai lábnyoma kicsi, a zöldség, a gyümölcs a környékbeli termelőktől származik, és a mindig friss péksütemény is a közeli Szokolyáról érkezik.

Főzésnél figyelembe veszik az ételérzékenységet, így bárki biztonsággal ülhet asztalhoz.

Ám nemcsak a modern konyha, hanem a kemence is kiváló lehetőséget rejt az egyedi ízek megmutatására, kívánságra pedig a szabadtéri grillezés, bográcsolás finomságai kerülnek az asztalra.

Baconos sertésszűznyárs rozmaringos parázsburgonyával, dijoni mártással, sült kápiával

Hozzávalók 4 főre:

60 dkg sertésszűz, 12 dkg bacon, fanyárs, só, bors, kakukkfű, rozmaring, vaj, 60 dkg újburgonya, petrezselyemzöld, olívaolaj, tejszín, dijoni mustár, hagyma, whisky.

A sertésszüzet lehártyázzuk, karikára vágjuk, baconba göngyöljük, sózzuk, borsozzuk, majd serpenyőben kérget sütünk rá. Ezt követően 195 °C-on készre sütjük. A burgonyát megtisztítjuk, rozmaringgal megpároljuk, sóval, borssal ízesítjük, majd megpirítjuk. A mártáshoz a hagymát lepirítjuk, hozzáadjuk a mustárt, sóval, borssal, tejszínnel, vajjal és a whiskyvel elkeverjük.

Forrás: A Mi Erdőnk