Back to top

Lassan csak a poloskák maradnak – Növényvédelmi előrejelzés 38. hét

A szeptember közepéig tartó késő nyári idő elvileg elsősorban a kártevőknek kedvezett volna, viszont azok közül sokan erre az évre már befejezték a tevékenységüket. Nem így a poloskák.

A hónap közepéig is eltartó szeptemberi nyárban a nappali hőmérséklet rendszeresen 25-30 °C közé emelkedett, viszont éjszakánként gyakran 10 °C alá is esett a levegő hőmérséklete, ennek következtében a hajnali harmatképződés folyamatosan erős volt, és csak a késő délelőtti órákban száradt fel. Eső nem hullott, így a talajokban alig található nedvesség, ami a növények érése és a cukorképződés szempontjából aggályos. A zöldségféléket muszáj öntözni, hogy fejlődjenek. A jelenlegi időjárás most elsősorban a kártevőknek kedvez, viszont sokuk már befejezte idei szaporodását.

Az almamoly rajzása befejeződött, már nem repülnek a feromoncsapdákba, viszont az utolsó peterakásból származó hernyók még károsítják az alma, a körte és a dió termését.

Ennek következtében egyre több a lehullott gyümölcs és a gyümölcsmoníliás termés a fákon és a fák alatt. Ha lehetséges, távolítsák el a beteg gyümölcsöt, mert további fertőzést képes okozni más gyümölcsféléken is.

Alaposan alábbhagyott a keleti gyümölcsmoly és a szilvamoly repülése is, csupán töredéke a korábban megfigyelthez képest. Az almát, körtét, szilvát folyamatosan szüretelik, így itt már nincs lehetőség kémiai beavatkozásra a kártevők és a betegségek ellen, a birs érése viszont még várat magára. Ennél a gyümölcsnél szükség van a keleti gyümölcsmoly elleni kezelésre a csekély rajzás ellenére.

Sokszor a kívülről egészségesnek látszó gyümölcsben több hernyó is károsít, így nem csoda, hogy mielőtt még megérne, a monília megfertőzi a hernyók okozta seben keresztül.

azsiai_marvanyos_poloska_szivogatas.png

Ázsiai márványospoloska, és szívogatásának nyoma
Ázsiai márványospoloska, és szívogatásának nyoma
Fotó: Dr. Aponyi Lajos
A diófák alatt is gyarapszik a megfeketedett termés, melynek oka elsősorban a nyugati dióburok-fúrólégy. Ennek a kártevőnek ugyan még tart a rajzása, de csökkenő a tendenciája.

A tartós meleg felgyorsította a szőlő érését, így csaknem minden fajtát szüretelnek. A tarka szőlőmoly már hetek óta nem rajzik, kevés a friss lisztharmat- és peronoszpórafertőzés, az is inkább a hónaljhajtásokra korlátozódik. A szürkerothadásnak szintén nem kedvez a jelenlegi időjárás, fertőzött bogyó és fürt alig akad.

Annál nagyobb a darazsak és a hangyák okozta kár, ami ellen kétséges hatékonyságú bárminemű védekezési mód.

Továbbra is a poloskák a legaktívabbak a zöldség- és gyümölcsféléken, nagyon sok a poloska-szívásnyom a paprikán, a paradicsomon és az almástermésű gyümölcsökön. Zöldségféléken a sárga folt a jellemző, gyümölcsökön az elhalt folt a termés felületén.

A vége felé közelít a selyemfényű puszpángmoly nyári rajzása,

mely június eleje óta tart, emiatt a kerttulajdonosok többszöri védekezésre kényszerültek a hernyók ellen.

Részletes növényvédelmi előrejelzésért látogassanak el a www.magyarnovenyorvos.hu honlapra.

Forrás: 
Kertészet és Szőlészet
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kertészet és Szőlészet 2021/38 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Növénybazárból nyári bevétel

Sok hazai egynyári- és balkonnövény-termesztő kertészet szembesül a nyári bevételhiánnyal. A tavaszi értékesítési idény egyre hamarabb fejeződik be, sokak szerint a kereslet egyik napról a másikra hagy alább, és az őszi értékesítés is visszafogottabb. Lenne rá megoldás, hogy nyáron is bevételhez juthassanak a termelők.

Minden, amit a rostokról tudni kell - 14 magas rosttartalmú élelmiszer

Tudjuk, hogy a szervezetünknek rostra van szüksége, de azt is, hogy miért? A szervezetünk nem tudja kellően megemészteni a rostokat, de pont ezért van szükségünk rájuk, hogy edzésben tartsuk. Ezek a tápanyagok segítenek szervezetünknek szabályozni például a cukrokat, ezáltal kordában tartva az éhségérzetet.

A kerti tavak szerepe

Magyarországon az emberek majdnem háromnegyede városokban él. Az elvárosiasodás következtében rohamosan pusztulnak a természetes vizes élőhelyek. A parkokban, magánkeretekben eredetileg esztétikai céllal létrehozott dísztavak jelentős szerepet töltenek be a meglévő természetes életközösségek fenntartásában, afféle biohűtőként működnek, ezáltal elviselhetőbbé teszik a városi klímát.

Betakarítónap a helyi termékekért

Egyre inkább visszatérnek a termelésbe az olyan gazdák, akik nemcsak minél finomabb és jobb, hanem egyben egészséges termékeket akarnak kínálni az embereknek, és ez egyre inkább bekerül a köztudatba. A Reziben tartott Gyümölcsoltó és –betakarító Nap évek óta kiváló alkalmat nyújt, hogy olyan gazdálkodók is bemutatkozzanak a nagyközönségnek, akik egyelőre kicsiben termelnek.

Lazítson le egy naranccsal

A narancs gazdag C-vitaminban, rostban és olyan tápanyagokat tartalmaz, amelyek segíthetnek a stresszoldásban.

Mi legyen a lehullott levelekkel?

Őszi lombhullás idején felmerül a kérdés, mit kezdhetünk a lehullott levelekkel. A zsenge hajtásokról, a gyepről ajánlott összegereblyézni, mert alatta a fű kirohadhat, a fényhiány miatt pedig barna foltok képződhetnek.

Mandulatermesztés - Ígéretes újdonságok

Bodrogkeresztúron rendezett mandulatanácskozást a Pullulo faiskola, amire ismét sok osztrák és német gazdálkodó is kíváncsi volt a magyar termesztők mellett. A termelői érdeklődés a mandula iránti gyorsan növekvő keresletnek és az új fajtáknak, technológiáknak köszönhető, amelyek a magyar faiskola közvetítésével nálunk is elérhetők.

Gombatermesztés biológiai védekezéssel

A gombatermesztés biológiai védekezésen alapuló módszerét dolgozták ki a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és az Új Champignons Kft. szakemberei egy uniós támogatással megvalósított kutatás-fejlesztési program keretében – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

Digitalizált szőlő ültetvények

„Minden innovatív törekvés egyben precíziósnak is tekinthető. Ugyanakkor tisztán precíziós mezőgazdaságról nem beszélhetünk, csak mezőgazdaságról, mert aki nem fejleszt, lemarad” - fogalmazta meg Szabó Péter a Magyar Tudomány- és Innováció-menedzsment Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Telepítsünk ellenálló, régi almafajtákat

Lassan újra nyugalmi állapotba kerül a kert, az utolsó zöldségek betakarítása is véget ér, ugyanakkor eljött a facsemeték telepítésének az ideje. A biotermesztés egyik sarkalatos pontja a vegyszermentes termesztés, aminek sikerét nagyban befolyásolja, hogy milyen fajtát ültetünk.