Back to top

Verseny mezőgazdasági gépekkel

Első alkalommal rendez mezőgazdasági vállalkozók számára - mezőgazdasági gépek használatával történő - közlekedési versenyt az Encsi rendőrkapitányság balesetmegelőzési bizottsága.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság pályázatot írt ki a mezőgazdasági gépek közlekedési versenyére, amelyet az Encsi Rendőkapitányság megpályázott és elnyert. Az illetékességi területükön, amely 84 települést foglal magába,

szeptember 30-án, Mérán rendezik meg az elméleti és gyakorlati részekből álló versenyt, amelyre mezőgazdasági vállalkozók, és vállalkozások alkalmazottai jelentkezhetnek, akik megmutathatják milyen elméleti és gyakorlati tudással rendelkeznek.

A mezőgazdasági gépek nagy számban vesznek részt a közutakon, a járművek méretei és a rájuk vonatkozó sebességhatárok pedig hordoznak magukban némi kockázatot, ezért fontos, hogy felkészülten vegyenek részt a közlekedésben. A mezőgazdasági munkálatokat el kell végezniük, mi nagyon fontosnak tartjuk, hogy ezeket időben és hatékonyan végre tudják hajtani, hiszen a gazdaság fontos részét képezik a mezőgazdasági vállalkozások. Viszont fontos, hogy ezek a járművek megfelelő műszaki állapotban vegyenek részt a forgalomban és segítsék is a forgalomban lévő többi járművet, közölte Dr. Antal István r. ezredes, az Encsi Rendőrkapitányság vezetője. A verseny részleteiről elmondta, hogy

az elméleti részben tesztlapokat kell kitölteni a résztvevőknek, a gyakorlati részben pedig nem csak vezetni kell a járműveket, hanem szerelési feladatokat is végre kell hajtani.

A megmérettetés mellet pedig verseny célja az is, hogy bővítsék az elméleti tudást és a versenyzők gyakorlati tapasztalatit, mondta a kapitányság vezetője.

A MEGFOSZ és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. ez évben megállapodást kötött annak érdekében, hogy a mezőgazdasági gépek közlekedését és a közlekedésre való felkészülést segítsék, ezért a közlekedési versenyt mindkét szervezet támogatja.

Mezőgazdasági járművezetők figyelem!

Umenhoffer Péter, a MEGFOSZ marketing vezetője ugyanakkor fontosnak tartja megjegyezni, hogy az idénymunkák ideje alatt a munkagépeknek muszáj a közúton vonulni, hiszen az élelmet meg kell termelni, és ezek nélkül a gépek nélkül nem megy, ezért türelmet kérnek az autósoktól. A mezőgazdasági vállalkozók pedig azzal tudják segíteni a közlekedést, ha jól felkészített gépkezelők és gépek vesznek részt a forgalomban.

Elmondta, hogy a versenyhez az AXIÁL Kft. biztosítja az erőgépeket, hogy modern, új gépeken tudják a beállításokat és minden biztonsági intézkedést elvégezni a résztvevők.

A versenyre érdemes nevezni, hiszen a győztes a Güttler Kft. gépparkjából kiválasztott eszközt egy hónapig használhatja.

A közútkezelő örömmel fogadta a rendőrség kezdeményezését, hiszen a társaság minden lehetőséget megragad arra, hogy megszólítsa a közlekedők ezen rétegét, közölte Polgár Tamás, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. üzemeltetési és fenntartási osztályvezetője. Kiemelte, hogy a társaságuknak minden évben visszatérő problémát jelent a mezőgazdasági gépek sárfelhordása a szilárd burkolatokra, ami lassítja a közlekedést és balesetveszélyes helyzeteket teremt. Ennek megoldása a megelőzés lehet, ezért is fontos a verseny életre hívása, és ezért ajánlotta fel a közútkezelő a verseny második helyezettjének a díját.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Rágcsálók elleni védelem a kikötőből

Ha az egerek bejutnak a betárolt árpába, zabba vagy búzába, az nagy gondot okoz. A mérgezés és a csapdázás segíthet ugyan valamennyit, de a padlóra rakott raklapokon elhelyezett zsákokat elkerülhetetlenül kirágják, a lyukas zsákokból pedig szétszóródik a gabona.

A bérmunka súlya a német mezőgazdaságban

A BLU, vagyis a Német Bérmunkavállalók Szövetsége jelenti a családi gazdaságok jövőjét – legalábbis ez hangzott el a szövetség közelmúltban tartott sajtótájékoztatóján Hannoverben.

Tizenhároméves csúcson a búza ára

A termelők örülnek neki, hogy rekordot dönt a búza ára – de mi lesz a fogyasztókkal? A szerb kormány a maga módján próbálja kezelni a helyzetet. Idén a legjobban termő és a legjobb minőséget adó haszonnövények egyike volt a búza Szerbiában, a többi kalászos gabonafélével és az olajrepcével együtt. A tavaszi vetésű haszonnövények kivétel nélkül kevesebbet termettek a vártnál.

Méhész, pék és sajtkészítő mestereket avattak

Méhész, pék és sajtkészítő mestereket avatott tegnap a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, összesen 32-en kapták meg mesterlevelüket. Az eseményen került átadásra az EuroSkills 2021 versenyen érmeket nyerő, az agrárágazatban indult magyar versenyzők elismerése is.

Megjelent a vidéki turizmus fejlesztését támogató vidékfejlesztési pályázati felhívás

Magyarország Kormányának elkötelezett célja, hogy a "Megújuló vidék, megújuló agrárium" program keretében megerősítse a vidéki térségek gazdaságát. A program legújabb állomásaként megjelent a Nem mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja – Vidéki turizmus fejlesztése elnevezésű pályázati kiírás.

200 milliárd forintot is meghaladta az érdeklődés a precíziós mezőgazdasági pályázati felhívásra

A digitális megoldások széleskörű alkalmazása, a precíziós gazdálkodásra való áttérés az agrárium előtt álló nagy feladatok egyike. Az agrárgazdaságokat ebben segítő első pályázat a napokban zárult le, amelyet várhatóan a későbbiekben több is követ – mondta el Feldman Zsolt egy agrárdigitalizációval foglalkozó szerdai konferencián.

Meglódultak a vállalkozások és a feldolgozóipar

A harmadik negyedévben folytatódott a beruházások bővülése, 12,4 százalékkal nőtt a volumen a Covid19-járvány által súlyosan érintett egy évvel korábbihoz képest. A vállalkozások körében 21,8 százalékkal nőttek a beruházások, ugyanakkor az azok 13 százalékát realizáló költségvetési szerveknél a fejlesztések lényegesen, 11,7 százalékkal visszaestek - ismertette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Gazdálkodóként teljesedne ki az ezredfordulós generáció Kínában

Hu Siqin ígéretes karriert futott be Sanghajban egy Fortune 500-as cégnél, több mint elég pénzzel, de valami a nagyváros ragyogó fényei ellenére hiányzott neki, amit ő "gyökereknek" nevez.

Kiválasztották a világ legjobb sajtját

Már tudjuk, hogy melyik a világ legjobb sajtja. Az idei sajtvilágversenyen (World Cheese Awards) egy spanyol kecskesajt vitte el a pálmát, amelyről bírálói azt állították, maga a szerelem.

A sportolók kiállnak az öttusalovaglás mellett

Az összes brit és magyar olimpiai érmes öttusázó, valamint 11 másik országból további ötkarikás érmesek - összesen negyvenhatan - levélben fordultak Thomas Bachhoz, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökéhez, hogy járjon közbe az öttusalovaglás megmentéséért.