0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Betakarításra alkalmas idő várható a hétvégén

Előző héten többször, többfelé zavarta csapadék a mezőgazdasági munkákat, köztük a kukorica és a napraforgó betakarítását, ugyanakkor az ország jelentős részén összességében sem esett 10 mm, így csak kis mértékben csökkent a csapadékhiány. A repcének többfelé jól jönne még az eső a korai fejlődéshez, amire a jövő hét elejétől az északkeleti országrész kivételével, ismét sokfelé számítani lehet.

A mögöttünk álló egy hétben több hullámban is hidegebb, nedvesebb légtömegek érkeztek fölénk. Először a múlt pénteken fordult csaknem országszerte csapadékosra az idő, majd szombaton északon, északkeleten alakultak ki záporok. Vasárnap estétől hétfő délutánig pedig a déli országrészben áztak meg a talajok, a Dunántúl déli, délnyugati részén 15-30 mm esett, míg az Alföld déli tájain 2-15 mm. Kedden átmenetileg száraz idő volt, majd szerdán reggelre észak felől újabb csapadékzóna érte el hazánkat. Ekkor főként a Kisalföldön, a Bakony térségében, a Dunántúl keleti és az Alföld nyugati tájain esett 2 mm-t meghaladó mennyiség, máshol csak gyenge esők, délután záporok voltak jellemzőek. Így az elmúlt tíz nap csapadékösszegében elég nagy területi változékonyság alakult ki, míg a Dunántúl déli, délnyugati tájain és az északi határszélen is többfelé 20 mm-nél is több esett, ugyanakkor a Nagykunság térségében alig 1-2 mm. 

A talajok felszín közeli része az ország nagy részén átnedvesedett, az Alföld középső és délkeleti tájain maradtak száraz területek.

A középső és alsóbb talajrétegekbe azonban csak ott jutott számottevő nedvesség, ahol 20 mm-t meghaladó csapadék hullott az elmúlt héten, a középső országrészben igen nagy területen továbbra is kritikusan száraz a talajok 20 cm alatti része. 

A hőmérséklet több hullámban esett vissza a múlt csütörtöki 30 fok körüli maximum értékekről a szerdai 13-17 fok közötti maximum értékekre. Vasárnap napközben az északi országrész kivételével még 20-25 fok közé melegedett a levegő, hétfőn viszont már csak 13-17 fokokat mérhettünk, a csapadékosabb déli országrészben volt a legjelentősebb a lehűlés. Kedden és szerdán sem melegedett sehol 18 fok fölé a levegő, és a reggeli minimumok is a hét első felében már 10 fok alatt alakultak.

A napraforgó a növényszáradás, a kukorica pedig a teljes érés fenológiai fázisában jár, mindkét növény betakarítása elkezdődött már.

Nagy különbségek alakultak ki a terméshozamban attól függően, hogy mennyi csapadékot kapott az adott terület a nyár folyamán, de zömében átlag alatti értékek várhatók, főleg a dél-alföldi területeken súlyos a probléma. A szárazabb területeken öntözés hiányában helyenként csak derékig érő, hamar elöregedett, kiégett kukorica és napraforgó állományok is előfordultak.

A repce vetéséhez, illetve magágy előkészítéséhez kedvező feltételeket teremtett az augusztus végi csapadék, az akkor elvetett állományok már 2-4 levelesek, ugyanakkor a később elvetett táblákat a szeptember első felének száraz időjárása jobban megviselte, ott hiányosan kelt, gyenge állományok figyelhetők meg. A mostani csapadékra mindenütt igen nagy szüksége volt a repcének, és az őszi kalászosok talaj előkészítő munkáihoz is jól jött a nedvesség.  

A hét további részében az eddiginél több fokkal melegebb, száraz, nagyrészt napos időre van kilátás. Pénteken az északkeleti határszélen előfordulhat kisebb eső, zápor, máshol azonban a hét végéig nem valószínű csapadék. Szombaton és vasárnap a hajnali és reggeli órákban foltokban már párássá, ködössé válhat a levegő, de napközben napos idő lesz a jellemző.

Pénteken nagy területen megerősödik a nyugati szél, ami csak estére mérséklődik.

A melegedés főként a délutáni maximum értékekben mutatkozik meg, a reggeli minimumok továbbra is többfelé, főként keleten, északkeleten maradnak 10 fok alatt, szombaton az északkeleti fagyzugokban 5 fok alá esik vissza a hőmérséklet.

Kora délután viszont már pénteken is sokfelé melegszik 20 fok fölé a levegő, szombaton és vasárnap pedig 25 fok körüli, délen és a Dunántúlon azt meghaladó maximum értékek lesznek jellemzőek.

Vasárnap este délnyugat felől egy hullámzó frontrendszer éri el térségünket, ezért ismét változékonyabbra fordul az idő. A jövő hét első felében az északkeleti országrész kivételével többfelé lehet csapadékra számítani, eső, zápor, zivatar egyaránt várható. A hőmérséklet csak pár fokkal esik vissza a vasárnapi értékekhez képest.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu