Back to top

Minőségi mezőgazdaság születhet a következő tíz évben

A mezőgazdasági termékek feldolgozására fókuszál a következő tíz év fejlesztéspolitikája, mert az erősebb feldolgozóipar stabilabb értékesítési hátteret jelent az egész agrárium számára – mondta el Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár a 28. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon, Hódmezővásárhelyen.

A mezőgazdasági pályázatokról szóló pódiumbeszélgetésen kiemelte: a rendelkezésre álló, soha nem látott mértékű források segítségével sikerülhet felszámolni mindazt a technológiai hiányt és lemaradást, amit két-három évtizede görget maga előtt az ágazat, és a támogatott beruházásoknak köszönhetően magas hozzáadott értéket előállító, végtermékeiben minőségi magyar mezőgazdaság születhet a következő tíz évben.

Fontos kiemelni, tette hozzá, hogy mivel a termékeink 80-85 százalékát az Európai Unió piacain értékesítjük, előtérbe kell helyezni és hitelesen be kell mutatni előállításuk fenntarthatóságát.

A 2023 januárjával kezdődő új támogatási időszak előkészítése jelentős késedelmet szenved, de év végéig el kell készülni az új közös agrárpolitikára alapozott nemzeti stratégiának. Az ezzel kapcsolatos munka már 2019-ben elkezdődött a szaktárcánál, a következő két hónapban pedig intenzív egyeztetés indul az EU döntéselőkészítő szerveivel és képviselőivel.

Fotó: Csatlós Norbert

Az elmúlt két évben megfogalmazott uniós javaslatok, stratégiák, jogalkotási folyamatok olyan mértékű korlátozásokat vetítenek előre, amelyek korábban fel sem merültek az európai agráriummal kapcsolatban. A korábban megjelent amerikai és az újabban közzétett európai uniós kutatóintézet által készített hatástanulmány szerint ezek a korlátozások 10-15 százalékos termeléscsökkenést vetítenek előre az ágazatban.

A magyar kormány célja az, hogy – miként jelenleg – a következő támogatási ciklusban, 2023 és 2027 között is versenyképességet javító beruházásokra fordítsuk a rendelkezésre álló támogatási források legalább felét.

A készülő új vidékfejlesztési programban további új területeket szeretne bevonni a szaktárca a fejlesztési támogatásokba. Januárban elkezdődik az új, hároméves agrárkörnyezet-gazdálkodási, valamint az ugyancsak három évre szóló ökológiai gazdálkodást támogató program. Ezekre a tervek szerint napokon belül meg fog jelenni a felhívás, és október 25-től el lehet kezdeni a pályázatok beadását. Az agrárkörnyezet-gazdálkodás támogatására 360, az ökológiai gazdálkodás támogatására pedig 40 milliárd forint áll rendelkezésre. Előbbi esetében átlagosan 47, utóbbi esetében pedig 74 százalékkal nő a hektáronként elérhető maximális támogatás.

Az új AKG és ökológiai támogatási program lehetőséget biztosít a gazdálkodóknak, hogy beletanuljanak a 2023-tól több és 2027-től valószínűleg még több fenntarthatósági elvárást támasztó új európai uniós támogatási rendszerbe.

A Vidékfejlesztési Program keretében várható a takarmányfeldolgozó beruházások, valamint a meglévő gyümölcsösök fagykárának megelőzését szolgáló technológiai beruházások pályázati támogatása, valamint a tapasztalatok kiértékelése után a precíziós pályázat folytatása is.

Fotó: Csatlós Norbert
Ennek keretében 170 milliárdos támogatási igény érkezett be a 100 milliárdos pályázati keretre. Emellett biztosnak tűnik a jelentősebb élelmiszeripari beruházások támogatásának folytatása is.

A mezőgazdasági generációváltás jogi megkönnyítését szolgálja az a törvénycsomag, amelyet remélhetőleg még az őszi ülésszakban elfogad az Országgyűlés, emellett a folyamat pénzügyi ösztönzésén is dolgozik a szaktárca.

Feldman Zsolt kiemelte: lehet szakmai averziókat megfogalmazni az EU új agrárpolitikájával, elvárásaival és korlátozásaival szemben, de meg kell próbálni ezeket szakmai alapokra helyezni és előre menekülni, ha talpon akarunk maradni az egyre keményedő feltételek között.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Bortermő vidék lesz a Kis-Küküllő mente

Románia jelenlegi területén és azon belül Erdélyben is több évezredes történelme van a szőlőtermesztésnek. Hérodotosz ógörög történész említi, hogy már a római hódítás előtt is foglalkoztak vele, bár azt még nem sikerült kideríteni, hogy milyen fajtát, vagy hogy bor is készült-e belőle. Minden valószínűséggel igen.

Tarjánban fákat ültettek a Településfásítási Program keretében

A magyar vidék, a magyar emberek többsége bízik a jövőben, ezt üzeni a Településfásítási Program sikere és egyben a mai faültetés is- emelte ki az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára Tarjánban, a Településfásítási Program őszi ültetésének újabb állomásán.

Elismeréseket adott át az agrárminiszter

A tét a magyar mezőgazdaság erősödése, illetve, a szuverenitás, az önrendelkezés, az egészséges, biztonságos magyar élelmiszerek védelme. Ehhez olyan elkötelezett és lelkes emberekre van szükség, akik munkájukat hivatásnak élik meg, és feladataikat szenvedéllyel és szorgalommal látják el. Ezt Nagy István agrárminiszter mondta az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából átadott elismerések kapcsán.

Mezőgazdasági pályázatfigyelő

Mi jelent meg, és mi módosult? Milyen határidőkre érdemes odafigyelni? Pályázati információ egyszerűen, egy helyen.

Elegendő takarmánykukoricával rendelkezik hazánk

Előzetes export regisztrációs kötelezettséget készít elő az Agrárminisztérium a takarmányozáshoz szükséges alapvető terményeknél – közölte Nagy István tárcavezető.

Határon átnyúló program keretében bővült a Nyugat-Pannon régió kínálata

Kiemelt szerepe van a határon átívelő közös természetvédelmi munkának, hiszen a megváltozott társadalmi igények, az aktív kikapcsolódás népszerűsége a hálózatos gondolkodásra ösztönöznek – jelentette ki az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára Hévízen, az Ausztria és Magyarország közös megvalósításában zajló PaNaNet+ program eredményeit bemutató konferencián.

Megjelent a tavaszi fagykárok megelőzését célzó beruházásokat támogató pályázati felhívás

Magyarország kormányának elkötelezett célja, hogy a "Megújuló vidék, megújuló agrárium" program keretében megerősítse a vidéki térségek gazdaságát. A program legújabb állomásaként megjelent a Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása elnevezésű pályázati kiírás – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Társadalmi támogatás nélkül nincs zöld átmenet - Luxemburgi tanácskozás

Az életszerű zöld átmenet sikeréhez elengedhetetlen a társadalmi támogatottság, ez azonban csak akkor képzelhető el, ha az élelmiszerárak nem szabadulnak el, az élelmiszerellátás folyamatosan biztosított marad, és a gazdák sem lehetetlenülnek el – hangsúlyozta Nagy István az uniós tagállamok minisztereiből álló Mezőgazdasági és Halászati Tanács október 11–12-i luxemburgi ülésén.

Mobil ivartalanító állomást adtak át Tiszaburán

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Felelős állattartási programjának keretében eddig több mint 800 kutya ivartalanítására, és mintegy 250 eb örökbeadására került sor, a mai napon pedig működésbe helyeztek egy mobil ivartalanító állomást is – jelentette ki Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos, Tiszaburán.

Világszínvonalú a hazai mezőgépgyártás

A Mezőgépgyártók Országos Szövetsége 30 éve szakmai együttműködéssel támogatja a hazai mezőgazdasági gépgyártást. Az évforduló alkalmából rendeztek ünnepséget. Arról is beszéltek: a fiatalokat meg kell arról győzni, hogy agrárgépésznek lenni "szexi".