Back to top

Egy kezdő állattartó kalandjai - A hétköznapok derűje és borúja

Sokat tanulhatunk a természettől, ha állattartásba kezdünk: nemcsak a mindennapjaink ritmusa változik meg, de emberi egónk is alázatot tanul. Elfogadjuk, ha nem sikerül minden elsőre, megérezzük veszteségeink és nyereségeink sajátos egyensúlyát, lelassulunk, és jobban átéljük a mindennapok apróbb örömeit.

Fotó: BNE
Egy saját „állatfarm” nemcsak arra tanítja meg az embert, hogy a napoknak onnantól kezdve feszesebb rendje lesz. A reggel nem akkor indul, amikor mi szeretnénk, és este sem lehet hosszan időzni városi programokon, színházba, moziba menni. Hiszen a jószágoknak enni kell adni, a tyúkokat zárni kell, majd pedig előkészíteni a másnap reggelt, amikor minden kezdődik elölről. Amióta – néhány éve – ezen életforma részesei vagyunk, megváltoztak a nyaralási szokásaink is. Hosszú időre már nemigen megyünk, főleg együtt, ha pedig mégis elutazunk egy-egy hétvégére, akkor megbízható szomszédnak, közeli családtagnak adjuk át arra a pár napra a felügyeletet, bízva benne, hogy amikor visszatérünk, mindenkit a helyén találunk.

A városi léthez szokott kezünk is megváltozott. A vizes vödrök cipelésétől, a vasvillázástól, szalmabála-emelgetéstől, trágyahordástól, gyomlálástól kissé szikárabb, izmosabb, darabosabb lett.

Pozitív hozadéka, hogy már nem kell segítség a beszorult konzervdoboz-tetőhöz, s rég nem gondolkodunk azon, ki tudunk-e tépni tövestől egy jól beágyazódott tarackot, odébb tudjuk-e tolni, még ha fahengereken is, a meglehetősen súlyos tyúkólat, hanem nekifogunk, és megcsináljuk. Körmünket nem lakkozzuk, hanem a lehető legrövidebbre vágjuk, mert csak így tudjuk tisztán tartani a „piszkos munkák” közepette.

Ez az élet nemcsak másfajta időrendet, másféle munkákat tanított meg, hanem még valamit: alázatot. Elfogadni azt, hogy a természet törvényei erősek, azokat nem mindenáron uralni akarjuk, hanem elfogadni és alkalmazkodni hozzájuk. Számos esemény, történet szembesített ezzel. Az egyik Gerzsoné, a gyimesi rackakosé, akit bármennyire is szerettünk, két év után mégis megváltunk tőle. Elkerült a Hortobágyra, ahol most már egy egész hárem veszi körül. Üzekedési időszakban a mi hímünk, aki egyetlen nősténnyel és két nőivarú kecskével élte nálunk napjait, elvesztette a fejét, űzni kezdte még a kecskéket is, s amikor egy alkalommal felajzva felénk is elindult, eldőlt, hogy mennie kell.

Kaptunk jó tanácsot, hogy vágjuk le, s tegyük fagyasztóba birkapörkölt-alapként, de ez nem volt opció, mert nem öljük meg azt, akinek nevet adtunk.

Különös ajándéka volt az életnek, hogy azon a napon, amelynek reggelén Gerzsont új otthonába vitték, délután világra jött itthon az utóda, aki azóta is szépen cseperedik. A kötődés persze nem szűnik meg hirtelen azzal, hogy kedvencünk elköltözött udvarunkból. Mi szerencsések vagyunk, később is láthatjuk őt, ha arrafelé visz az utunk – hát igen, be kell vallanom, hogy külön kirándulást is szerveztünk már az újratalálkozás kedvéért –, így aztán örömmel fedeztük fel, hogy a kezünk illatát megismeri, a kedvességből neki szánt, a nálunk töltött időkre emlékeztető száraz kenyérfalatokat kedvtelve ropogtatja, és ugyanúgy beáll egy kis nyakdögönyre, mint korábban. Az már a mi külön szentimentalizmusunk, hogy néhány mondattal elmondtuk neki, hogyan élnek hajdani „barátai”, asszonya, sőt utóda, aki ugyan nőivarúnak született, de foltjaiban mégiscsak őrá emlékeztet.

„Gyüttmenteknek” segítenek a beleszületettek

Meg kellett tanulni feldolgozni olyan veszteségeket is, amelyek már kevésbé boldogan végződtek. Amikor halott kiscsibe kerül ki a kotlósok alól, és mi magunk nem tudjuk eldönteni, hogy a természet szelektált, netán maguk a tyúkok ítélték őt életre alkalmatlannak. Vagy amikor elesettebb, bágyadtabb pipit próbálunk életben tartani, aztán pár óra múlva feladjuk, mert feladja ő is.

Beletanultunk gépi csirkekeltetésbe, de ott is akadnak kudarcaink bőven.

Volt, hogy a harminckét tojásból tizenkettő kelt ki, aztán más alkalommal ugyanennyi kacsatojásból mindössze egyetlen egy. „Rossz a keltetőgép”, mondta erre a szakértő. Korábban hiba csúszott a természetes szaporulat világra jöttében is – emberi hiba okozta. Nagyanyáink példáját szem előtt tartva kas alá akartuk tenni a kotlóst, de rosszul tettük, a hatból négy tojás a tyúkszárnyak verdesése miatt összetört. A géppel keltetett csibék gyámoltalanabbul mozognak az udvaron, anyjuknak az embert tartják – írta egy helyütt Konrad Lorenz. Milyen igaza van! – nyugtáztuk, amikor heteken át az esti záráskor két tyúkot és két kakast kellett hónunk alá fogva a ház melletti fészer alól a hosszú udvar végében lévő ólakba vinni, mert inkább akaródzott nekik a közelünkben éjszakázni, még ha szabad ég alatt is, mint bent, a többi tyúkkal és kakassal. Aztán lassacskán kialakult ez is, elvegyültek végül, de azért ragaszkodóbbak maradtak a többinél.

Sokat segít, hogy kételyeinkkel és kérdéseinkkel nem vagyunk egyedül.

Egyrészt a falvakban élnek olyan idősebb emberek, akik beleszülettek az állattartásba, s jó esetben ezt a tudást szívesen megosztják nemcsak a saját családtagjaikkal, utódaikkal, de azokkal a „gyüttmentekkel” is, akiknek nem volt módjuk elsajátítani a mesterfogásokat. Más látni, és más részt venni benne. Az én nagyanyám még magától értetődőn vágta el minden vasárnap hajnalban egy kakas vagy egy tyúk nyakát, de nekem már nem mutatta ezt meg senki, sőt, anyám is kimaradt a sorból, „kikímélték”, hogy első generációs értelmiségi lehessen. Kényelmes lett volna helyben keresni egy olyan embert, aki levágja helyettünk a baromfit, de a nehezebb megoldást választottuk. Egy próbanapon a szomszédasszonytól megtanultunk mindent a folyamatból az elejétől a végéig, aztán egy hónappal később magunk láttunk neki. Nem volt annyira gördülékeny, és nem lett olyan szép a végtermék sem, de megcsináltuk.

Barátunk a világháló

Elképesztő, milyen sok, egymást segítő közösség alakult az interneten, akiknek tagjai vidéken kezdtek új életet, vagy akik korábbi szakmájukat és életformájukat hátrahagyva, vagy épp azt kiegészítve családi gazdálkodóként, őstermelőként állattartásba kezdtek.

Lám, nekünk is kotlik már ötödik hete a kotlósunk, pedig tojás sincs alatta, s egy távoli sorstárunk ugyanerről a problémáról ír – tucatnyian ajánlanak különféle módszereket a „leszoktatásra”.

Vagy ott van a „kecskések” igazán összetartó csapata. Akad köztük, aki egy tőgypöttyből diagnosztizál teljes kórismét, más a takarmány kiválasztásában ad hasznos információkat, s máskor az is elég, ha biztató szavakat küldenek egy nehezebb ellésnél annak a gazdának, aki épp bajban van emiatt.

Ha elhullik egy állat, vagy épp elragadja a róka, legyen bár apró csirke, totyogós kacsa, virulens kakas, netán ellés közben pusztul el a kecske, s megy utána a kicsinye is emiatt, azt nem egyszerű egyik percről a másikra megemészteni. Tőlünk bölcsebbektől hallottuk, ne akarjunk beleavatkozni mindenáron a természet rendjébe, s fogadjuk el a pusztulást is, legfeljebb azt gondoljuk végig ilyenkor, tehettünk-e volna valamit másképp vagy jobban. Már rég nem vagyunk annyira magabiztosak, hogy erre a kérdésre nemmel válaszoljunk. A nálunk növekvő életek, az állatok és növények figyelemre, kétkedésre és folyamatos kérdésfeltevésekre sarkallnak.

Már nem minden esetben akarjuk megőrizni a „főnöki pozíciónkat”, nem gondoljuk, hogy mindig okosabbak vagyunk, mint ők, sőt egyre inkább érzünk egyfajta egyenrangúságot azokkal a lényekkel, akik körülvesznek minket.

És ha emberi szavakkal nem is, de a viselkedésük számos módjával jelzik, ha valamit akarnak, ha valaminek örülnek, sőt, időnként még azt is, ha ezt-azt viccesnek találnak. Nemcsak a tojásokért, a húsért, de hálásak vagyunk a tőlük kapott nyugodt derűért, az egészségesebb életért, a kevesebb stresszért, és azért az életközösségért, aminek alapján nyugodtan mondhatjuk, hogy már nemcsak ember-, hanem állatbarátaink is vannak.

Forrás: 
Kistermelők Lapja
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kistermelők Lapja 2021/8 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Gyógynövények állatnak és embernek - Megelőzésre és terápiára is

A vadon élő állatok szinte ösztönösen tudják, hogy melyik növényt fogyasszák el szükség esetén. A növényevők könnyű helyzetben vannak, hiszen legelés közben válogathatnak a réten, de sok húsevő faj is növényeket fogyaszt, ha baja van – gondoljunk a macskákra, amikor füvet esznek.

Nem csak vakarózásra használják a fiatal üszők a keféket

A tejelő szarvasmarhák természetes ösztöne, hogy tisztogatják magukat és vakaróznak. Ha lehetőségük van rá, kortól függetlenül az összes jószág előszeretettel használja napi szinten az automata keféket. A Journal of Dairy Science tudományos lapban megjelent kutatás azonban elsőként jellemzi a nem motoros kefék használatát az elválasztott tejelő üszők körében.

A farkasok már velünk élnek

Bár sokan úgy gondolják, a farkasok, medvék, hiúzok a szomszédos országokból járnak át hozzánk, szakemberek már mintegy tíz itt élő farkascsaládról tudnak. Hazánkban két hagyományos élőhelyük volt: az Északi-Középhegység a Dél-Alföld és a Dél-Dunántúl, és a jelek szerint ma is ott élnek.

Érzéketlenítsünk, hogy a ló ne legyen ijedős

Prédaállatokként a lovak természetben való túlélését az biztosította, hogy a környezetre nagyfokú érzékenységgel reagáltak, vagyis megijedtek. De gondoljunk csak bele, milyen furcsa lenne, ha egy rendőrló elvágtázna egy megzizzenő nejlonzacskó láttán, vagy nem lehetne felvenni az állat lábát.

Gazdijogsi a felelős kutyatartásért

Már csaknem 2600-an regisztráltak a felelős állattartást támogató gazdijogsi képzésre - mondta a program hétfői sajtótájékoztatóján Bognár Lajos, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára, országos főállatorvos.

107 ezer termelő kapott már az első napon területalapú támogatási előleget

Az előlegfizetés első napján 107 ezer termelő számára mintegy 73 milliárd forint területalapú támogatás (SAPS támogatás) indult meg, holnaptól pedig több mint 3.000 tejtermelő részére 14 milliárd forint termeléshez kötött tejhasznú tehén támogatás kifizetése kezdődik el - mondta el Nagy István agrárminiszter.

Két különös kedvenc

Dr. Ország Mihály Mindent lehet, de krokodilt, azt nem című roppant humoros könyve az elmúlt harminc évben mit sem veszített aktualitásából. A szerző egyedi hangnemben és bájos iróniával mutatta be a különféle egzotikus kedvenceit.

Genomikai tenyészértékbecslés a magyartarka fajtában

A XXVIII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállításon a húshasznosítású szarvasmarha kategórián belül 5 csoportban hirdettek fajtagyőztest. Ezek közül az egyes fajtákat értékelő bírók közösen választották ki a húshasznosítású nagydíjas egyedet, mely idén a magyartarka lett anyatehén ikerborjaival, a Derecske Petőfi Mezőgazdasági Kft. prezentálásában.

Kis híján kipusztult kutyafajta tenyésztői találkoztak

Erdélyikopó-világtalálkozót rendeznek Somogy megyében, a péntektől vasárnapig tartó eseményen Magyarországról, Romániából és Csehországból tucatnyi tenyésztő több mint száz kutyával képviselteti magát.

Mangalica: a takarmánydrágulás hátulütői

A mangalicának most is keresleti piaca van, viszont a takarmány drágulása minden észszerű határt felülmúl. Talán ezzel lehetne leginkább jellemezni az ágazat helyzetét. Magyarországon jelenleg 7 ezer mangalica kocát és a szaporulatukat tartják, és közülük 900 kocát a bakonszegi Horizont ‘98 Kft. mondhat magáénak. Ez a vállalkozás tartja az összes koca 12–13 százalékát, vagyis meghatározó a magyar piacon.