0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Az élővilág és a munka szeretetére tanítanak

„Elvarázsol az a rendezettség és szépség, amit a méhek megtestesítenek. Amikor kaptárt bontunk, egy jól szervezett társadalom tárul elénk, amiben a család a legfontosabb. Mindenkinek megvan benne a maga feladata, és hihetetlen pontossággal teszik a dolgukat."

„A méhek egytől egyig azon dolgoznak, hogy a családjuknak jó legyen. Hozzávetőleg 60 ezer egyedből áll egy-egy méhcsalád, mégis tökéletes egységet alkotnak” – Fehér Zoltán Sümegen élő és tevékenykedő méhész, a Fehér Méhészet tulajdonosa fogalmazott ekként, amikor feltettük neki a kérdést, hogy miért kezdett el méhekkel foglalkozni.

Későn kezdett el méhészkedni, de nem kérdés számára, hogy addig végzi ezt a minden egyes alkalommal csodát nyújtó munkát, ameddig csak bírja.

– Bevallom, sokáig fogalmam sem volt a méhészetről. Csak annyit tudtam róla, mint a legtöbben: hogy a méhek szúrnak, és hogy az meglehetősen fájdalmas. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer méhész válik belőlem – fogalmazott. – Huszonöt évig bányászként dolgoztam, míg 42 évesen nyugdíjba nem vonultam. Ekkor elég sok szabadidőm lett, és gondoltam, kezdeni kéne vele valamit.

Sok mindennel próbálkoztam, például nádtetőt készítettem a sógoromékkal, de az nem volt jó, nagyon megviselt.

Az anyósóm élettársa méhészkedett, és egyszer elhívtak pörgetni. Érdekes módon, azonnal megtetszett a méhek világa, egyből érdekelni kezdett, hogy hogyan működik. Ráadásul akkoriban jó méztermések voltak, így az üzleti lehetőséget is megláttam benne. Következő lépésként 2003-ban megvettem az első két méhcsaládomat. Hát, így kezdődött. Aztán először szakkönyvekből próbáltam minél több ismeretre szert tenni, de egy káptalanfai ismerősömtől többet tanultam. Másfél évig jártam el vele, és vele a méhészet minden terén jól használható gyakorlatot szereztem. Ezután kezdtem el fejleszteni, évről évre több és több családom lett. Volt már száz-száztizenöt is, bár jelenleg nyolcvanöttel méhészkedem. Itt kell megjegyeznem, hogy 2016-ban az atkavírus megtizedelte a méhészetemet, húsz-huszonegy család volt a veszteségem. Utólag úgy gondolom, hogy ez még nem is volt sok, mert jóval nagyobb arányú elhullásokról lehetett hallani. A méhészkedésem során ez volt a legnagyobb veszteségem.

Visszatérve a fejlesztésekre, úgynevezett gyalogkaptáraim vannak. Magam készítettem őket, abban az ütemben, ahogy a családok száma növekedett.

Fehér Zoltán szerint Sümeg és a környéke nem igazán kedvező a méhészetnek, a talajviszonyok és így a növényzet miatt. Ezért inkább a Dunántúl változatos, dimbes-dombos, erdőkkel és rétekkel szabdalt tájain vándorol a kaptáraival.

– Vándorló méhészkedést folytatok, Sümegen a telephelyem van. Visszagondolva, ez nem volt túl szerencsés választás annak idején, de akkor még nem tudtam jól felmérni a viszonyokat. Kevés a megfelelő növény a környéken, kevés az akác is, ezért a megfelelő időszakban megyünk a környéken. A méheket olyan területeken vándoroltatom, ahol repce és akác is van, hogy megfelelő mennyiségű mézet tudjanak termelni. A repcével indítjuk a szezont, aminek még felélik a termékét a méhek. Az első 10–15 évben lejártunk Somogy megyéig az első akáctermésért, onnan pedig Zalába mentünk a másodikért. De ez már a múlté, mert annyira egybeesik a virágzás az időjárás miatt, hogy nem érdemes különválasztani az időszakokat. Az akác után a hárs következik.

A jó gyűjtés érdekében az uzsai részre, az úgynevezett Hubertus-erdőbe visszük a méhcsaládokat.

El kell mondanom, hogy idén nagy szerencsém volt, sikerült elmennem facéliáért. Véletlen volt az egész. Csabrendeknél útépítőkkel beszélgettem, és egyikük mondta, hogy Csorna környékéről érkezett, ahol sok a facélia. Segített felvenni a kapcsolatot az illetékes gazdával, és sikerült megállapodnom vele. Nagyon jól sikerült a gyűjtés, örültünk neki. Pótolta valamennyire az akác kiesését, és a méheknek is használt. Hozzá kell tennem, hogy keveset etetek cukorral, csak ha nagyon szükséges. Azután a napraforgó következett. Annál hagytam őket, hogy maguknak gyűjtsenek, a megélhetésükhöz. Amint ez befejeződött, hazahoztam őket a Marcal-partra, és ezzel zárul is a méhészeti szezon.

A jó mézet vizsgálat nélkül, a keretek lefedettségéről felismerik a szakemberek, Fehér Zoltán is.

– A víztartalmat nem szoktam mérni, mert látom a méz csorgásán, hogy milyen minőségű. Ha nem úgy folyik, mint a víz, hanem „csigázik”, akkor csak jó lehet. Egyébként már a kereten is kirajzolódik az állaga. Ha legalább a negyed részük be van fedve, akkor teljesen biztos, hogy jó a méz. A mi mézünk természetes, semmit nem változtatunk rajta, miután kipörgettük. Belekerül a hordóba, és ha szükséges, kicsit felmelegítjük harmincöt fokra. Akkor átszűrjük, és tudjuk üvegezni.

Az elmúlt évtizedekben a mézfogyasztás folyamatosan növekedett, mert egyre többen felismerik, hogy ez egy természetes és csodálatos anyag, ami több téren „támogatja” az egészséget, jótékony hatással van az emberi szervezetre.

– Az emberek egyre tudatosabban voksolnak az egészséges életmód mellett, és ennek része a méz, ami csodálatos egy táplálék.

Rengeteg jótékony hatása van, és ezt mind többen felismerik. Mondják, a méz orvosság. Bár receptre nem írják fel, sokan tudják, hogy ez így igaz, ezért keresik és fogyasztják. Persze lényeges, hogy csakis igazi mézet vegyenek és egyenek, olyat, ami hiteles forrásból, igazi termelőtől származik. El kell mondanom, hogy amióta méhészkedünk, mi nem nagyon használunk otthon cukrot. Amibe csak lehet, mindenbe mézet teszünk, – legyen az akár kávé vagy tea. Mert egészséges, és persze mert szeretjük!

A piac? Nos, természetesen ki kellett alakulnia a vevőkörnek. Korábban hordóban értékesítettem a méz nagy részét, de amióta a lányom a Facebookon kínálja a mézünket, azóta sokkal nagyobb az „egyéni” kereslet. Nemcsak érdeklődnek, hanem viszik is a mézeinket, elvégre teljesen természetesek – és finomak.

Fehér Zoltán most már szeretné állandó helyre telepíteni a méhcsaládjait, mert a kaptárok folyamatos mozgatása elég nehéz.

Tehát most a megfelelő terület megtalálása a meghatározó feladat számára. Azonban továbbra sincs kétsége afelől, hogy ameddig csak bírja, folytatja a méhészkedést, és a családja is segíti, támogatja ebben.

– Imádom a méheket, a méhészetet, soha nem tudom megunni. A szakma iránti lelkesedésünk nem csillapodott, folyamatos a késztetésünk, hogy minél többet tanuljunk róluk és tőlük. Pedig már rengeteg időt töltöttünk a méhekkel, mégis, a mai napig tudnak újat mutatni nekünk. Falusi gyerek voltam, szeretek a természetben lenni, és még ehhez is hatalmas pluszt adnak a méhek. Amikor kimegyek és feléjük közelítek, már 50 méterről hallom a zümmögésüket, és amikor belenézek a kaptárba, minden egyes alkalommal elvarázsol. Egyszerűen öröm látni a munka eredményét, amit ezek a parányi, szorgalmas méhek végeznek.

Szeretek a közelükben lenni és minél több időt tölteni velük. Számomra nem kétséges, hogy a méhek az élővilág és a munka tiszteletére tanítanak.

Számunkra a méhészkedés nem egyszerűen munka és jövedelemforrás, hanem életforma. A természettel és azon belül a méhekkel együtt lélegzünk, együtt mozgunk, együtt változunk. Szerintem így van ez jól…

Forrás: Magyar Mezőgazdaság