Back to top

Két ritka kártevő

Számos kártevőfajunk ritkán kerül szem elé, mert a kártétele nem szembeötlő, vagy tápnövényének mezőgazdasági szerepe kevésbe jelentős. Ilyen a városi parkokba gyakran ültetett aranyeső két kártevője is.

Az aranyeső-levélbolhák a levél fonákán tartózkodnak
Az aranyeső-levélbolhák a levél fonákán tartózkodnak
A közönséges aranyesőt (Labur­num anagyroides) vagy hibridjét, a hosszúfürtű aranyesőt (La­burnum × watereri) gyakran ültetik kertekbe, városi parkokba, és mivel hazánk számos területén kivadult, természetes élőhelyeken is megtalálható. Bár a jellegzetes, hármasan összetett leveléről jól felismerhető a viszonylag magasra növő (5-6 m) cserje, amely kisebb fává is fejlődhet, gyakrabban vesszük észre április közepétől június közepéig, amikor a sárga, lecsüngő fürtű virágzata nyílik. Kevéssé ismert, hogy a hüvelyekben fejlődő magjai erősen mérgezők.

Kultúrtörténeti érdekessége a növénynek, hogy megihlette J. R. R. Tolkient, a Gyűrűk urának szerzőjét, és a Szilmarilok regényében szereplő két mitológiai fa közül az egyik, Laurelin, feltehetően egy aranyeső.

Közép- és Dél-Európában őshonos, hazánkba valószínűleg betelepítették, de sok helyen kivadult. Két olyan kártevőt is ismerünk, amely ezen a fajon fordul elő, valószínűleg növénnyel együtt behurcolt idegenhonos fajok.

Aranyeső-levélbolha

Az egynemzedékes aranyeső-levélbolhával (Livilla variegata) leginkább a virágzási időszakban találkozhatunk, vagyis április, május és június során figyelhetjük meg, egyedei leggyakrabban a levél fonákján ülnek. Testük 3-4 milliméter hosszú, zöldes, a hím tompább, a nőstény neonosabb árnyalatú. A pofakúp hosszú, előrefelé áll, robosztus, az első szárnyak vége barnás-szürkés. A kártevőnek egyetlen tápnövénye van, az aranyeső. Olykor más növényre is átugorhat, de ott nagy valószínűséggel nem táplálkozik.

A faj érdekessége, hogy az ismert előfordulási adatai Budapestre és környékére koncentrálódnak, a fővároson kívüli területeken alig tudunk valamit az előfordulásáról.

Fekete, erősen viaszos testű az aranyeső-levéltetű
Fekete, erősen viaszos testű az aranyeső-levéltetű
Bár az aranyeső-levélbolhával erősen fertőzött növény levelei sokszor torzulnak, a szélei hullámosak lesznek, egyes esetekben kanalasodnak, nem egyértelmű, hogy ezeket a tüneteket ténylegesen az aranyeső-levélbolha okozza.

Védekezni kontakt és felszívódó szerekkel lehet ellene, de kérdéses, hogy kell-e, hiszen a levélbolha rövid ideig tartózkodik a növényen, és a tünetei (már ha ezeket a tüneteket tényleg a levélbolha okozza) enyhék.

Aranyeső-levéltetű

Az aranyeső kivadult példányai sokfelé előfordulnak hazánkban
Az aranyeső kivadult példányai sokfelé előfordulnak hazánkban
Fotó: Dr. Kontschán Jenő
A megközelítőleg 1,5 milliméter testhosszúságú fekete aranyeső-levéltetű (Aphis cytisorum) szárnyatlan alakjai a kiválasztott viasznak köszönhetően inkább szürkés árnyalatúnak tűnnek. Általában a fiatal hajtásokon, a levélnyeleken találkozhatunk velük, de aztán a virágzaton és a maghüvelyeken is megjelenhetnek. Ezeken a helyeken nagy számban csoportosulnak, jelenlétükre a megnövekedett hangyalétszám is utalhat az aranyesőn.

Nem monofág faj, más fás szárú pillangós növényen (pl. zanótfajokon) is előfordulhat.

A seprűzanóton pedig egy önálló alfaja is él (A. cytisorum sarot­hamni), amelynek szárnyatlan egyedeit nem lehet a törzsalaktól elkülöníteni, csupán az ivaros egyedek alapos tanulmányozása segíthet az azonosításukban (pl. a seprűzanóton élő alfaj lábszára duzzadtabb, és több illatmiriggyel rendelkezik).

Az aranyeső-levéltetű elleni védekezés a jól ismert levéltetű elleni szerekkel lehetséges a tetvek megjelenése idején, tavasz közepétől nyár elejéig, később egyedszámuk jelentősen visszaesik, kártételük már nem lesz szembeötlő.

Dr. Kontschán Jenő

Forrás: 
Kertészet és Szőlészet
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kertészet és Szőlészet 2021/38 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Növénybazárból nyári bevétel

Sok hazai egynyári- és balkonnövény-termesztő kertészet szembesül a nyári bevételhiánnyal. A tavaszi értékesítési idény egyre hamarabb fejeződik be, sokak szerint a kereslet egyik napról a másikra hagy alább, és az őszi értékesítés is visszafogottabb. Lenne rá megoldás, hogy nyáron is bevételhez juthassanak a termelők.

A kerti tavak szerepe

Magyarországon az emberek majdnem háromnegyede városokban él. Az elvárosiasodás következtében rohamosan pusztulnak a természetes vizes élőhelyek. A parkokban, magánkeretekben eredetileg esztétikai céllal létrehozott dísztavak jelentős szerepet töltenek be a meglévő természetes életközösségek fenntartásában, afféle biohűtőként működnek, ezáltal elviselhetőbbé teszik a városi klímát.

Betakarítónap a helyi termékekért

Egyre inkább visszatérnek a termelésbe az olyan gazdák, akik nemcsak minél finomabb és jobb, hanem egyben egészséges termékeket akarnak kínálni az embereknek, és ez egyre inkább bekerül a köztudatba. A Reziben tartott Gyümölcsoltó és –betakarító Nap évek óta kiváló alkalmat nyújt, hogy olyan gazdálkodók is bemutatkozzanak a nagyközönségnek, akik egyelőre kicsiben termelnek.

Mi legyen a lehullott levelekkel?

Őszi lombhullás idején felmerül a kérdés, mit kezdhetünk a lehullott levelekkel. A zsenge hajtásokról, a gyepről ajánlott összegereblyézni, mert alatta a fű kirohadhat, a fényhiány miatt pedig barna foltok képződhetnek.

Mandulatermesztés - Ígéretes újdonságok

Bodrogkeresztúron rendezett mandulatanácskozást a Pullulo faiskola, amire ismét sok osztrák és német gazdálkodó is kíváncsi volt a magyar termesztők mellett. A termelői érdeklődés a mandula iránti gyorsan növekvő keresletnek és az új fajtáknak, technológiáknak köszönhető, amelyek a magyar faiskola közvetítésével nálunk is elérhetők.

Gombatermesztés biológiai védekezéssel

A gombatermesztés biológiai védekezésen alapuló módszerét dolgozták ki a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és az Új Champignons Kft. szakemberei egy uniós támogatással megvalósított kutatás-fejlesztési program keretében – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

Telepítsünk ellenálló, régi almafajtákat

Lassan újra nyugalmi állapotba kerül a kert, az utolsó zöldségek betakarítása is véget ér, ugyanakkor eljött a facsemeték telepítésének az ideje. A biotermesztés egyik sarkalatos pontja a vegyszermentes termesztés, aminek sikerét nagyban befolyásolja, hogy milyen fajtát ültetünk.

Sri Lanka egyelőre letett ambiciózus biogazdálkodási tervéről

Sri Lanka a világon elsőként szerette volna organikussá átalakítani a mezőgazdaságát, ennek keretében teljes tilalmat rendelt el a műtrágyák importjára.

Fogyasztása kínzás, boldogság és függőség egyben

Napjainkban egyre nagyobb a keletje a chilipaprika-termékeknek, és egyre többen kezdenek bele a termesztésébe is. A termesztők számos hazai és nemzetközi versenyen mérhetik össze a paprikából készített különféle termékeiket, amelyek mind inkább előfordulnak mindennapjaink étkezésébe, valamint a hazai gasztronómia is szívesen nyúl a chilis termékekhez.

Komposzt, mulcs és megelőzés

Októberben már őszies arcát mutatja a természet. A kiskertekben a termés jó része már leérett, zajlik a betakarítás, vannak, akik már a jövő évi szezonra készülnek. A kertben keletkezett növényi hulladékot felhasználhatjuk talajtakarásra is. Emellett ne feledkezzünk el gyümölcs- és díszfáink védelméről sem!