0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

ÖKO EXPO kiállítás és konferencia

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara főszervezőként két éve rendezte meg az első ÖKO EXPO kiállítás és konferenciát – hagyományteremtő jelleggel –, ami beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Egy év kényszerű kihagyás után ismét gazdag programkínálattal várjuk az érdeklődőket október 1-2-án Hajdúnánáson, a Kendereskertben.

A rendezvény megvalósításában támogató partner a Magyar Biokultúra Szövetség, a Kelet-magyarországi Biokultúra Egyesület, a Biokontroll Hungária Kft., az Agrárminisztérium, a Debreceni Egyetem és Hajdúnánás Város Önkormányzata.

Rendezvényt az a szándék hívta életre 2019-ben, hogy az egyre növekvő hazai ökológiai szektor szereplőinek közös megjelenési platformot kínáljon, találkozási felületet az öko gazdálkodásban érintett termelők, feldolgozók, kereskedők, szolgáltatók, illetve tudományos szakemberek, szaktanácsadók részére. Megerősítést nyert, hogy folytatni kell a hiánypótló kezdeményezést, van rá igény, és van hozzá téma bőven.

A kiállítás és konferencia két napjának kínálatát úgy állították össze a szervezők, hogy a szakmai programokat, előadásokat, kerekasztal-beszélgetéseket könnyedebb közönségprogramok, látványos bemutatók kísérjék, tartalmas élményeket kínálva a kilátogató szakembereknek, családoknak, az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődőknek.

Minden program a kiállítás tematikája és szemlélete köré épül, beleértve a legkisebbeknek szóló interaktív öko játszóházat is.

Maga a helyszínválasztás sem véletlen, hiszen mi adhatna hitelesebb keretet egy ökológiai kiállításnak, mint egy ökológiai mintagazdaság, lenyűgöző őshonos állatparkjával. A szakmai konferencia fő fókusza a precíziós technológiák jelentősége, a közétkeztetési reform nyújtotta lehetőségek és kihívások, valamint az ökológiai gazdálkodásra átállás. Látogatóink mintegy 40 – input-anyagokat, szolgáltatásokat, szaktanácsadást, a legmodernebb technológiákat, munkagépeket, gépalkatrészeket, analitikai műszereket kínáló – kiállítóval találkozhatnak, erősíthetik szakmai, üzleti kapcsolataikat, illetve kóstolhatnak, vásárolhatnak kiváló biotermékeket.

A rendezvény mindkét napján gépbemutatót tartunk, ahol a szántóföldi és kertészeti művelés gépeit tekinthetik meg az érdeklődők működés közben, de látványos drónbemutató is lesz.

Mindemellett az iskolákat is megszólítjuk, a biogazdálkodás iskolákban történő bevezetéséről szóló izgalmas előadással. A közétkeztetésben részt vevőknek pedig gasztroversenyt szervezünk gyerekzsűrivel, valamint bemutatásra kerül a Hajdúnánási program, mintafőzéssel egybekötve. Bízunk abban, hogy minden látogató megtalálja a számára izgalmas, érdekes élményeket, értékeket. Várunk minden érdeklődőt!

A részletes program a www.nak.hu/okoexpo oldalon található. A regisztrációs link ITT érhető el.

Forrás: NAK sajtóközlemény