Back to top

Októberben kezdődik az őszi rókavakcinázás

A rókák veszettség elleni vakcinázására idén ősszel is sor kerül, ezért ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe az érintett térségekben. A repülőgépes vakcinázás 2021. október 2-16. között zajlik hazánk déli és keleti megyéiben.

Az immunizálás során a vakcina tartalmú csalétkeket kisrepülőgépekről juttatják ki a területre, ez azonban a lakott, sűrűn beépített övezeteket nem érinti. Az ebzárlat és a legeltetési tilalom elrendeléséről, valamint az egyes területekre vonatkozó pontos időpontokról az illetékes járási állategészségügyi hivatal, illetve a települési önkormányzat a hirdetőtáblákon tájékoztatja a lakosságot. A külterületeken elhelyezett plakátok pedig a kirándulókat figyelmeztetik majd. A programba bevont területek tájékoztató jellegű térképe, valamint az érintett települések megyei bontású listája a Nébih weboldalán is elérhető.

A veszettség fő terjesztője a vörös róka, melynek hazai állománya mintegy hetvenötezer egyedre becsülhető.

A veszettség a vadon élő és a házi emlősállatokra, valamint az emberre egyaránt veszélyt jelent, ezért a kutyák veszettség elleni védőoltása kötelező, a macskáknak pedig ajánlott.

Az immunizálási program eredményességét a kilőtt rókák laboratóriumi vizsgálatával ellenőrzi a Nébih. Az előző évek eredményei alapján a vakcinázott területen a rókák mintegy háromnegyede felvette a vakcinát tartalmazó csalétket. A program sikerét bizonyítja, hogy a betegség az elmúlt években már csak elvétve fordult elő hazánkban. Utoljára 2017-ben, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mutatták ki a vírust Magyarországon. Emberi megbetegedés pedig már több mint huszonöt éve nem történt.  A kedvező járványügyi helyzetnek megfelelően a vakcinázandó területet is csökkenteni lehetett.

A hazánkkal szomszédos országok közül Romániában és Ukrajnában még előfordul a veszettség.

A román hatóság az utóbbi időben többször is kimutatta a veszettség vírusát a magyar határ közelében. Utoljára 2021 februárjában jelentettek újabb, ezúttal rókát érintő esetet. Kárpátalján 2020-ban 12 esetben mutatták ki a veszettség vírusát házi- és vadállatokban. A betegség jelenléte keleti szomszédainknál alátámasztja a hazai megelőző intézkedések fenntartásának fontosságát.

A téma iránt érdeklődőknek érdemes felkeresniük a Nébih veszettséggel foglalkozó tematikus honlapját (www.veszettsegmentesites.hu), ami többek között a betegség tüneteiről, terjedésének módjáról és a megelőzéséről is tájékoztat.

Forrás: 
NÉBIH Sajtóközlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Határidő változás a termeléshez kötött anyatehén tartás támogatásához szükséges adatszolgáltatási kötelezettségnél

A Nébih felhívja azon állattartók figyelmét, akik igénybe kívánják venni a 2021-es támogatási évre az anyatehéntartás támogatást, a szaporítási eseményeket legkésőbb 2021.december 31-ig be kell jelenteniük a Termékenyítési Rendszerbe (TER). Ehhez gyors és biztos megoldást jelent a Nébih által üzemeltetett webENAR felület használata.

Hamis akácmézet vontak ki a forgalomból

A kifogásolt tételeket a Magyar Mézkiszerelők Egyesülete és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület jelzése alapján kezdett vizsgálódni a Nébih. A laboratóriumi vizsgálat pedig igazolta, hogy az üvegek nem akácmézet tartalmaztak.

Nyolc babapiskóta akadt fent a termékteszten

A Szupermenta termékteszten ezúttal 24 babapiskótát, illetve babapiskóta jellegű terméket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból egyik termékkel sem akadt gond, nyolc termék esetében azonban előfordultak jelölési hibák.

Fürjeket és szalonkát is próbáltak Olaszországba csempészni

Nemzetközi hatósági akció keretében több tucat vadmadár, köztük védett fajok csempészett tetemét foglalták le Szlovéniában - közölte szerdán a szlovén pénzügyőrség. A védett állatokat Horvátországból próbálták meg Olaszországba szállítani a tettesek.

Befogták a Bükkben kóborló szervált

Az elmúlt napokban több helyen is megjelent a hír, miszerint szervált láttak - sőt, videóztak - a Bükkben. Az Afrikában őshonos macskaféle viselkedéséből is látszott, hogy korábban fogságban tartották, ahonnan vagy megszökött, vagy szabadon engedték.

Nincs megoldás az aranysakál ellen

Az aranysakál bizonyítottan őshonos ragadozó fajunk, mert már a jégkorszak előtti időszakból, a Villányi-hegységből származnak olyan leletek, melyek szerint élt Magyarországon egy állat, amit később sakálnak (Thus aureusnak) neveztek. A sakál a középkortól tagja a hazai faunának, mely kis számban, de állandóan jelen lehetett a Kárpát-medencében.

Növeljük a zöldfelületet

A globális fölmelegedés összetett folyamat, nem lehet leegyszerűsíteni, azonban ok-okozati összefüggések következtében képes módosítani a növényi életjelenségeket. A természeti törvények értelmében általános jellegű, de különbözőképpen hat a mezőgazdasági, kertészeti és erdészeti növényekre, közvetlen a hatása az időjárásra, a növények stresszállapotára, valamint az emberek, állatok környezetére.

Újabb megyékben jelent meg a madárinfluenza: 34 ezer állatot ölnek le

Madárinfluenza jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei baromfiállományokban szerdán - közölte a Nébih az MTI-vel.

Penészes darált diót hívtak vissza

A Tesco-Global Zrt. visszahívta és kivonta a forgalomból a "TS Darált dió 200g" megnevezésű terméket penészedés miatt - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.

Rekord mennyiségű tengeri tehén pusztult el

Július óta minden héten rekordokat döntöget a vadgazdálkodási hatóságok által közreadott elpusztult tengeri tehenekről szóló jelentés. November közepére pedig átlépte az 1000 példányt az elhullott egyedek száma.