0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Citromka szerkesztőségünkbe látogatott – vesztére

Óriás citromot vettek szemügyre és kóstoltak munkatársaink, melyet a Kertészet és Szőlészet egyik legrégibb előfizetője, a 87 éves Kaldeneker József kertészmérnök termesztett. És arra is fény derült mi is az albedó…

A címben szereplő kicsinyítő képző furcsának tűnhet, de nem vicc. A termés nagy volt, de benne a gyümölcshús ahhoz képest kevés. Tehát így lett belőle „citromka”.

Valami úgy tűnt, nincs rendben…

Ebből az óriási citromból az első tövek a Dánszentmiklósi Micsurin Kertészetből kerültek Kaldeneker Józsefhez, aki ezután csak évekkel később kezdte „nagyban” szaporítani e fajtát.

Tíz évvel ezelőtt a korábban virágtermesztésre hasznosított fóliasátrait kedvtelésből beültette citromokkal. Mint mondja: ha bemegy ezekbe a sátrakba és a citromokat gondozza megnyugszik, jó kedve lesz.

Első ránézésre szinte félelmetesek e termések, de nem, Csernobilnak nincs köze hozzájuk. A növények saját gyökéren vannak, nem oltottak, fajtájuk nem ismert. Azonban kettévágva látszik, hogy bennük a gyümölcshús csak kis részt foglal el, azonban a héj nagyon vastag. Ha ilyet vennénk a boltban, mérgesek lennénk, mert bár nagyon ízletes, sok citromlevünk nem lesz belőle ahhoz képest, hogy mekkora a termés. De nem véletlenül…

Flavedó és albedó, na meg a pektin

E citromfajtát valószínűleg direkt úgy nemesítették, hogy az albedója legyen vastag, a gyümölcshús mennyisége csak másodlagos szempont volt.

A citrusok (citrom, narancs, mandarin, klementin, pomeló, grépfrút, kumkvat, stb.) termésének külső rétegét, a jellegzetes sárgás színű héját, flavedónak nevezik. A belső, fehér réteg, ami puha és taplószerű, az albedó.

A lekvárgyártás egyik hozzávalója a pektin. A pektin növényi rost, amely folyadékkal keveredve gélszerű anyagot képez. A pektint „vegetáriánus zselatinnak” is nevezik, kiváló alapanyag lekvár és dzsem készítésére. Az alma mellett nagy mennyiségben található a birsalmában, citrusfélékben, barackban, szilvában és még sorolhatnánk. A pektin “E” száma az E-440, ami egy természetes növényi kivonatú zselésítő adalékanyag. Számos jó hatása ismert: javítja a tápanyagok felszívódását, méregtelenít, képes a koleszterinszintet csökkenteni.

Tehát pektint készítenek a citrusok termésének az albedójából is, valószínűleg ez a citrom is elsősorban ilyen célra nemesített fajta lehet. A szerkesztőségünkben áldozatul esett gyümölcsnek pont azt a részét nem használtuk, amire való, ám a héja lereszelve (lévén nem lett kezelve tartósító és fényező anyagokkal) is kiváló ízű, és a leve is nagyon finom volt.

Ha nem is a híres magyar narancs, de egy magyar citrom ellátogatott szerkesztőségünkbe – vesztére. De azért jól szórakoztunk vele! Köszönjük József!

Forrás: magyarmezogazdasag.hu