0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Közel 9000 pohár tej fogyott Vásárhelyen

A nemzetközi hírnévnek örvendő hódmezővásárhelyi állattenyészési napok nem kizárólag a szakmának szól, a szervezők gondoskodnak róla, hogy kisgyerektől idős emberig mindenki bőségesen találjon programot magának a három nap alatt. Szétnéztünk, és idén is azt tapasztaltuk: nem véletlen, hogy a dél-alföldi esemény ezrével vonzza a látogatókat.

A napokban lezajlott Hódmezővásárhelyen a 28. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok. Az eseményt a legrangosabb hazai szakmai rendezvények között tartják számon, de nem mellékesen – és ez a nyitóünnepségen is elhangzott – a város turizmusát is feldobja erre a néhány napra. Lapunk munkatársai végig jelen voltak, magunk is tapasztaltuk, hogy óvodás- és iskoláscsoportok, családok, baráti társaságok látogatnak ki hatalmas létszámban. Nem véletlenül: a három nap alatt közel 80 programból lehetett választani, ebből most csak néhányat emeljünk ki. Érdekes látványosság volt a Sárrét Közalapítvány 22 ezer literes utazó óriás akváriuma, ahol hazai halfajokat nézhettünk meg.

A magyar kutyafajták bemutatóján pedig megszívlelhettük azt az tanácsot, hogy ne hagyjuk feledésbe veszni hazánknak ezen értékeit, válasszunk bátran négylábú barátnak mudit, pumit, komondort. 

Van, aki ódzkodik a kecske- és juhhús fogyasztásától, illetve az ilyen eredetű tejtermékektől. A juhtenyésztő egyesület területén érdekes kezdeményezéssel igyekeztek ezt a helytelen berögződést oldani, ízletes fogások kóstoltatásával próbálták közelebb hozni az emberekhez ezeket a termékeket. Az ötlet remeknek bizonyult,  az elkészült adagok igen gyorsan elfogytak. Megkóstoltuk: a szaftos, filézett báránycomb puha fehér kenyérrel párját ritkította. 

Ha állattartásról beszélünk, a hagyományőrzés szinte megkerülhetetlen, ennek szép példáját láttuk az erőt és ügyességet kívánó köböre viadalt szemlélve. A több évszázados lovas versengésben két csapat harcol egymással – a bemutatókon egy szőrméért, a kommentátor elmondása szerint Ázsiában még ma is előfordul, hogy egy leölt kecskéért. 

Az állattenyésztési napok idején a szervező Hód-Mezőgazda Zrt. „tejivót” bocsát a látogatók rendelkezésére, melyből korlátlanul fogyaszthat bárki. Ez a lehetőség rendkívül népszerű, mindig hosszú sorok állnak a pultnál. A háromnapos rendezvény alatt 1745 liter tej fogyott. Ez ugyan kevesebb, mint a 2018-as, 2300 literes eddigi rekord, de a cég a mostani eredménnyel elégedett: ősz van, a friss, hűtött tej pedig meleg időben fogy jobban. Azt is megtudtuk, hogy ez a tej az, amelyet a kiállított állatoktól fejnek le.  Ez először a szomszédságban működő Boppe Tejfeldolozó üzemhez kerül, majd pasztörizáltan, kezelten jut vissza a kiállítás területén elhelyezett tartályba.

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu