Back to top

A közösség erejével az élelmiszerpazarlás ellen

Idén lett 5 éves a Nébih Maradék nélkül élelmiszerpazarlás-megelőzési programja, amelynek megünneplését szeptember 29-re, vagyis az élelmiszerpazarlás elleni világnapra időzítette a hivatal. Az alkalomból „Nem leszek szemét!” címmel nyereményjátékkal egybekötött közösségi média kihívás indul.

A játék célja, hogy az élelmiszerpazarlást megelőző egyéni erőfeszítések a közösség erejének köszönhetően megsokszorozódjanak, és ezáltal minél szélesebb körben megismerjék a problémakört, valamint a lehetséges megoldásokat. Az élelmiszerpazarlás korunk egyik legjelentősebb fenntarthatósági kérdése.

A teljes élelmiszerláncot érinti a probléma, de a fejlett országokban a kidobott élelmiszerhulladék mennyiségének több mint feléért a háztartások felelősek.

Az ENSZ 2016-ban közzétett fenntartható fejlődési célkitűzése, hogy 2030-ig felére csökkenjen a háztartásokban keletkező élelmiszerhulladék. Bár hazánkban 2016 és 2019 között 4%-kal (68 kg-ról 65 kg-ra) csökkent a fejenként kidobott élelmiszer mennyisége, a kitűzött cél eléréséhez továbbra is komoly erőfeszítéseket kell tennünk.  Ráadásul a kidobott élelmiszer fele elkerülhető lenne, amelyet pénzösszegre átváltva elmondhatjuk, hogy egy átlagos, 4 fős magyar háztartás 128 000 forintnyi élelmiszert pazarol el évente. Ennek legnagyobb részét a készételek – vagyis a legtöbb befektetett energiát igénylő kategória – adják, évente 13,7 kg kerül a szemetesbe. Ezt követik a zöldségek és gyümölcsök (5,9 kg), majd a pékáruk (5,3 kg).

Az élelmiszerpazarlás csökkentés fő eszköze a szemléletformálás, amelyet már fiatal korban el kell kezdeni.

Erre az elmúlt 5 évben kiemelt hangsúlyt fektetett a Nébih: több mint 10 000 gyerek számára tartottak szemléletformáló foglalkozást személyesen a Maradék nélkül program munkatársai. Emellett a foglalkozásokhoz kapcsolódó tudásanyagot egy rendkívül sokszínű oktatási eszköztár formájában – foglalkoztató füzet, prezentációkanimációs videók, online tanóra – tette közzé a hivatal, amely bárki számára szabadon elérhető.

Másik fontos célcsoport a felnőtt lakosság, akik kiemelt szerepet játszanak a jövő generáció szokásainak kialakításában is. Őket kívánja megcélozni a Nébih „Nem leszek szemét!” kihívása, amely idén szeptember 29-től október 16-ig tart. A Maradék nélkül program munkatársai arra buzdítanak mindenkit, hogy a játék bő két hete alatt osszák meg ismerőseikkel, barátaikkal, hogy ők mit tesznek az élelmiszerpazarlás ellen. Ehhez számos ötletet, informatív grafikát és egyéb tippet találnak a Maradék nélkül közösségi média felületein, de olyan játékos bejegyzésekkel is találkozhatnak a résztvevők, mint az Élelmiszerpazarlás-BINGO. 

A kihíváshoz kapcsolódó nyereményjátékban a játékszabályzatban felsorolt aktivitásokkal pontokat is szerezhetnek a résztvevők.

Például, ha másokat is meghívnak a kihívásba, megosztják kedvenc maradékmentő receptjüket, vagy ha jelentkeznek a Nébih 3. háztartási élelmiszerhulladék mérési akciójára.

Illusztráció
Illusztráció
Fotó: pexels.com

Minél több pontot gyűjt valaki, annál többféle nyereményért szállhat versenybe. A nyereményjátékban való részvétel regisztrációhoz kötött, a megosztott bejegyzéseknek pedig tartalmazni kell a #nemleszekszemét jelölőcímkét és a @maradéknelkül jelölést.

Az élelmiszerpazarlással és annak megelőzésével kapcsolatos további információk a Maradék nélkül weboldalán olvashatók. A kihívás és a nyereményjáték részletei itt érhetők el.

A Maradék nélkül közösségi média felületei:
-    Facebook
-    Instagram

Forrás: 
Nébih

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Gasztroturizmus: nyolc város különleges ételei

A gasztronómiai élmények miatt utazni egyre népszerűbb szegmense a turizmusnak. A pihenni vágyók gyakran nem a nevezetességek, hanem a finomságok keresik fel a világ nagyobb városait, hogy az azokra jellemző ételeket végig kóstolják. Fedezzünk fel nyolc várost, melyek híresek étel különlegességeikről, valamint lenyűgöző étkezési kultúrájukról.

Magyar gasztrocsatornák a Youtube-on – őket kövesse egy kis inspirációért

Nincs épp kéznél egy új szakácskönyv, meguntuk a gasztroblogokat és jobb lenne, ha valaki be is mutatná az adott receptet? Szemezgessünk a magyar Youtube-szcéna gasztrocsatornái közül!

Nagy karácsonyi asztalfoglalás Norvégiában

Évi 13 éve él Norvégiában, a festői szépségű Lofoten-szigeteken, az Északi-sarkkörön túl. Megtanulta, hogyan lehet elviselni a fél évig tartó sötétséget, vagy akár a júliusi hóesést, és mivel remek szakácsnő, aki szeret mindent önállóan kipróbálni, a norvég konyhát is hamar felfedezte. Nagy karácsonyi asztalfoglalás sorozatomban nemzetközi ünnepi ízeket, illatokat, élményeket mutatok be.

Min változtat a Talajvédelmi Cselekvési Terv?

Magyarország természeti erőforrásainak közel a harmadát, a nemzeti vagyon közel negyedét a termőföld képezi. Vagyis hazánk legértékesebb természeti erőforrása a termőtalaj. Világ­viszonylatban is kiemelkedően jó talajadottságokkal rendelkezünk. Talajkészleteink észszerű hasznosítása, védelme és javítása mezőgazdaságunk és környezetvédelmünk közös feladata.

Mely élelmiszerekből lehet hiány jövőre? (II. rész)

Bizonyos élelmiszerek eltűntek a boltok polcairól, vagy jelentősen megdrágult a koronavírus-járvány hatására. És úgy tűnik, ez a tendencia következő években is megfigyelhető lesz, mert a pandémia mellett olyan tényezők is negatívan befolyásolták az élelmiszerláncokat, mint a klímaváltozás, vagy brexit miatt kialakult kamionsofőrhiány az Egyesült Királyságban, de említhetjük a tengeri szállítmányozás akadozástát is.

10 éves csúcson az élelmiszerárak novemberben

Részben a kínálat szűkössége, valamint a szemestermények és a tejtermékek drágulása miatt novemberben már a negyedik egymást követő hónapban nőttek az élelmiszerárak a világon az előző hónaphoz képest.

Feldman: A jövőben is fejlesztjük a hazai élelmiszeripart

Gyors tempóban emelkednek az energia- és alapanyagárak, amit a termények és élelmiszerek árában is érvényesíteni kellene. Hogyan hat mindez a zöldség-gyümölcs ágazatra, ezt boncolgatták a FruitVeB évzáró konferenciáján Kecskeméten. A tanácskozás első témakörében a feldolgozóipar helyzetét taglalták.

A Spar újabb 1,5 milliárd forintot fordított üzlethálózata modernizálására

Összesen több mint 1,5 milliárd forintot fordított a Spar Magyarország két vidéki egysége felújítására és egy új budapesti üzlet átadására - közölte a cég az MTI-vel csütörtökön.

Az élelmiszerek 9,4 százalékkal drágultak

Az ipari termelői árak októberben 18,5 százalékkal nőttek éves összehasonlításban, az egy hónappal korábbihoz képest pedig 4,5 százalékkal emelkedtek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal

Állatjóléti szempontok miatt lassan növő csirkékre váltanak Amerikában

Az amerikai baromfiipar felkészült rá, hogy növelje a lassan növő fajták termelését, miután egy nagy befolyással bíró állatjóléti csoport kijelentette, csak az ilyen fajták kaphatják meg a minősített tanúsítványukat.