Back to top

Pusztuló lucfenyvesek helyére 370 ezer őshonos fát ültettek az Őrségi Nemzeti Parkban

Huszonhat hektár pusztuló lucfenyvest számoltak fel, helyettük 370 ezer darab, őshonosnak számító fa csemetéjét ültették el, fa- és cserjefajokban bővelkedő erdősítéseket hoztak létre az Őrségi Nemzeti Parkban; a két éven át zajló, most záruló természetvédelmi projekt megvalósításához az Európai Unió több mint 408 millió forint vissza nem térítendő pályázati támogatást nyújtott.

Az élőhely rekonstrukciós program során eltávolították az elpusztult, beteg, az erdő megújulását akadályozó fákat, helyükre őshonos fafajtákat - tölgyet, bükkfát, juhart - telepítettek - írták.

Céljuk az volt, hogy a jelenleginél egészségesebb, a veszélyforrásokkal szemben ellenállóbb, a klímaváltozás hatásait mérsékelni és elviselni képes erdőket hozzanak létre - emelték ki.

Hozzáfűzték: a projekt megvalósítása során tíz kilométer hosszan a vadak rágása ellen védő kerítést építettek, az erdők természetvédelmi célú kezelése érdekében pedig a Magyar Állam által nyújtott pályázati forrásokat felhasználva 183 millió forint értékű speciális gépparkot szereztek be.

Illusztráció
Illusztráció

Az elvégzett beavatkozások hatásait hosszú távon nyomon követik a szakemberek, a létrejövő változatos erdők a reményeik szerint élőhelyül szolgálnak majd számos, természetvédelmi oltalom alatt álló növény- és állatfajnak, például a fekete harkálynak, hamvas küllőnek, vagy a nagy szarvasbogárnak.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Okos megoldások az európai erdőkért

A közelmúltban hatfős francia erdészküldöttség járt Magyarországon, hogy szárazságtűrő fafajokkal ismerkedjenek. Az utóbbi években ugyanis súlyos aszály, tömeges fapusztulás sújtotta a francia erdőket. A klímaváltozás következményei ott is arra ösztönzik az erdészeket, hogy új meleg- és szárazságtűrő fajok után kutassanak, és felgyorsítsák azok természetes vándorlását. Most kivételesen a franciák vetik ránk „vigyázó szemeiket”.

Zöldség- és gyümölcstermelői szervezetek támogatása

Az alábbiakban a zöldség-gyümölcs termelői szervezetek támogatására vonatkozó új elemeket tekintjük át az Európai Unió 2023-2027 közötti Közös Agrárpolitikájában. A jelen és a jövő az innováción és a technológiai fejlődésen túl az elismert termelői szervezetek által benyújtott, a felelős hatóság által elfogadott operatív programokban szereplő, az ágazati célkitűzéseket szolgáló tevékenységek végrehajtása nyomán alakul.

Nemzeti parki területen, ráadásul tiltott eszközökkel horgásztak

Orvhalászokat értek tetten a rendőrök 147 kilogramm ponttyal a Hortobágyi Nemzeti Park területén - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.

Lezárult az első hazai Plastic Pirates - Go Europe! kampány

Lezárult az első hazai Plastic Pirates - Go Europe! kampány, amelyben tizenöt magyarországi folyó és partszakasz mikro- és makroműanyag szennyezettségét kutatták a résztvevők - közölte a Tiszai PET Kupát működtető Természetfilm.hu Egyesület az MTI-vel.

A madarak vándorlásának eddig ismeretlen pozitív hatását fedezték fel

A vízimadarak a tavaszi vándorlás során kulcsszerepet játszanak az európai szárazföldi növények elterjesztésében az északi szélességi körökre, és ezzel erősítik a növények klímaváltozással szembeni ellenállóképességét - állapították meg magyar és spanyol ökológusok a velencei-tavi tőkés récék ürülékmintáit vizsgálva.

Megújult a gödöllői Arbo Park

A Pilisi Parkerdő megújította egyik leglátogatottabb turisztikai központja, az Arbo Park elnevezésű gödöllői erdészeti arborétum turisztikai szolgáltatásait - közölte az erdőgazdaság szóvivője kedden az MTI-vel.

OEE – Gencsi Zoltán ismét az elnökségben

Az Országos Erdészeti Egyesület tisztújító küldöttgyűlést tartott november 25-én, Budapesten. A választás debreceni vonatkozása, hogy a 2023/26-os ciklusban ismét Gencsi Zoltán képviseli az egyesület elnökségében az Észak-Alföld régiót.

Beruházási vidékfejlesztési támogatások

A KAP Stratégiai Terv keretében, a korábbi támogatási ciklusokhoz hasonlóan, ismét fontos szerepet kapnak a beruházás típusú beavatkozások, amelyek nagymértékben hozzájárulnak a versenyképes mezőgazdaság és élelmiszer-előállításhoz, illetve vidékfejlesztéshez.

Terület- és állatlétszám-alapú zöld támogatások

A mezőgazdasági termelést a megváltozott környezeti feltételekhez kell igazítanunk. Az Agrárminisztérium a környezet- és klímatudatos mezőgazdaság fejlesztésének folyamatában ezt úgy fordíthatja gyakorlattá, hogy kötelező és korlátozó szabályok helyett még nagyobb hangsúlyt fektet önkéntes és ösztönző jellegű programokra.

Veszélyben a Nagy-korallzátony állapota

A Nagy-korallzátony veszélyeztetett világörökségi helyszínné nyilvánítását javasolja az állapotát felmérő, ENSZ által támogatott misszió. Mint a hétfőn közzétett jelentésben figyelmeztetnek: gyors és hatékony klímavédelmi intézkedések nélkül a világ legnagyobb korallzátonya veszélyben van.