Back to top

Emberek terjesztik az afrikai sertéspestist

Ha a vaddisznóállományt békén hagynák, az afrikai sertéspestis terjedése nem gyorsulna fel. Azt ugyanis nem az állatok, sokkal inkább az Európa keleti felében lakó és nyugati felében dolgozó vendégmunkások terjesztik. Egyebek mellett erről volt szó a KÁN Egyetemi Napos idején rendezett Sertésegészségügyi Workshopon

Mint One Health (egy egészség) probléma – a járvány multidiszciplináris megközelítése című előadásában dr. Csivincsik Ágnes, a MATE Élettani és Takarmányozástani Intézet, Élettani és Állategészségtani Tanszékének tudományos munkatársa kifejtette, vizsgálataik alapján

az afrikai sertéspestis terjedésének oka az emberi tevékenység. Jelesül az, hogy Európa nyugati felén a kontinens keleti feléből érkező szegény munkaerő dolgozik.

Ők a keresetüket hazaküldik, viszont élelmet otthonról visznek magukkal. Jellemzően hőkezelés nélkül tartósított húsféléket, sonkákat, kolbászféléket, amelyeket esetleg afrikai sertéspestissel fertőzött állatok húsából készítettek. Az ingázás során pedig előfordul, hogy a félig elfogyasztott szendvics maradékát kidobják az ablakon, így a vírus ugrálva terjed tovább.

Az ASP terjedésének megállítására tehát a kutatók szerint az a megoldás, amelyet az EU bevezetett, vagyis a vaddisznóállomány gyérítése nem alkalmas. Az állatok közti terjedés meggátlására a fertőzött gócok bekerítése, a körülötte lévő sávban a vaddisznóállomány kismértékű gyérítése, majd a bekerített területen az állomány kiirtása lehetne a megoldás.

Dr. Csivincsik Ágnes, a MATE Élettani és Takarmányozástani Intézet, Élettani és Állategészségtani Tanszékének tudományos munkatársa
Dr. Csivincsik Ágnes, a MATE Élettani és Takarmányozástani Intézet, Élettani és Állategészségtani Tanszékének tudományos munkatársa

A rendezvény védettségi igazolvány nélkül látogatható! Az esti Bagossy Brothers Company koncert továbbra is védettségi igazolványhoz kötött!

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Gyógynövények állatnak és embernek - Megelőzésre és terápiára is

A vadon élő állatok szinte ösztönösen tudják, hogy melyik növényt fogyasszák el szükség esetén. A növényevők könnyű helyzetben vannak, hiszen legelés közben válogathatnak a réten, de sok húsevő faj is növényeket fogyaszt, ha baja van – gondoljunk a macskákra, amikor füvet esznek.

Társadalmi támogatás nélkül nincs zöld átmenet - Luxemburgi tanácskozás

Az életszerű zöld átmenet sikeréhez elengedhetetlen a társadalmi támogatottság, ez azonban csak akkor képzelhető el, ha az élelmiszerárak nem szabadulnak el, az élelmiszerellátás folyamatosan biztosított marad, és a gazdák sem lehetetlenülnek el – hangsúlyozta Nagy István az uniós tagállamok minisztereiből álló Mezőgazdasági és Halászati Tanács október 11–12-i luxemburgi ülésén.

Gatyáskuvik tévedt Magyarországra

Magyarországon rendkívül ritkán megfigyelhető gatyáskuvikot (Aegolius funereus) gyűrűztek Szeged mellett, a Fehér-tónál kedden reggel - tájékoztatta a Magyar Madártani Egyesület Csongrád megyei csoportjának titkára az MTI-t.

Mangalica: a takarmánydrágulás hátulütői

A mangalicának most is keresleti piaca van, viszont a takarmány drágulása minden észszerű határt felülmúl. Talán ezzel lehetne leginkább jellemezni az ágazat helyzetét. Magyarországon jelenleg 7 ezer mangalica kocát és a szaporulatukat tartják, és közülük 900 kocát a bakonszegi Horizont ‘98 Kft. mondhat magáénak. Ez a vállalkozás tartja az összes koca 12–13 százalékát, vagyis meghatározó a magyar piacon.

Afrikai sertéspestis - 1,2 millió vaddisznót lőttek ki eddig Lengyelországban

Az elmúlt években a vadászok 1,2 millió vaddisznót lőttek ki a vadászati tervek részeként az egészségügyi vadászatok során Lengyelországban. Az illetékes hatóságok bejelentették a vadászat folytatását, és a vadászok várhatóan több járásban az összes vaddisznót kilövik.

Megállapodott a Debreceni Egyetem és a Nyírerdő Zrt.

A partnerség célja a K+F+I, oktatási és szaktanácsadási feladatokban való együttműködés, a DE tudásbázisát felhasználva az erdő-, a vad- és a tájgazdálkodás fenntartható fejlesztése, társadalmi elismertségének és elfogadottságának javítása.

6000 sertést „dobnak ki” a munkaerőhiány miatt

Több ezer sertés kényszervágására került sor az Egyesült Királyságban, mivel a Brexit és a COVID járvány következtében nincs elég mészáros illetve vágóhídi munkás.

Akkora medúza jelent meg a horvát tengerparton, hogy a kutatók is meglepődtek

A horvátországi Split Oceanográfiai és Halászati Intézetének kutatói egy akkora medúzával találkoztak a Trogir melletti Marina-öbölben, amekkorát korábban még nem láttak - írja a Croatia Week.

Augusztusban tovább gyorsult a mezőgazdasági termelői árak emelkedése

Augusztusban már negyedik hónapja gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése, a júliusi 21,3 százalékról 24,1 százalékra emelkedett a drágulás mértéke.

Végtelen fegyverkezésre kényszerülünk

Kutatási együttműködést kötött a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal abból a célból, hogy a vadon élő állatok által terjesztett fertőzések kimutatására és megelőzésére szolgáló speciális monitoring rendszert dolgozzanak ki, amely segíti majd az ASP-vel fertőzött területek kockázati besorolását is.