0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Minnesotai törpemalac és a többiek – Egyszerű, természetes, fenntartható

Kezdetben törpemalacokat vásárolt, mivel kizárólag szabadtartásban gondolkodik, és a területe csak erre elég. Elege lett a "modern" világból. A feleségét pedig arra kérte, adjon neki öt évet, hogy bebizonyítsa: ez működőképes alternatíva lehet.

Minnesotai törpemalac – A wellness a lényeg

A törpemalacok erőteljesen védik a territóriumukat. Több kocát nem lehet együtt tartani, mert akár kerítésen át is egymásra rontanak. Mivel erősek és élénkek, könnyen kitörhetnek és elcsavaroghatnak, ugyanakkor nagyon érzékenyek, nem viselik el a hajtást, terelést. Mindezt figyelembe kell vennie annak, aki többet nevel egyszerre.

Geiger Attila megfigyelte a mozgásukat, viselkedésüket, szokásaikat, és folyamatosan ehhez alakította az életterüket. Zömében bontott és újrahasznosított anyagokból biztonságos és praktikusan átjárható, átalakítható karámrendszert alakított ki az udvaron, ami azt is lehetővé teszi, hogy rotációs módon gazdálkodjon a rendelkezésére álló földdel és az állatai képességeivel.

A malacok természetesen dagonyázni is járnak. Amikor gazdájuk feltölti az árkot vízzel, elégedetten vonulnak wellnesselni.

Bár a fiatal állatok gyengén szőrözöttek, a törpemalac mínusz húsz fokban is jól érezheti magát egy három oldalról szélvédett ólban. Ilyenkor vastagon alá kell szalmázni, és lehetőleg több egyedet kell együtt tartani, mivel egymást is melegítik, és egyébként is igénylik a társaságot. Egy-egy párnak, illetve családnak legalább 25-30 négyzetméter kifutós karámot ajánlott biztosítani. Persze az a legjobb, ha kellően nagy legelőn tartjuk őket szinte egész évben.

Fejlett a szociális viselkedésük, okosak és alkalmazkodóképesek. Házi kedvencként lakásban is tartják őket, mivel szobatisztaságra nevelhetők, de Attila szerint semmilyen állat nem való lakásba, és mindegyik jobban érzi magát a természetes környezetben.

A minnesotai törpemalac kicsinek aranyos, de…

Egy kifejlett minnesotai törpemalac a 25-50 kilogrammot is eléri, attól függ, mennyit és hogyan etetjük. Két éves koráig azt tekintik normál súlynak, amikor ahány hónapos, annyi kiló.

Egy sencseni geno­mikai intézetben, eredetileg kísérleti célból génmódosított, „dizájner” törpemalacokat hoztak létre, amelyeknek maximum 15 kilogramm a felnőttkori súlyuk.

Attila hallott olyan tápról, amelyet törpemalacok számára fejlesztettek ki, de előre összeállított takarmánykeveréket elvből nem ad az állatainak. Mindenkinek számolnia kell vele, hogy mire a malac eléri a kétéves kort, már nem olyan kicsi és nem is olyan cuki, mint néhány hetesen. Máris két állatmenhelyen foglalkoznak a befogadásukkal. Attila szerint az vegyen törpemalacot, aki hajlandó 10-12 évig rendszeresen foglalkozni vele. Két hetes korukig ugyanis nagyon szelídek, de ha nem játszunk velük, tanítjuk, simogatjuk, vakarjuk őket, hamar elvadulnak a gazdájuktól. Idegenekkel szemben mindig bizalmatlanok maradnak. Nevelésükben a következetesség is fontos: legyen rendszer az etetésben, mert ha mindig kapnak enni, amikor visítanak, akkor jó eséllyel később is visítanak.

Forrás: Kistermelők Lapja

Magazin ajánló: