0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A nagyobb pénz nagyobb felelősséggel jár

Hogyan kell hatékonyan elkölteni a KAP második pillérének forrásait? Erre keresték a választ a KÁN Egyetemi Napok vidékfejlesztési fórumának résztvevői.

2021–2027 között a KAP második pillérének keretéhez 80 százalékos nemzeti társfinanszírozást biztosít a Magyar Kormány. Már idén és jövőre 1500 milliárd forint támogatást hirdetnek meg a gazdáknak. Ez több, mint amit 2013–2020 között összesen elköltöttünk az EMVA-ból (Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap). Az ágazat megismételhetetlen fejlődési pályára állhat. Hogyan kell hatékonyan elkölteni ezeket a forrásokat, mert a nagyobb pénz nagyobb felelősséggel is jár? Erre keresték a választ a KÁN Egyetemi Napok vidékfejlesztési fórumának résztvevői.

Meg kell fogalmazni azokat a fajsúlyos kérdéseket, amelyekre okos és célirányos válaszokat kell adni – ezzel a céllal ültek le nyilvános beszélgetésre a vidék fejlesztését komolyan gondoló politikusok, Lázár János és Stumpf István kormánybiztosok, az agrárgazdaság szakember-utánpótlásáért felelős Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora, Gyuricza Csaba és a termelők képviseletében Molnár István, az Agrár Béta Kft. ügyvezető igazgatója, a fórumot Török Zoltán, az Agrárközösség Kft. ügyvezető igazgatója vezette.

A fórum felvezetőjeként Kapronczai István agrárszakértő számos kérdést olyan vetett fel, amelyeket a következő KAP-ciklusban meg kell válaszolnunk. Miként hozható összhangba az ágazat felvevő képessége a rendelkezésre álló forrásokkal? Mely termékpályák kapjanak prioritást a fejlesztések során? Felkészült-e az intézményrendszerünk ekkora pénz elköltésére?

A beszélgetés konklúziójaként elmondható, hogy az elkövetkező KAP-ciklus forrásainak – amelyhez a II. pillér 80 százalékos nemzeti társfinanszírozás társul – ésszerű elköltéséhez termékpályákat, vagyis termelő gazdaságokat és feldolgozókat is támogatni kell.

Ki kell választani azokat a stratégiai ágazatokat, amelyekben nemzetközileg is versenyképes lehet a termékpálya (ilyen például a baromfi, a hajtatott zöldség és gyümölcs, a sertés és a tej). Ezekben az ágazatokban elsősorban a nagyüzemi termelést kell elősegíteni, míg az úgynevezett réspiacokat, amely hazai viszonylatban fontos termékpályát jelent, a kisebb termelőknek és feldolgozóknak kell kiszolgálniuk.

A résztvevők egyetértettek abban is, hogy szükség van olyan agrárképzésre, amely olyan szakmunkásokat, technikusokat és agrármérnököket képez, akik képesek megfelelni a jövő kihívásainak. Azzal pedig minden résztvevő egyetértett, hogy a megújuló agrárszakképzés – élén a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel – ennek a letéteményese.

A rendezvény védettségi igazolvány nélkül látogatható! Az esti Bagossy Brothers Company koncert továbbra is védettségi igazolványhoz kötött!

Forrás: magyarmezogazdasag.hu