Back to top

Nagy lehetőségek előtt áll a magyar juh- és kecskeágazat

Az Európai Unió piacán nagy lehetőségek előtt áll a magyar juh- és kecskeágazat – jelentette ki az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára Kaposváron, a KÁN Egyetemi Napok keretében megtartott Szent Mihály-napi Juhtenyésztési Fórumon.

Fotó: Andrássy Zoltán
Feldman Zsolt kiemelte, hogy ez két dolognak is köszönhető, egyrészt annak, hogy a koronavírus- járvány miatt megszakadt korábbi ellátási láncok még nem épültek újra, másrészt a brexit miatt a brit juhhús nehezen jut el a kontinensre.

A kialakult piaci űrt pedig az egyébként is exportorientált termelést folytató magyar juhászoknak lehetőségük van kitölteni.

A továbbiakban az államtitkár felvázolta, a 2023. január 1-jén életbe lépő új Közös Agrárpolitikában, illetve az addig tartó átmeneti időszakban a juh- és kecskeágazat milyen támogatásokat vehet majd igénybe. Mint kifejtette, jelen pillanatban 10-féle jogcímen juthatnak forráshoz a 25 milliárdos kibocsátású ágazat szereplői.

Feldman Zsolt az átmeneti időszakban adható indított új támogatások közül kiemelte az új agrár-környezetgazdálkodási támogatást, amellyel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy érdemben nem változtathatták meg a támogatási formát, de például a költségnövekedést lekövető mértékben, 282 euró/hektárra emelkedett a gyepek után adható maximális támogatási összeg és a földhasználat kezelésében is rugalmasságot biztosítanak. A minimális állatsűrűség pedig 0,2 állategység/ hektár mértékben lett megállapítva az október 25. és november 25. között benyújtható pályázatokban.

Fotó: Csatlós Norbert

A Közös Agrárpolitika támogatásainak juhágazati fontosságáról szólva Feldman Zsolt hangsúlyozta, a most életben lévő támogatási rendszerben a támogatások mintegy negyede anyajuhokhoz kötött termelési támogatás, fele pedig területalapú támogatás, a többi agrár-környezetgazdálkodási és ökológiai támogatás formájában érkezik a juhtartókhoz. 2023-tól indul a területalapú támogatások között az agrár-ökológiai alapprogram, amely támogatási forma a gazdálkodók környezeti vállalásai után fizethető és amelynek jövőbeli feltételeit összehangolták a most induló AKG-val.

Ennél a KAP első pilléréből nyújtott új támogatás igénylésekor a termelőnek egy listából ki kell majd választania, hogy a szántóján, gyepterületén vagy ültetvényén az agrárökológiai alapprogram keretében milyen kötelezettségeket vállal majd, amelyért cserébe elnyerheti majd az akár 20-25 ezer forint/hektár támogatást az alaptámogatáson felül.

Fotó: Andrássy Zoltán

A fejlesztési célú támogatások tekintetében a Vidékfejlesztési Programon belül külön pályázati felhívás került kiírásra a nagyobb és külön a kisebb léptékű beruházásokhoz, utóbbiak ráadásul egyszerűsítettek. A nagyobb projekteket támogató felhívás kapcsán 68 kérelem kapott 5,9 milliárd forint támogatást, a kisebb fejlesztések tekintetében pedig a kiskérődző ágazatból beérkezett kérelmekről lehet számot adni, az pedig 365 darab pályázat 4,94 milliárd forint értékben.” - mondta az államtitkár.

Feldman Zsolt előadásában a mezőgazdasági krízisbiztosítási alapot emelte ki, amely biztonságot nyújthat a kiskérődző ágazat szereplői számára is,

hiszen az alaphoz csatlakozó és a krízisbiztosítási díjat megfizető termelőknél ha önhibájukon kívüli okból csökken a jövedelem, akkor a jövedelemcsökkenés 70 százalékát az alap kifizeti.

Fotó: Csatlós Norbert

„Előre tudunk lépni az eddigi lehetőségeinken túl az állatjóléti támogatásokban is, illetve lehetőségünk van egyes nemzeti támogatásoknál a régi, elavult bázisidőszakok frissítésére is. Ezekben a kérdésekben gyors döntésre van szükség, így a szakmai szervezetekkel az elkövetkező hetekben meg kell ezt beszélnünk, mert új perspektívák nyílhatnak meg mások mellett a kiskérődző ágazatban is” – mondta az államtitkár.

Fotó: Csatlós Norbert
A Szent Mihály-napi Juhtenyésztési Fórumon az ágazat jelenlegi helyzetéről, dr. Mezőszentgyörgyi Dávid, a Juh és Kecske Ágazatért Egyesület elnöke beszélt.

Felhívta a figyelmet, hogy változik a kereslet és az olasz piacon népszerű könnyű bárány mellett Európában a nehéz bárányok iránt is nő a kereslet.

Felhívta a termelők figyelmét arra, hogy érdemes ezt a piaci trendet a tenyésztésben, a tartásban érvényesíteni, és még a növekvő takarmányárak ellenére is abrakot vásárolni, és a nehézbárány-piacra termelni.

Az elnök egyebek mellett azt is kifejtette, hogy az ágazatnak át kellene alakulnia. Alapanyagtermelés helyett új vágóhidak építésével a régió kiskérődző-kereskedelmi központját lenne célszerű kialakítani.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Romániában 15-18 százalékkal alacsonyabb az idei búzatermés

Romániában 15-18 százalékkal alacsonyabb az idei búzatermés a tavalyihoz képest - jelentette ki Petre Daea román mezőgazdasági miniszter szerdán.

Értékelik a rendkívüli intézkedéseket a gazdák

Az agrárium gyors megsegítésére öt pontból álló intézkedési tervre tett javaslatot az Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzs – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter augusztus 1-jén. Növénytermesztőket és állattenyésztőket kérdeztünk: mivel tudnak és akarnak élni a lehetőségek közül.

Új vírus okozta zoonózist azonosítottak Kínában

A Langja névre keresztelt vírus nem most bukkant fel először, de csak múlt héten azonosították hivatalosan. Valószínűleg a cickányok a természetes hordozói, de kecskékből és kutyákból is kimutatták már, és több tucat embert fertőzött meg eddig.

Tilos kivinni tűzifát az országból

A háború és a brüsszeli szankciók okozta energiaválság miatt a kormány kiviteli tilalmat rendel el az energiahordozókra, így a tűzifára is. Az energia-ellátásbiztonság szempontjából stratégiai jelentőségű tűzifa külföldre történő kivitelét a kormány kontroll alatt tartja, szükség esetén korlátozni is tudja és elővásárlási jogával is élhet – közölte Nagy István agrárminiszter a Magyar Közlönyben megjelent rendelettel összefüggésben.

A margarin viszi a prímet az élelmiszerek áremelkedésében

Júliusban a fogyasztói árak átlagosan 13,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a tartós fogyasztási cikkek ára emelkedett a leginkább - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Hitelmoratórium és kamattámogatás a gazdáknak

Hitelmoratórium és kamattámogatott hitel is segíti az aszály sújtotta mezőgazdaságot és felgyorsulnak az biztosítások után igényelhető kártérítések kifizetései is – közölte az agrárminiszter. A biztosítóknak a kárbejelentéstől számított 14 napon belül kárelőleget kell fizetniük az aszálybiztosítások után, a hitelmoratórium iránti igényt pedig szeptember 15-ig kell a gazdáknak jelezni a bankok felé.

Elkészültek a Takarmányszállítási támogatás részletei

Az Agrárminisztérium az Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzs döntése alapján kidolgozta annak a 3 milliárd forint értékű támogatásnak a koncepcióját, amely a történelmi léptékű aszály miatt ellátási gondokkal küzdő állattartók tömegtakarmány szállítási költségeinek finanszírozásában nyújt segítséget – közölte Nagy István agrárminiszter.

Takarmányozás, hőstressz, bionyúl - Antibiotikum nélkül lesz-e nyúltenyésztés?

A nyúltenyésztési világkongresszus Termelés és gazdaságosság szekciójában elsősorban a gyakorlati munkát segítő előadások hangzottak el. Ugyanakkor nehéz lenne megmondani, hogy például a takarmánykorlátozással kapcsolatos eredmények és tapasztalatok közül melyik miért került a takarmányozási szekcióba.

A húsalternatívák jót tesznek a környezetnek, miközben munkahelyeket veszélyeztetnek

A marhahús növényi alapú alternatívái hozzájárulhatnak a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez, de népszerűségük növekedése befolyással van a mezőgazdasági munkaerőforrásokra, és az Egyesült Államokban több mint 1,5 millió munkahelyet fenyegethet az ágazatban - derül ki egy új gazdasági modellekből.

Az ukrán gabonaszállító hajók már Nyugat-Európa felé is elindultak

Újabb három, gabonával megrakott hajó indul el Ukrajnából a Fekete-tengeren át pénteken, ebből kettő Nyugat-Európába tart. A hajók összesen mintegy 58 ezer tonna kukoricát szállítanak, közben újabb üres hajó indult el Törökországból, hogy felvegye rakományát Odesszában. A tengeri kereskedelem a héten indult újra a háború kitörése óta. A hajók biztonságát orosz, ukrán, török és ENSZ közreműködéssel szavatolják.