Back to top

A MATE a legmodernebb dróntechnológiai kutatásokkal áll az agrárium szolgálatában

Az agráriumot érintő, drónokkal kapcsolatos kutatások és fejlesztések, azok összehangolása érdekében együttműködési megállapodást kötött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. és a zalaegerszegi MouldTech Systems Kft. A kölcsönös előnyökön alapuló keretmegállapodás a III. ZalaZONE Innovációs nap keretében, a ZalaZONE Járműipari Tesztpályán került aláírásra.

Az ünnepélyes aláírási ceremónián jelen volt Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Dr. Csányi Sándor, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke, valamint az aláíró felek képviseletében Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora, Molnár Gábor Péter, a MouldTech Systems Kft. ügyvezetője és Barta-Eke Gyula, az APZ Kft. ügyvezetője.

„A mai napon kötött megállapodás fontos mérföldkő a hazai dróntechnológia agráriumban betöltött szerepében.

Megvalósítottuk, hogy a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem kutatói és hallgatói immár a térség legmodernebb infrastruktúrájú tesztkörnyezetében kamatoztathassák tudásukat és legyenek motorjai a hazai dróntechnológiai fejlesztéseknek, valamint azok gyakorlati alkalmazásának, későbbi bevezetésének” – hangsúlyozta Dr. Gyuricza Csaba rektor.

Fotó: Tompa Gábor

Az aláírt keretszerződés megteremti a közös kutatás lehetőségét többek között a drónok mezőgazdasági alkalmazása, illetve az autonóm terepi járműirányítási rendszer kutatásának terén.

A ZalaZONE tesztpályán kiépített fejlesztési környezetben lehetőség nyílik a különféle drónos alkalmazások tesztelésére és vizsgálatára mezőgazdasági, illetve valós és szimulált városi ökoszisztémában. A kutatás kiterjed az autonóm járművek és a drónok közötti kommunikációra, valamint egyedi drónszerkezetek fejlesztésére is.

A felek munkavédelmi és munkabiztonsági megfelelőségi vizsgálati módszerekre is javaslatot tesznek.

Fotó: Tompa Gábor
Az autonóm terepi járműirányítási rendszerrel a kiválasztott jármű alkalmassá tehető önálló terepi manőverek végrehajtására. Ez a fejlesztési folyamat jól illeszkedik a mezőgazdasági járműrobotok fejlesztéséhez, de akár növényápolási, szállítási folyamatok is elvégezhetők a járművel. A mezőgazdaságban egyre inkább terjednek a nagy sebességű és kettős célú, szántóföldi és közúti alkalmazású járművek, amelyeket közúti áruszállításra szánnak. A nagy tömeg és sebesség fokozott menetdinamikai, stabilitási és biztonsági kockázatot vet fel, melynek megoldása az együttműködés egyik alaptémája.

Forrás: 
MATE

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

25 éves a Granits Parts

A legnagyobb európai mezőgazdasági gépalkatrész-forgalmazó tulajdonosát és egyben alapítóját, a Fricke Internationalt közel 100 évvel ezelőtt, 1923-ban alapította Dietrich Fricke kovácsmester.

Talajcentrikus szemlélettel

A technológia drága, de megéri, mert kíméletes műveléssel megállítható a talajvesztés, nő a talaj humusztartalma, üzemanyagot lehet megtakarítani, és ami a legfontosabb: óvjuk a talajt. Egybehangzóan ezeket tapasztalják azok a gazdálkodók, akik jó ideje felhagytak a konvencionális műveléssel.

Ukrajna támogatja a mezőgazdasági gépek vásárlását

Az előző évekhez hasonlóan 1 milliárd hrivnyát, azaz mintegy 32 millió eurót fordít a mezőgazdaság gépbeszerzéseinek támogatására az ukrán gazdasági minisztérium.

Zárul a Pannon régió növényeinek genetikai hasznosítását célzó program

Decemberben zárul a Pannon régió növényeinek genetikai hasznosítását célzó, a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt. konzorciumi vezetésével 2017 augusztusában indult, 1,9 milliárd forintos összköltségű program.

Újdonságok a Horschtól

Schwandorfban mutatta be jövőre piacra kerülő gépújdonságait a Horsch. Repce-, napraforgó- és kukoricatarló ápolására, a szármaradványok talajba dolgozásának előkészítésére a duplatagolt késes száraprító hengerekből és háromsoros, rugós fogú mulcsrendező boronából álló Cultro TC késes hengercsaládot ajánlja a vállalat.

A MATE és a KITE Zrt. közösen dolgozik a magyar agrárium modernizálásán

Kölcsönös előnyökön alapuló együttműködési megállapodást kötött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE), valamint Magyarország piacvezető mezőgazdasági integrátora, a nádudvari központú KITE Zrt. A megállapodás elsősorban a gyakorlati képzési lehetőségek fejlesztése és a modern agrárdigitalizációs megoldások elterjesztése területén teremti meg a két szervezet közötti együttműködés lehetőségét.

„Szerintem egy szakmának nem feltétlen kell egyfélének lennie” - interjú Radányi Orsolyával, az Etyeki Sörfőzde tulajdonosával

Etyeket és környékét a főleg a borairól ismerjük, épp ezért különleges, hogy itt alapított sörfőzdét Radányi Orsolya, és vezeti azt igen sikeresen. Többek között arról kérdeztük, hogy mi indította el ezen az úton, melyik a kedvenc itala, és szerinte illik-e sörrel koccintani?

A kvantumbiológia területén is úttörő a MATE

A kvantumbiológia egyetemi oktatásba és kutatásba történő integrálásában világszinten úttörő szerepet vállal a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) – jelentették be a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében. A most formálódó új tudományterület hétköznapi gondolkodással szinte felfoghatatlan lehetőségeket tartogat, többek között az eddig rejtett élettani folyamatok megértése, a betegségek okainak feltárása és az egészséges élelmiszerek előállítása terén.

A bérmunka súlya a német mezőgazdaságban

A BLU, vagyis a Német Bérmunkavállalók Szövetsége jelenti a családi gazdaságok jövőjét – legalábbis ez hangzott el a szövetség közelmúltban tartott sajtótájékoztatóján Hannoverben.

Zöldfelületek - Van hová fejlődni

Országosan kevés a zöldfelületekre vonatkozó statisztika, pedig számos uniós irányelv és stratégia kapcsolódik ezekhez az információkhoz. Ezért egy kutatás keretén belül szakemberek igyekeztek összegyűjteni azokat az adatokat, amelyekből kiderül, mennyire zöld az ország.