Back to top

Állatvédelmi kódex - Közös állásponton a civilek és a szakma

Az állatok világnapján írta alá a 15 alapító szervezet az Állatorvostudományi Egyetem kezdeményezésére született állatvédelmi kódexet, amiben közös megegyezésre jutottak a szakmai szervezetek és a civil állatvédők. Az állatvédelem éve lett az idei, miután megalakult az egyetemen az Állatvédelmi Központ, illetve miniszteri biztos felügyeli a területet.

Az Állatorvostudományi Egyetemen évekkel ezelőtt indult el az állatvédelmi képzés, magyarul, németül és angolul is, hangsúlyozta Sótonyi Péter, az egyetem rektora. Az állatorvosok arra esküdtek, hogy gyógyítják az állatokat, tudományosan megalapozott tudással rendelkeznek az igényeikről, jóllétükről. A rektor örömmel nyugtázta, hogy ennyiféle szerveztet sikerült egy asztalhoz ültetni és különböző munkacsoportok együttműködéséből megszületett az állatvédelmi kódex, amit állami szervek, civil állatvédők egyhangúlag megfelelőnek találtak.

A megállapodás nemcsak a társállatokra vonatkozik, hanem a haszon- és vadon élő állatokra is. Ahhoz, hogy maradéktalanul érvényesüljenek a kódexben megfogalmazott törekvések, további összefogásra van szükség.

Az én feladatom többek közt az, hogy hidat építsek a szakmai szervezetek és a civil állatvédők között, mondta hozzászólásában Ovádi Péter, az Agrárminisztérium Nemzeti Állatvédelmi Program végrehajtásáért felelős miniszteri biztos. Nagyon fontos, hogy felhívjuk a figyelmet az ember, a természet és az állatok harmóniájára. Mint az állatvédelmi konzultációból kiderült, a közvélemény is fontosnak tartja ezt, több mint 262 ezer válasz érkezett a konzultáción föltett 13 fontos kérdésre. Szükség van azonban a közös metszetre a szakma és a civilek között, hiszen például hiába ad a tárca 500 millió forintot ivartalanítási programra, ha nem érik el az állattartók többségét.

Elsőként Sótonyi Péter rektor és Ovádi Péter miniszteri biztos írta alá az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Kódexét
Elsőként Sótonyi Péter rektor és Ovádi Péter miniszteri biztos írta alá az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Kódexét
Fotó: Vinnay Péter

Az élelmiszerlánc stratégiába az állatvédelem is beleértendő, ennek jegyében dolgozik 2012-es megalakulása óta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, mondta Oravecz Márton elnök. Több programot indítottak a felelős állattartás megismertetésére, ilyen volt 2013-ban a Szabad a gazdi program, illetve az idén a Gazdajogsi program, amit az Állatorvostudományi Egyetem munkatársaival együtt folytatnak, illetve online is elérhető.

Sok kiadványt is készített a Nébih, hogy az állattartással kapcsolatos tudatosság, felelősség egyértelműen megjelenjen minden korosztály számára.

Hatósági oldalról pedig a Nébih a rendőrséggel együtt lép fel az illegális szaporítók, állatbántalmazók ellen.

A rendőrség évente közel 400 eljárást indít állatkínzás miatt, mondta Töreki Sándor vezérőrnagy, bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes. A társadalom egyre jobban odafigyel az állatok jóllétére, egyre több bejelentést kap a rendőrség és a bíróságok is szigorúbb büntetést rónak ki az elkövetőkre. Az Állatvédelmi Kódex aláírójaként a rendőrség arra törekszik, hogy a lehető legalaposabban járjon el az ilyen ügyekben, hogy ne bújhassanak ki a felelősség alól a vétkesek.

Az állatvédelem elsősorban szakmai és nem érzelmi kérdés, hangsúlyozta Gönczi Gábor, a Magyar Állatorvosi Kamara elnöke. Minden állatot a fajának, fajtájának, korának, nemének, hasznosításának megfelelő legjobb körülmények között kell tartani, ami tudományosan leírható.

A haszonállatok is megérdemlik, hogy megfelelő körülmények közt tartsák őket, de ez súlyos gazdasági kérdés. A kódexben foglaltak megvalósításához a társadalom hozzáállásán is változtatni kell, ami hosszú és kitartó munkát igényel.

A mezőgazdaságban az utóbbi évtizedekben sokat fejlődött a tartástechnológia, mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke. Olyan körülmények közt tartják a gazdálkodók az állataikat, ahol jól érzik magukat, hiszen ez a termelők érdeke is. Ráadásul az Európai Unió állatvédelmi előírásai a világon a legszigorúbbak, amihez a magyar gazdák plusz vállalásokat tehetnek. Fontos, hogy tudományos alapon nyugodjanak az állattartással kapcsolatos előírások és a gyakorlatban is jól működjenek, ugyanakkor az állattartóknak ismerniük kell a rájuk vonatkozó követelményeket.

Tizenöt állami és civil szervezet az Állatvédelmi Kódex alapítója, de további csatlakozókat is várnak
Tizenöt állami és civil szervezet az Állatvédelmi Kódex alapítója, de további csatlakozókat is várnak
Fotó: Vinnay Péter

Az Állatvédelmi Kódex aláírói közt van továbbá a Fővárosi állat- és Növénykert, az Országos Magyar Vadászati Védegylet, a NOÉ Állatotthon Alapítvány, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft., az Állatmentő Szolgálat Alapítvány, a Hangya Közösség, a Hunland Trans Kft., a Kutyabarat.hu és az Ebugatta.hu. A rendezvény végén Vetter Szilvia, az Állatvédelmi Jogi, Elemző és Módszertani Központ vezetője elmondta, hogy az Állatvédelmi Kódexhez az alapítókon kívül további szervezetek is csatlakozhatnak.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A természet megóvása kiemelt feladatunk

Rendkívül nagy szükség van a védett természeti területekre, hiszen ezek fizikai és mentális egészségünk zálogai – jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a 34. Természetjárók Napján, Dobogókőn.

A szilva az őszi gyümölcsök szupersztárja

Az Európai Friss Csapat – az ízek ereje! program őszi workshopján Bernáth József séf egy izgalmas szilvás receptet mutatott be, de mellette kiderült az is, melyek azok a szuper tulajdonságok, amelyek miatt a szilva igazi szupersztárnak számít a gyümölcsök között.

Műtrágya helyett légylárvák

A világméretű műtrágyahiányra reagálva az ugandai gazdák meglepő alternatívához fordultak: a katonalégy lárvájával oldják meg a tápanyag-utánpótlást.

A megbecsült agrárium képes a minőségi termékek előállítására

A magyar agrártársadalom képes hagyományos értékei megtartása mellett, a kormány támogatását élvezve, az új idők kihívásaival szembenézve, megfelelő mennyiségű, minőségű és biztonságos élelmiszerrel ellátni a lakosságot – fogalmazott Farkas Sándor a Magyar Közgazdasági Társaság 60. közgazdász vándorgyűlésén, Szegeden.

Újdonság a baromfialmok piacán

A Veiola vállalat új baromfialmot vezet be a piacra. Az innovatív Agribed termékben papíripari hulladékot hasznosítanak újra csirkék és pulykák almozására. Az eddig hasznosítatlan melléktermék átalakításával készített alom amellett, hogy elősegíti a mezőgazdaság beilleszkedését a körforgásos gazdaságba, még költségmegtakarítást is eredményezhet.

Évszázados hagyománya van az ipari baromfifeldolgozásnak

Száz éve kezdődött a városban az iparszerű baromfifeldolgozás. A kerek évforduló kapcsán az elmúlt évtizedekre, a ma már a Hungerit Zrt. által működtetett üzem sikereire és eredményeire tekintettek vissza. A cég jövője kapcsán Volosinovszki János, a Hungerit Zrt. vezérigazgatója kiemelte, a következő évek korszakalkotóak lesznek a vállalkozás életében.

Szoros küzdelemmel zárult az Ifjú Kócsagőr Program döntője

A kilencedik éve meghirdetett országos vetélkedőn az egyes nemzeti park igazgatóságok legjobb ifjú kócsagőrei mérték össze rátermettségüket és szakmai ismereteiket – jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a 2022. évi Ifjú Kócsagőr Program záróünnepségén, Dévaványán.

Hány évig élnek a macskák és mit tegyünk, hogy hosszú élettartamuk legyen?

Általában egy macska tizenéves koráig élhet, de néhány közülük megéri a húszas éveit is sőt…Valójában a legidősebb macskaként ismert Creme Puff 38 évesen halt meg.

Miért nem kapnak agykárosodást a bálnák a mély vízben?

A bálnák agyában található speciális erek megvédhetik őket az úszás által okozott impulzusoktól, amelyek károsítanák az agyat - derült ki az UBC új kutatásából.

A Magyartarka fajta jövője lehet, ha a gazdaságok automatizálnak

A Magyartarka Tenyésztők Egyesülete Jákon szakmai napot szervezett a robotizált fejés témakörében. A gyakorlati megközelítésű bemutatón a fejőrobotok technikájával, a kapcsolódó takarmányozási kérdésekkel és a tenyésztőket érintő változásokkal ismerkedhettek meg a résztvevő gazdálkodók.