A jogi végzettségű szakember az Állatok Világnapja alkalmából szervezett állatvédelmi nap programján megjegyezte: jellemzően az a probléma, hogy hiányzik a jogkövető állampolgári réteg, esetleg a jogszabályok alkalmazói nem a megfelelő súlyánál kezelik a kérdést.
Vetter Szilvia elmondta, hogy az Állatvédelmi Központ célja, hogy a különböző területeken működő szakemberek – így például a civil szervezetek és az erdészetek képviselői között – gördülékeny legyen a kommunikáció. Úgy fogalmazott, hogy a felelős és etikus felek között, ha nem is értenek egyet minden kérdésben, a közös nevezőt meg lehet találni.
A társas- és haszonállatoknál az ember minden szempontból felelős az élőlények állapotáért, a vadon élő állományoknál sokan úgy gondolják, hogy a „békében hagyással” tehet az ember a legtöbbet a fajokért – mutatott rá Vetter Szilvia. Ez az út azonban szerinte nem járható, miután az emberi tevékenység eredményeképpen a természet egyensúlya felborult, vadállatvédelemre igenis szükség van.
Vetter Szilvia beszélt arról is, hogy a római jog az állatokat a dolgok kategóriájába helyezte, ami annyira meghatározó volt, hogy a mai napig így van ez.
Jelen helyzetben egyre részletesebb, esetenként szigorúbb szabályozások születnek az állatok jogainak a kérdésében. Az állatokra a római jog mentén továbbra is a dolgokra vonatkozó szabályokat alkalmazzák, ugyanakkor a jogrend előírja, hogy az élőlények sajátos természetét is figyelembe kell venni. Vannak már olyan jogszabályok is, amelyek kimondják, hogy az állatok nem dolgok, igaz új kategóriát számukra még nem tudtak meghatározni.
Az Állatok Világnapja alkalmából interaktív programok várták hétfőn egész nap a gyerekeket a kiállításon. A programterv szerint előadást tartott az Állatvédelem gyerekeknek honlap főszerkesztője, továbbá vadállatmentők, állatorvosok, óvodapedagógus és a Szegedi Vadaspark igazgatója is.