Back to top

Amerikai jövevény

Lapunk 35. számában már hírt adtunk a parlagfű-olajosbogár hazai megjelenéséről, amit kivételesen azért fogad örömmel a növényvédős szakma, mert a biológiai védekezés lehetőségét látja benne. Érdemes megismerni a bogár fejlődésmenetét, hogy minden állapotában felismerjük.

Az Ophraella communa a levélbogárfélék (Chrysomelidae) családjába sorolt bogár. 1986­-ban írták le Észak­-Amerikából. Jelentősége, hogy tápnövényei a parlagfű- (Ambrosia-) fajok, nálunk a leggyakoribb gyomnövényen, az ürömlevelű parlagfűn (Ambro­sia artemisiifolia) él. Észak-­Amerikában Kanadától Mexikóig terjedt el, Európában Észak­-Olaszország, Svájc, Ázsiában Kína, Tajvan, Japán, Korea lett a hazája.

Európába 2013 tájékán amerikai vetőmaggal vagy takarmánnyal juthatott el.

Nálunk első példányait 2020-­ban találták Budapest határában, soroksári területen, ahol az idén sok bogarat lehetett hálózással gyűjteni az erősen gyomos kukoricatábla szegélyéből, főleg az út menti fák által vetett árnyékból. A parlagfűtövek levélzetén azonban nem láthatók rágásnyomok. A bogarak és a lárváik is elsősorban a virágok porzóit rágják meg. A fogságban tartott bogarak is csak kényszerből fogyasztják a lombozatot.

Fő táplálékuk a virágpor, a lombot csak kényszerből eszik
Fő táplálékuk a virágpor, a lombot csak kényszerből eszik
Fotó: Bodor János

Az ELKH ATK Növényvédelmi Intézete a közösségi médiában kérte a lakosságot, a gazdálkodókat, a természetjárókat a parlagfű-olajosbogár felderítésére. A Rovartani Közlemények 2020. 81. számában megjelent Horváth Dávid és Lukátsi Márk cikke az első hazai észlelésről, az ott megadott lelőhelyadatok ismeretében sikerült odatalálnom a helyszínre.

Magát a bogarat azonban csak gondos fűhálózással sikerült megtalálnom. Az alig 4-5 milliméteres, terepszínű bogarak nagyon jól rejtőzködnek, a rágásukat sem sikerült felfedeznem.

A hivatásos rovarász múltam azonban beindította a kíváncsiságom, amit remélem, a képeim jól igazolnak.

Az apró termetű levélbogár nősténye 4,7, hímje 4,3 milliméteres, megnyúlt, tojásdad alakú, alapszíne sárgásbarna, a szárnyfedőkön és az előtoron hosszanti sötétebb mintázattal. A bogarak lábai hasonló színűek, a csápok a végük felé sötétednek. Fejlett szárnyaikkal jól repülnek. A tojásai oválisak, sárgák, majd narancsszínűek lesznek. A kifejlett lárva szürkés, három pár erős járólábbal, szelvényezett teste ritkásan szőrözött. A szabadbábja barna, laza, de erős szövésű gubó védelmében alakul ki.

A kikelő lárvák gyorsan szétszélednek
A kikelő lárvák gyorsan szétszélednek
Fotó: Bodor János

A faj szaporodását a külső hőmérséklet szabályozza. Az irodalmi adatok szerint kedvező körülmények között (25­30 °C) a nőstények a párzást követő 39­56 napban akár 2700 tojást is rakhatnak. A tojásokból a lárvák 5­-6 nap múlva kelnek ki, és rögtön táplálkoznak.

Fejlődésük 7-­12 napig tart, azután gubójuk védelmében kezdődik a 6-­7 napig tartó bábállapot.

A bogarak a kelésük után érési táplálkozásba kezdenek, majd párzanak. A kelés után a tojásrakásig átlagosan 23­-29 nap telik el. A faj fejlődésének alsó hőmérsékleti küszöbe 13 °C körüli, de képes alkalmazkodni a hűvösebb időjáráshoz is.

Nem merem megjósolni, miként alakul hazánkban az amerikai jövevény bogár és a behurcolt gyom, az Ambrosia viszonya. Egyelőre nem mutatkoznak jelei a bogár széles körű tömegszaporodásának, tarrágásuknak nyomát se találtam a terepen. A parlagfű pedig sikeresen hódít a kultúrterületeken, telítve a levegőt erősen allergén virágporával.

Bodor János

Forrás: 
Kertészet és Szőlészet
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kertészet és Szőlészet 2021/39 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ahol a retek lett a fő kultúra

Rövid tenyészidejének köszönhetően a hónapos retket általában a fő kultúrák előtt vagy után vetik a kertészek. Kiss Péterék jászfényszarui kertészetében azonban fő növényként kezelik, a fűtetlen fóliákból és szabadföldről szinte egész évben ellátják vevőiket.

Ránctalanító arcpakolás dióval és mákkal: a hideg ellen is védi a bőrt

A diót és a mákot elsősorban élelmiszerként használjuk, ezen élelmiszerek azonban legalább annyira hasznosak a szépségápolásban, mint a konyhában.

Ukrajna támogatja a mezőgazdasági gépek vásárlását

Az előző évekhez hasonlóan 1 milliárd hrivnyát, azaz mintegy 32 millió eurót fordít a mezőgazdaság gépbeszerzéseinek támogatására az ukrán gazdasági minisztérium.

Későbbre halasztották

A Flormart kertészeti kiállítást minden évben megrendezik Olaszországban. A koronavírus-járvány nyomán kialakuló bizonytalanságok miatt a szervezők későbbre halasztották a vásárt.

Lebomló biotépőzár

A ragadós galaj (Galium aparine) levelein található mikroszkopikus méretű horgok mintájára fejlesztett ki egy lágy, biológiailag lebontható, és vízben oldódó tépőzárat Olaszországban az Istituto Italiano di Tecnologia (IIT). A Barbara Mazzolai vezette kutatócsoport által létrehozott tépőzárat környezeti monitoringban és a precíziós gazdálkodásban tervezik hasznosítani ideiglenes ragasztóként.

Télen is van munka a kertben

A kerti munkákat télen sem lehet teljesen szüneteltetni, ilyenkor kell felkészíteni kertünket a tavasz érkezésére. Még akkor is, ha ez most még nagyon messzinek tűnik egyelőre.

Növénykínzás 2: Nem tárgyak, élőlények!

Vásárlásaink során tapasztalunk jót és rosszat is. Élőlénynek tekintik a cserepes növényt, vagy puszta árucikként? Sorsára hagyják a polcra helyezés után, mint egy zacskó lisztet, vagy gondoskodnak az igényeiről? Erről kérdeztük az áruházláncokat.

A csallóközi nemesítés száz éve

Jövőre, 2022-ben ünnepli fennállása hetvenedik évfordulóját a sósszigeti nemesítés. A Csallóköz szívében működő nemesítőház tevékenységének bemutatását azonban mégsem 1952-ben, a ma is működő vállalat jogelődjének a megalapításával kell kezdenünk, sokkal korábbra, egészen az első világháború pokláig kell visszatekinteni.

Rágcsálók elleni védelem a kikötőből

Ha az egerek bejutnak a betárolt árpába, zabba vagy búzába, az nagy gondot okoz. A mérgezés és a csapdázás segíthet ugyan valamennyit, de a padlóra rakott raklapokon elhelyezett zsákokat elkerülhetetlenül kirágják, a lyukas zsákokból pedig szétszóródik a gabona.

Chilei cseresznye az ünnepekre

November végétől újra kapható Európában a chilei cseresznye, ami azért nagy hír, mert az elmúlt években Kína szinte az összeset fölvásárolta, idén azonban egy rotterdami importőrcég ismét tudott beszerezni.